Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 18-án kihirdetett ítéletében elutasította az Kinizsi Bank felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a felperes pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt alapelveknek.

A Veszprémi Törvényszék a 2015. február 23. napján kihirdetett ítéletével H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki három rendbeli emberölés előkészületének bűntettében. A bíróság a vádlottat két év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, továbbá kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség viselésére.

A megállapított tényállás szerint:

A P. Tamás és 2 társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2015. március 6-ra a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája március 19-én határozott a kényszerintézkedések tárgyában annak a két terheltnek az ügyében, akiket a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság autós üldözést követően fogott el.
 
A megalapozott gyanú szerint a terheltek 500.000.-Ft értéket meghaladóan tulajdonítottak el gumiabroncsokat egy járműszerelvény feltörését követően. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. április 9-én kihirdetett ítéletben 7 év börtönbüntetésre ítélte emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt H. Cs-t, aki szerelemféltésből akarta lelőni volt élettársát egy bevásárlóközpontban lévő autóparkolónál. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. április 14-én  előzetes letartóztatást rendelt el  azzal a gyanúsítottal szemben, akit barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon előzetes letartoztatását rendelte el annak a három gyanúsítottnak, akik ellen csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. május 12-én további 60 nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatást azzal a gyanúsítottal szemben, akit volt barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon a gyanúsítottal szemben emberölés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
 
A gyanú szerint az elkövető 2015 júniusában egy szekercével - a fején több alkalommal bántalmazva - megölte közeli hozzátartozóját.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 3 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt folytat nyomozást K:R: gyanúsított ellen.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2015. október 3-án bement egy egri ABC-be és a sértettől a kasszában lévő pénzösszeg átadását követelte. A sértett a felszólításnak nem tett eleget, megpróbálta a gyanúsítottat cselekményében megakadályozni, ezért a gyanúsított megragadta, majd ellökte a sértettet. K.R. ezt követően 53.000 Ft-ot vett ki a kasszából, majd távozott az üzletből.
 
A Kőszegi Járásbíróság 2015. október 20-án 11 órától tárgyalja K. I ellen indult büntető ügyet.
 
A Kőszegi Járási Ügyészség akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
 
Az Egri Törvényszék a 2015. november 5-én kihirdetett ítéletében B. R. vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt egy év fogházbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette.
A Budapest Környéki Törvényszék 2015. november 25-én vádismertetéssel megkezdte a 120 vádlott „nyelvvizsga bizonyítványos„ ügyében a tárgyalást.
 
A törvényszék a tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszéken, 2015. december hó 2., 4., 8. és 10. napján a vádlottak kihallgatásával folytatja. 
 
Budapest, 2015. november 26. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség társtettesként, jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt két gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint G. G. A. I. r. és B. M. II. r. gyanúsítottak 2013-tól kezdődően 2015. november végéig, heti rendszerességgel tulajdonítottak el igen értékes nemesfém tömböket egy gazdasági társaság raktárából. Az ellopott nemesfémet egy heves megye területén található fémhulladék telepen értékesítették.
A Székesfehérvári Járásbíróság 2015. december 4-én ítéletet hirdetett dr. R. Gy. büntetőügyében, őt első fokon – nem jogerősen – 2 rendbeli sikkasztás bűntette, 2 rendbeli ügyvédi visszaélés bűntette, valamint 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette és 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás vétsége vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette.
 
A Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Törvényszék 2016. január 12-én kelt nem jogerős végzésével ideiglenes intézkedésként eltiltotta az alperest a felperes által a szerződés alapján kihelyezett valamennyi utcabútor bontásától és az eredeti állapot helyreállításától.

A Kecskeméti Törvényszék -helyes indokainál fogva – helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság azon határozatát, melyben egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti nőnek letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 22-én kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. alperes az általa üzemeltetett televíziócsatornákon sugárzott műsorokban megsértette H. Lajos felperes becsületét és jó hírnevét.

A bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül valamennyi érintett műsorában törölje a felperes teljes nevét és helyette a H. Lajos megjelölést alkalmazza. Kötelezte az alperest arra is, hogy 15 napon belül fizessen meg 3.600.000 forint nem vagyoni kártérítést a felperesnek.

 
A Kaposvár Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre és Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy 50 éves bosnyák-horvát állampolgárt bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. 
Az ítélet tényállása szerint a vádlott és ismeretlen helyen tartózkodó társa 1995 nyarán, Siófokon egy géppisztollyal lelőttek egy taxisofőrt, hogy annak készpénzét megszerezzék, feleségét pedig életveszélyesen megsebesítette.