Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el, amikor az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján a felperesek központi költségvetésből származó juttatását – az általuk jogszabályellenesen elfogadott támogatások összegével – csökkentette. 

Kép

2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.

Kép

Ha tulajdonszerzésről beszélünk, elsőként mindenkinek az adásvétel jut eszébe. Tulajdont azonban más jogcímen is lehet szerezni, ezek egyike az elbirtoklás. Milyen feltételeknek kell teljesülnie vajon ahhoz, hogy valamit elbirtokoljunk? Elegendő-e pusztán az, ha valami több évig nálunk van? Ha évekig bérelünk valamit, azt is elbirtokolhatjuk? E heti riportunkban Tóthné dr. Révész Annától, a Miskolci Törvényszék tanácsvezető bírájától kaptunk válaszokat ezekre a kérdésekre.

2024. 04. 24.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2023. március 28. napján megtartott tanácsülésen a Pécsi Járásbíróság 2022. szeptember 13-án kihirdetett ítéletét helybenhagyta, és K. I. vádlottat kétrendbeli szeméremsértés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül jogerősen kettő év három hónap fegyházra és három év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

2023. 09. 05.

A Szolnoki Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 23 éves büntetlen előéletű fiatalembert, aki az ítélet szerint 2021. december 30-án délelőtt tíz óra körül jászladányi otthonukban egy 7 centiméter pengehosszúságú késsel csaknem 130 késszúrással megölte feleségét, mert nem tudta elfogadni, hogy a nő megcsalta.

2024. 10. 08.

Nem akart idegen személyeknek szexuális szolgáltatást nyújtani a sértett, ezért a vádlott többször is bántalmazta őt. Szexuális cselekmény végzése érdekében, erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. október 8-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2025. 02. 06.

Bérlőjéhez nem engedte be a terhelteket a sértett, ezért a vádlottak megfenyegették és bántalmazták a férfit. A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 6-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Benkő Orsolya (2022): Összecsiszolt tartalom – a „keresztény értékrend szerinti nevelés” értelmezési kerete. Magyar Jog, 69. évf. 4. sz. 212 – 222.

Horváth Imre László (2021): Adatvédelem kontra információbiztonság, avagy összehasonlítás az adatvédelem egyik fejezetéből. Infokommunikáció és jog, 2. (77.) sz.  3 – 7.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék pénteken elhalasztotta az előkészítő ülést abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég 

Február 11-én tartott előkészítő ülést a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vádirat szerint arra vették rá ismerősüket, hogy prostituáltként dolgozzon, majd a bevétel jelentős részét elvették tőle.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 októberében bántalmazták a sértett férfit a zempléni kistelepülés egyik utcáján.

A Veszprémi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 55 éves, erőszakos többszörös visszaeső férfit, aki egy kocsmában több alkalommal is sörösüveggel támadt a sértettre. A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a vádlott legkorábban 33 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte őt a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki vásárlás szándékát keltve pénzt követelt és hosszasan bántalmazta a sértetteket egy szomolyai kézműves üzletben.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki életveszélyes sérülést okozott a nagynénje szomszédságában tartózkodó sértettnek. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. február 21-én ítéletet hozott annak a két férfinak az ügyében, akik 2020 augusztusában egy emődi telephelyen fegyveresen rabolták ki a sértettet.

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2015. február 12. napjára kitűzött tárgyalási napot  elhalasztja.

A halasztás oka az egyik vádlott igazolt távolléte.

Kecskemét, 2015. február 11.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

A vádlott betegsége miatt elmaradt a Mátészalkai Járásbíróságon mai napra tűzött bíróság elé állítása annak a fiatal férfinak, aki az ügyészség vádirata szerint barátaival 2015. január 4-én este 20 óra körül felment az M3-as autópálya Őr község mellettt lévő felüljárójára, ahová magával vitt kb. 20 darab festékgolyót is. 
 
Üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt indult meg a nyomozás az ellen a két gyanúsított ellen, akik havi rendszerességgel adtak Miskolcon több személynek hitelbe élelmiszert, dohányt, valamint különböző összegű készpénzt 50%-os, 70%-os és 100%-os kamatra. A gyanúsítottak anyagi haszonszerzés céljából a sértettek rászorult anyagi helyzetét kihasználva súlyos nélkülözésnek tettek ki családokat.