Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 4-én egy hónapra elrendelte Cs. G. I. rendű és O. B. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. október 25-én az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát elutasítva a házi őrizetét rendelte el annak a férfinek, aki október 20-án 18:00 körül Encs és Gibárt között elütött egy arra haladó gyalogost. 
 
2014. július 15-én, a Bíróságok Napja alkalmából rangos díjakat vehetett át az Országos Bírósági Hivatalban a Veszprémi Törvényszék tanácsvezető bírája és elnöki irodavezetője.
 
Dr. Mészáros Mária, a büntető fellebbviteli tanács elnöke a Juhász Andor-díj ezüst fokozatában részesült, míg a 45 éves bírósági szolgálatért dr. Szilágyi Andrásné elnöki irodavezető kapott elismerést.
 
A Szerencsi Járásbíróság 2017. augusztus 25-én első fokon 8 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki a tavalyi, 2016. augusztus 27-én megrendezett Csokoládéfesztiválon tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást.
 

Nem jogerősen bűnösnek mondta ki a Szegedi Törvényszék T.S. vádlottat lopás vétségében, 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt életfogytig tartó  szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott leghamarabb 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság az ügyben három vádirat alapján hozott ítéletet, melyek lényege szerint:

Tárgyalás: január 15. kedd

Dr. Harangozó Attila büntető tanácsa

9 óra - fszt. 11-es tárgyaló

Halált okozó testi sértés Szentesen

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki Perkupa településen tavaly decemberben petróleumot locsolt egy családi ház bejárati ajtajára, majd meggyújtotta azt. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 20-án Cs. R. L. vádlott ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta és 720 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte azt a férfit, aki 2017. április 13-án ételfestékkel több alkalommal megdobta a Terror Háza Múzeumot.
 
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán A.B. gyanúsított ellen az alábbi tényállás alapján halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt van folyamatban a nyomozás.
 
A Miskolci Törvényszék 2016. június 13. napján első fokon kihirdetett ítéletében F.J. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és vele szemben 12 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabott ki. 
 

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 150.000 forint pénzbüntetést szabott ki egy 57 éves salgótarjáni férfival szemben, közvetett tettesként elkövetett  szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette miatt.

Hamis tanúzás bűntette miatt kell felelnie annak a férfinek, akit a 2013. februári  ZTE FC - Fehérvár FC focimeccsen történtek miatt korábban tanúként hallgatott ki a  bíróság. 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést 3 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást 4 évre súlyosította. A vagyonelkobzás összegét 6.307.374.-Ft-ra mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírnevét azzal, hogy 2015. augusztus 15-én Makádon egy megafont használva nagy nyilvánosság előtt azt kiabálta a felperesnek, hogy: „F., add meg a pénzem!”. Megsértette a jóhírnevét azzal, hogy a 2015. augusztus 17-én megjelent Bors napilapban, illetve a borsonline-ban valótlan és a felperes jóhírnevét sértő kijelentést tett.

A Salgótarjáni Járásbíróság csalás bűntette, valamint lopás bűntette miatt 4 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt egy bátonyterenyei nőt.

Gyorsított eljárásban hozott a napokban ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik november 14-én egy debreceni, Salakos utcai ház udvaráról loptak el egy 25 ezer forintos kályhát. A kályha visszakerült a tulajdonoshoz, így végül 5.000 forint rongálási kárt hagytak maguk mögött az elkövetők, ketten közülük azonban különös visszaesőként így sem kerülhették el a hosszú szabadságvesztést.  
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. B. vádlottat 2 rendbeli rablás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltását is 7-7 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményét.