Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte Sz. A. Á.  őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

Tárgyalás: január 15. kedd

Dr. Harangozó Attila büntető tanácsa

9 óra - fszt. 11-es tárgyaló

Halált okozó testi sértés Szentesen

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki Perkupa településen tavaly decemberben petróleumot locsolt egy családi ház bejárati ajtajára, majd meggyújtotta azt. 
 
A Miskolci Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletében életveszélyt okozó testi bűntettének kísérlete miatt a vádlottat 1 év 3 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró 2020. január hó 14. napján meghozott azon döntését, melyben a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt S. Z. elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte. 

200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a napokban a Pécsi Járásbíróság - tárgyaláson kívül meghozott végzésével – közokirat-hamisítás bűntette, valamint hatóság félrevezetésének vétsége miatt.

A jogerősen megállapított tényállás alapján a vádlott és a bűncselekmény elkövetése idején 17 éves sértett között szerelmi viszony alakult ki 2014 nyarán, azonban 2015 januárjában a sértett véget vetett kapcsolatuknak. A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, bízott abban, hogy a sértett majd meggondolja magát és kapcsolatukat helyreállítják.
 

A Fővárosi Törvényszék október 7-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a Fővárosi Főügyészség azzal vádolja a terheltet, hogy 2013. szeptember 25-én Soroksáron megtámadta, bántalmazta és megerőszakolta a szokásos esti futóedzését végző sértettet, majd a lelepleződés elkerülése érdekében a nála lévő kötéllel megfojtotta őt. A vádlott ezután a sértett mobiltelefonjával és ruházatával távozott a helyszínről. Az ügyészség a férfit aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás bűntettével vádolja.

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a P. T. és társai ellen - előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt - indult ügy perújítási tárgyalása. A perújításra azért került sor, mert a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő J. R. olyan nyilatkozatot tett, miszerint ő követte el azt a gyilkosságot, ami miatt P. T.-t, mint felbujtót, egyik társát mint elkövetőt, másik társát pedig mint bűnsegédet ítélte el a bíróság.    

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 13-i ülésén elrendelte annak férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei Főügyészség indítványára életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló nyomozati adatok alapján megállapítható, hogy a gyanúsított részt vett abban a verekedésben, amely bűnügy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon Sz. K. és társai ellen indult és amely büntető ügy első tárgyalását 2017. október 10-én tartották a Budapest Környéki Törvényszéken.
A Fővárosi Törvényszék 2016. február 4-én ítéletet hirdetett a Honvédelmi Minisztérium és társa felpereseknek az index.hu alperes ellen indított perében. A bíróság a felperesek keresetét elutasította.
 
Gyorsított eljárásban hozott a napokban ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik november 14-én egy debreceni, Salakos utcai ház udvaráról loptak el egy 25 ezer forintos kályhát. A kályha visszakerült a tulajdonoshoz, így végül 5.000 forint rongálási kárt hagytak maguk mögött az elkövetők, ketten közülük azonban különös visszaesőként így sem kerülhették el a hosszú szabadságvesztést.  
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. B. vádlottat 2 rendbeli rablás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Székesfehérvári Törvényszék 2018. március 27-én hirdetett ítéletet az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozást tervező fiatalok ügyében. 
 
A Szolnoki Törvényszék 2017. november 9-én lényegét tekintve helybenhagyta a Mezőtúri Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt 120 óra fizikai munkakörben ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt a 27 éves férfit, aki a tulajdonos engedélye nélkül lebontotta és eladta egy mezőtúri családi ház melléképületének tetőszerkezetét.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 11-én nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik közterület-felügyelői munkakörükkel visszaélve huzamosabb időn keresztül jogtalanul szedtek helypénzt, ezzel megvalósították a folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét. 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2020. június 16-án a távmeghallgató rendszeren keresztül megtartott előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 novemberében gázolajat locsolt szét élettársa házában, 

majd felgyújtotta azt.

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 25-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt az ügyészség.

A terhelt a vádirattal teljes mértékben egyezően elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.