Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. N. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 4-én ítéletet hirdetett a Honvédelmi Minisztérium és társa felpereseknek az index.hu alperes ellen indított perében. A bíróság a felperesek keresetét elutasította.
 

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év 11 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 42 éves, többszörösen büntetett lakitelki férfit, aki egy jogtalanul elvett gépkocsival árokba borult.

A Szolnoki Törvényszék 2016. február 11. napján meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2016. január 29. napján kelt végzése, amelyben 1 hónapra elrendelte annak a 14 éves lánynak és 16 éves fiú társának az előzetes letartóztatását, akik az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. január 25. napján 21.30 óra körüli időben a lány zagyvarékasi otthonában többszöri késszúrással kioltották a lány gyanúsított édesanyjának életét.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 16-án ítéletet hirdetett a Klubrádió Szolgáltató Zrt. felperes - Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa alperes között kártérítés iránt folyamatban volt perben.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016. március 11-én a Szolnoki Járásbíróságon vádat emelt T.E. I. r., S.O.V. II. r., SZ.K.Gy. III. r. és K.P.S. IV. r. vádlottakkal szemben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 297.§ (1) bekezdésébe ütköző tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt, amit a vádhatóság álláspontja szerint T.E. I. r. vádlott, mint tettes, S.O.V. II. r. vádlott, mint felbujtó, míg SZ.K.Gy. III. r. és K.P.S. IV. r. vádlottak bűnsegédként követtek el. 
 
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság gyorsított bírsági eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki a többszörösen büntetett előéletű Sz. M. vádlottat 2. rb. folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül - 8 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Ítélet „Bundaügyben”- Felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés
 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 30-án 17 vádlottból, két terhelt kivételével valamennyi terhelt bűnösségét megállapította a sajtóban csak „bundaügyként” emlegetett büntetőügyben, amely a REAC 2007-2009 között játszott hét NB I-es, magyar bajnoki és Ligakupa meccseihez kapcsolódott.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével fenntartotta T. Cs. és M. Zs. vádlottak előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. E. vádlott házi őrizetét a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. április 11. és 2016. április 17. napjai között) összesen 42 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
1.) A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. június 21-ig.
 
 
A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a büntetett előéletű 36 éves férfit, aki 2016. június 4-én, Siófokon egy magatehetetlen, ittas állapotban lévő sértett értékeit tulajdonította el. 
 
Az ügy a bejelentett fellebbezések folytán a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.
 
Kaposvár, 2016. június 13.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 29-én meghozott, aznap jogerős ítéletével két 18 éves törökszentmiklósi fiatalt társtettesként elkövetett rongálás vétsége miatt 1-1 évi próbaidőre próbára bocsátott és az általuk okozott kár megtérítésére kötelezte őket.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 29-én meghozott ítéletével egy 18 éves békési fiatalembert hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 180 óra közérdekű munkára ítélt, amit a férfinak fizikai munka végzésével kell ledolgoznia. Amennyiben pedig a számára kijelölt munkát önhibájából nem végzi el, a kiszabott közérdekű munkát fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni, akként, hogy 4 óra közérdekű munkának 1 nap szabadságvesztés felel meg.
A Kaposvári Törvényszék ma kihirdetett másodfokú ítéletében helybenhagyta a Kaposvári Járásbíróság ítéletét, melyben a cselekmény elkövetésekor gyermekkorú I.r. vádlottat több rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 3 évi javítóintézeti  nevelésre, a fiatalkorú II. r. vádlottat rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelésre, míg a III. r. felnőttkorú vádlottat ugyancsak rablás bűntette miatt 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte.
A vádlott 2015 januárjától dolgozott abban a Nemzeti Dohányboltban, amelyet később kirabolt. 2015. február 14. napján a vádlott sötét ruházatot vett fel, a fejére egy fekete, szemeinél kivágott fekete sapkát húzott és egy játékpisztolyt fogott a kezébe. Így ment be az üzletbe, ahol az eladó meglepettségét kihasználva a pulton átnyúlt, kinyitotta a kasszát és 382.000 forint készpénzt tulajdonított el. Ezt követően kisebb dulakodás alakult ki a vádlott és az alkalmazott között.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 8-án hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki Debrecenben, a Böszörményi úton a sebesség túllépése miatt egy balra ívelő kanyart nem tudott bevenni, sodródni kezdett, a gépkocsival felszaladt az útpadkára, és az ott tartózkodó sértetteket elütötte. A baleset következtében egy 28 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy 19 éves lány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, melyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.

Két gyanúsítottat is letartóztatott január 11-én a Miskolci Járásbíróság, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás Miskolcon.

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 20-án kihirdetett határozatával K. A. vádlottat a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt, mint különös visszaesőt 6 év szabadságvesztésre és 7  év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A Pécsi Törvényszék 2019. január 21-én kihirdetett ítéletével B. G. Zs. vádlottat kábítószer birtoklás bűntette miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A vádlott férfi pécsi tartózkodási helyén lakossági bejelentést követően 2017. május 11-én tartottak házkutatást, melynek során nagy mennyiségű kábítószert, műanyag tasakokba és alufóliába csomagolt, fehér színű, nedves állapotú port; zöld színű, tömör ágvégződéseket, különböző tablettákat foglaltak le.