Részletes keresés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyében található K. településen B. Gy-né I. rendű vádlott több, általa is ismerten hátrányos helyzetű, rászoruló, alacsony jövedelemmel rendelkező, nagycsaládos sértettnek adott kölcsön pénzt. Emellett a sértetteknek ruhaneműket és a kiskereskedelmi árat jóval meghaladó, esetenként az ár kétszereséért élelmiszereket adott el. A tartozásokat a sértetteknek aránytalanul magas, 50-100%-os kamattal terhelten kellett visszafizetniük. Az I. rendű, B. E. II. rendű, B. L. III. rendű és K. J. IV.
A Veszprémi Törvényszéken 12.B.39/2012. szám alatt folyó ún. „vörösiszap” büntetőügyben további szakértők meghallgatását követően a bíróság a bizonyítási eljárást 2015. július 21-én befejezte. A törvényszék 2015. szeptember 17-ig (vagyis az ítélkezési szünet idejére is) minden munkanapra tárgyalást tűzött az ügy mielőbbi befejezése érdekében. 
 
A Gyulai Törvényszék előtt B. S. és társa vádlottakkal szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.498/2014. számú büntetőügyben a mai zárt tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás során olyan körülmény merült fel, mely a tárgyalás elnapolását, és újabb tárgyalási határnap kitűzését tette szükségessé.
 
Gyula, 2015. szeptember 15.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 16. napján egy hónapra elrendelte a Hevesen történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.
 
A megalapozott gyanú szerint M. L. 2016. július 13-án előzetes szóváltást követően bántalmazta a 42 éves élettársát, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
 
A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt B. J. és társa ellen indult büntetőügyben. 
 
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a  Kecskeméti Törvényszék azt az 55 éves tompai férfit, akit ismerőse bántalmazásával, illetve megölésével vádol a Főügyészség. A vádlottnak a 2 millió 727 ezer forint összegű bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
 
A Miskolci Járásbíróság 2015. december 3-án határozatot hirdetett a N.G.V. és társa ellen szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban. A bíróság a két fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletében és ezért őket 2 év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte. 
 
A Tatabányai Járásbíróság 2016. május 6-án egy hónap időtartamra elrendelte annak a 45 éves oroszlányi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. május 6-án hajnalban ittas állapotban azért ment volt élettársa és a közös, 8 hónapos gyermekük által is lakott bokodi albérlethez, hogy a házat az ott tartózkodó személyekre rágyújtsa. A gyanúsított a ház teraszát és annak nappaliját égésgyorsító anyaggal belocsolta, majd meggyújtotta, miközben azt kiabálta, hogy „megöllek titeket”!
Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék az I. r. vádlottat bűnösnek találta 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan, egy esetben felbujtóként elkövetett - hivatali visszaélés bűntettében, s ezért 450 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egy napi tétel összege 1.500 Ft (675.000Ft). A vádlottat az ellene vesztegetés bűntette és befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes keresetét egy esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben. A férfi az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát azért támadta meg, mert sérelmezte, hogy a hatóság nem állapított meg jogsértést, amiért őt egy vérplazma gyűjtéssel foglalkozó vállalkozás kizárta a donorok közül.
 

A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék jogerős döntésével helybenhagyta a Lenti Járásbíróság hat külföldi férfivel szemben embercsempészés bűntette ügyében hozott ítéletét.

Felfüggesztett börtönbüntetés hűtlen kezelésért
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 8-án ítéletet hirdetett dr. Sz. I. és társai ellen hűtlen kezelés miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg, ezért dr. Sz. I. elsőrendű vádlottat egy év - végrehajtásban három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, míg a másik két vádlottat négyszáz-négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. 
 
A vádirat szerint 2013. március 14-én – különösen rossz látási, időjárási és útviszonyok mellett (a látótávolság az erős szél okozta hófúvás miatt 50-100 méterre csökkent, az aszfalt felülete síkos, jeges volt) a vádlott az M7 autópálya jobb oldalán haladt Budapest felől Siófok irányába egy vontatóból és a hozzá kapcsolt tartálykocsiból álló járműszerelvénnyel.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai napon a bizonyítási eljárással folytatta tovább a büntetőper tárgyalását. Védői indítványra visszaidézte és meghallgatta az igazságügyi orvosszakértőket a védelem által benyújtott újabb kérdések megválaszolása körében.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. július 4-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson  bűnösnek mondta ki D. Zs.-ot garázdaság vétségében, ezért 10 hónap - végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte. 
 
Az Esztergomi Járásbíróság elrendelte annak a 26 éves gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 13-án 16 óra körüli időben Tokodaltárón a 80 éves sértett lakásához ment, majd amikor a sértett ajtót nyitott és közölte vele, hogy „takarodjon innen”, a gyanúsított két kézzel mellkason lökte a sértettet, aki ettől hanyatt vágódott, majd a gyanúsított a sértettre térdelt, és ordibálva megkérdezte tőle, hogy „Hol a pénz? Hol a pénz?”
 
Halmazati büntetésként, mindkét, többszörös visszaeső vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék egy 2005-ben elkövetett debreceni gyilkosságban. A két férfi házvásárlás ürügyén kereste fel az áldozatot, akiről tudták, hogy jó anyagi körülmények között él. A Debreceni Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, jármű önkényes elvétele és okirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. T. Gy.
A Fővárosi Törvényszék 2016. április 7-én hozott ítéletet a 2008-2011 között lejátszott 11 hazai NB I-es magyar bajnoki, magyar kupa és liga kupa futball mérkőzések manipulálásával kapcsolatban.  
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. augusztus 4-én meghozott ítéletével lopás vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 69 éves büntetett előéletű ercsi férfit, aki 2016. augusztus 2-án délután a szolnoki Auchan áruházból, mintegy 30.000 Ft értékben 10 üveg szeszes italt lopott. Az italokat, melyek egy részéről az áruvédelmi etikettet is eltávolította, a magával hozott gurulós kocsiba rejtette és azokat a pénztárnál nem fizette ki, amit áthaladásakor a biztonsági kapu észlelt.
Az Egri Járásbíróság a 2015. június 26-án kelt elsőfokú ítéletében Dr. F.L. I. rendű vádlottat költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 900.000,- forint, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 336.000,- forint, míg a III.