Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban 2014. május 21. napján 200.000 Ft pénzbüntetésre ítélte és 2 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől Gy.A. vádlottat  ittas járművezetés vétsége miatt 
 
A vádlott 2014. március 13-án az esti órákban baráti társaságban nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. december 12. napján az ügyészség indítványa alapján meghosszabította további két hónappal az agárdi emberölés jelenlegi három gyanúsítottjának házi őrizetét. A megalapozott gyanú szerint a szülők nem gondoskodtak kisgyermekük megfelelő táplálásáról huzamos időn keresztül, emiatt a gyermek kiszáradás, fehérjehiányos állapot következtében, keringési elégtelenség okán, 2013. április 14. napján elhalálozott. A harmadik gyanúsított a megalapozott gyanú szerint bűnsegédi magatartást tanúsított.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit több nemzeti dohányboltban elkövetett rablás bűntettének, illetve annak kísérletének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. december hó 22. napjáig tart. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. július 7-én elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás adatai szerint 2016. július 4. napján az esti órákban F.T. gyanúsított Mindszentgodisán egy 10,5 cm pengehosszúságú késsel hasba szúrta élettársát, amelynek következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett el.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket a közelmúltban a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltattak, azonban ezzel egy kábítószer terjesztő hálózatot lepleztek le Mosonmagyaróvár közelében.
 

A Veszprémi Járásbíróság 2014. január 24. napján kelt végzésében elrendelte a felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével gyanúsított N. K. terhelt előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást.
 

A Szentesi Járásbíróság első fokon nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. P. vádlottat lőfegyverrel visszaélés bűntettében, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében, 2 rb. személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegetve elkövetett zaklatás vétségében és rongálás vétségében, ezért öt év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. március 4-én jogerősen kihirdetett ítéletében is bűnösnek mondta ki K. Zoltánt súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettében, s helyben hagyta az első fokon kiszabott 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést.

A bíróság nem rendelte el a vádlott pártfogó felügyeletét, így értelemszerűen külön magatartási szabályként sem kötelezettséget sem tilalmat nem írt elő a számára.

Az elmúlt héten a nyíregyházi járásbíróság kilenc ügyet bírált el bíróság elé állítás során. 
 

Költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette volt a vád az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében a mai napon ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék; a férfi a vádbeli cselekmény idején a váci kórház főigazgatója volt.

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az M. K. N. Kft. felperesnek, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság alperes ellen, közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében 2014. június 6. napján ítéletet hozott. 
 
A Makói Járásbíróság P. J. vádlottat közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és testi sértés vétségében bűnösnek kimondó és őt halmazati büntetésül 150 óra szellemi munkakörben teljesítendő közérdekű munka végzésére kötelező ítélete jogerőre emelkedett, ugyanis az ügyész a fellebbezés megfontolása végett fenntartott három napos határidőn belül nem terjesztett elő fellebbezést.
 
2014. június 30-án lejárt a vezetői mandátuma dr. Susoczki Ágnesnek a Fonyódi, dr. Kovacsics Istvánnak a Siófoki Járásbíróság elnökének és dr. Völgyiné dr. Radnai Editnek a Kaposvári Járásbíróság elnökhelyettesének. Mivel mindhárman több cikluson keresztül töltötték be tisztségüket, annak folytatására már nincs törvényes lehetőség.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. július 4-én enyhített dr. R. Gy. ellen eddig alkalmazott kényszerintézkedésen, és a házi őrizét megszüntetve lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. 
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája 2014. július 17. napján (ma, csütörtökön) dönt a győrszentiváni színesfém kereskedők újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról.  
helyszín: Győri Járásbíróság (Győr, Szent István út 3.)
időpont: 2014. július 17. 13.15.
várható  időtartam: 1 óra  

A Szolnoki Törvényszék P. Cs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, ezért őt egy év két hónapi, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
 
Az elmúlt héten 14 ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárás során. 
 
Az elmúlt héten tíz ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt négy ügyben jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. 
 
A bíróság jogerősen végrehajtásában 1 évi időtartamban felfüggesztett 1 év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte azt a fiatalkorú vádlottat, aki a Tiszadobi Gyermekvédelmi Intézet udvarán barátnőjével történő veszekedés közben betörte az intézmény egyik ablakát, és ezzel 39.500 Ft kárt okozott. A fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll, valamint a bíróság agresszió helyettesítő tréningen való részvételre is kötelezte a vádlottat.