Részletes keresés

A Kaposvári Járásbíróság 2016. szeptember 1. napján hozott ítéletet tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények ügyében.
 
Az I.r. vádlott 2011-2012. évtől kezdődően Kaposváron és környékén személygépkocsival ismerősi körébe tartozó, túlnyomórészt intézetben vagy nevelőszülőknél elhelyezett kiskorú lányokat szállított olyan férfiakhoz, akiknek pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak. 

Rablás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. február 11-én elrendelte Zs. Zs. gyanúsított letartóztatását. 

A Kecskeméti Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a 42 éves petőfiszállási férfit, akit emberöléssel, rablással és magánlaksértéssel vádolt az ügyészség.

Az ítélet lényege szerint az anyagi gondokkal küzdő 42 éves petőfiszállási vádlott 2010. augusztus 19. napján elhatározta, hogy a délután folyamán felkeresi az ügy sértettét annak érdekében, hogy tőle akár erőszakkal is, pénzt szerezzen.

Ma a Budapest Környéki Törvényszéken megkezdődött annak a vádlottnak a tárgyalása, akit fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.
 
Vádirati tényállás:
 
Az Egri Járásbíróság a 2015. május hó 13. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével K. K. I. I.
Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke

 pályázatot hirdet



a Gyulai Törvényszék területén 1 bírósági titkári álláshely betöltésére.

A pályázatok beérkezésének határideje:

2018. december 15. napja.

A pályázatok beadásának helye

Gyulai Törvényszék Elnöki Titkársága (5700 Gyula, Béke sgt. 38.).

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa – a mai napon újabb tárgyalást tartott  Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben.

A bíróság a mai tárgyaláson iratokat ismertetett, tanúkat hallgatott ki, valamint a bejelentésről készült hangfelvételt hallgatta meg.

A tárgyalást a bíróság a bizonyítás kiegészítésére elnapolta, és egyesített fegyver-orvos-fizikus szakértőt, a vádlott vonatkozásában pszichológus szakértőt, valamint a vádlott első vallomása tekintetében orvos-pszichiáter szakértőt rendelt ki.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. május 10-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását, annak a fiatalembernek, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. április 25-én az egyik törökszentmiklósi szórakozóhelyen, május 3-án pedig a helyi dohányboltban úgy megvert három embert, hogy mindhárman 8 napon túl gyógyuló arc- és orrcsont törést szenvedtek, majd, amikor a rendőrök május 9-én a lakásán intézkedés alá akarták vonni, személygépkocsival, teherautóval, kerékpárral és stoppal is menekülni próbált elölük. Végül délután, Karcagon fogták el. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. április 14-én embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte N. O. gyanúsított letartóztatását. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. május 14-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Hevesi Járásbíróság több lopási bűncselekmény elkövetése miatt 60 nap elzárásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit.
 

A Siklósi Járásbíróság 2019. június 4-én kihirdetett ítéletével B. L. elsőrendű vádlottat felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, P. L. másodrendű vádlottat hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért az elsőrendű vádlottat 8 hónap börtönre, a másodrendű vádlottat 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetésének végrehajtását 1 évre felfüggesztette.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak a letartóztatását, akiknél a napokban Sopron környékén közel négy kilogramm kokaint találtak és a gyanú szerint kábítószerkereskedelem céljából hozták be az országba.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Barcsi Járásbíróság szigorú – az ügyészi indítványt meghaladó – büntetést szabott ki egy állatkínzóval szemben.

A nem jogerős ítélet tényállása szerint az 57 éves nő Barcs külterületén összesen 106 tacskó fajtájú kutyát tartott fémből készült szállítóketrecekben, illetve műanyag szállító boxokban. Az állatok olyan kis helyen szorultak össze, hogy saját vizeletük, bélsaruk szennyezte őket, melynek következtében többüknél szem-, illetve fülgyulladás alakult ki. Az állatok egy része a tartási körülmények miatt rendkívül lesoványodott. 

A Komáromi Járásbíróság az ügyészség indítványára elrendelte annak a román sofőrnek a letartóztatását, akinek a mikrobuszában kilenc migránst találtak a járőrök.

A Szombathelyi Járásbíróság büntetővégzésben közúti baleset okozásának vétsége miatt 150 napi tétel pénzbüntetést és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben.A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 1.400 Ft-ban állapította meg, így a terhelt összesen 210.000 Ft pénzbüntetést köteles megfizetni, továbbá az eljárás során felmerült 109.223 Ft bűnügyi költséget is.

A Veszprémi Járásbíróság az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapra elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, aki újév napján akart kirabolni egy ajkai dohányboltot.

Nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa azt a férfit, akit a 2016 júniusában Zalaegerszegen történt gyilkossággal  vádoltak.  A vádlott  legkorábban 27 év után kerülhet feltételesen szabadlábra.
 

Az ittas állapotban lévő vádlott a sértettet – előzetes szóváltást követően – térden, majd arcon rúgta, ezt követően pedig a földön fekvő sértettet több alkalommal ököllel is megütötte az arcán, aki a bántalmazás következtében elveszítette a szaglását.