Részletes keresés

Napra pontosan két évvel a bűncselekmény elkövetése után elsőfokon ítélet született abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit azzal vádoltak, hogy leszúrt valakit a nagykörúti villamos Mester utcai villamosmegállójában. A Fővárosi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, aki – a törvény erejénél fogva – ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

 



A sajtóban „vörösiszap per” néven ismertté vált büntetőügyben 2019. január 21-én folytatódik a tárgyalás, ahol a vádlottak az utolsó szó jogán még utoljára nyilatkozhatnak a bíróság előtt az ítélethirdetést megelőzően.

 

A mai tárgyalási napon egy védő tartott védőbeszédet, továbbá az I. r. vádlott élt a felszólalás jogával, amelyet az ügyészi viszonválasz, majd a II. r. vádlott védőjének és az I. r. vádlottnak a viszonválasza követett.

 

A Fővárosi Törvényszék szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, 1 millió forint pénzbüntetésre és 39 millió forint vagyonelkobzásra ítélt egy férfit.

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. október 26-án tartott előkészítő ülést a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, dr. O.A. vádlottal szemben folyamatban lévő büntetőügyben. 

„Ünnepelni gyűltünk ma össze,  hivatásrendünk legkiválóbbjait, bírákat, vezető bírákat, tisztviselőket, írnokokat és fizikai alkalmazottakat.”
 
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását azoknak a gyanúsítottaknak, akikkel szemben rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
 
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett idős emberek sérelmére Kecskeméten elkövetett  rablásokkal vádlottak ügyében.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. május 30-án kihirdetett ítéletével S. I. I. rendű vádlottat 5 rendbeli, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 13.300.000,- forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
 
Az Egri Járásbíróság a 2015. június 26-án kelt elsőfokú ítéletében Dr. F.L. I. rendű vádlottat költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 900.000,- forint, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 336.000,- forint, míg a III.

A Debreceni Ítélőtábla az I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 14 évre, a  II.r. vádlott büntetését pedig  12 évre súlyosította. Az V.r. vádlott javítóintézeti nevelésének idejét 3 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla kimondta, hogy fiatalkorú vádlottaknál a büntetlen előélet nem enyhítő körülmény, mint ahogy a nem jelentős időmúlás sem. Ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte azt, hogy hazánkban elszaporodtak az idős, kiszolgáltatott emberek sérelmére elkövetett életellenes, erőszakos bűncselekmények. Az I.r.

A Szolnoki Törvényszék 2017. december 11-én büntethetőséget kizáró okból jogerősen felmentette az ellene védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, egyben kényszergyógykezelését rendelte el annak a 18 éves kóros elmeállapotú fiúnak, aki egy tavaly nyári reggelen abádszalóki házukban többször arcon és tarkón szúrta alvó nővérét.
 
A Miskolci Járásbíróság a mai napon meghozott ítéletében 5 rendbeli sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vállalkozót, aki új építésű miskolci ingatlanok adásvételére szerződött le, majd a vevők által befizetett összegekkel sajátjaként rendelkezett, azaz azt felhasználta az ingatlan felépítésére.
 
Nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette a vád az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék.
 
Előzetes tájékoztatás Jozef R. és társai ellen indított büntetőügyekről
 
A Fővárosi Törvényszék Jozef R. és társai ellen emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult, a sajtóban Fenyő-gyilkosság, Aranykéz utcai robbantás és Cinóber-gyilkosságként ismert büntetőügyekben várhatóan 2016. március 31-én hirdet ítéletet.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben elkövetett kifosztás  bűntettének és más bűncselekménynek megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. október hó 30. napjáig tart. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. szeptember 22-ig tart.
 
Az alperes által kiadott Bors című napilap 2013. augusztus 6., 2013. augusztus 16. és 2013. augusztus 22. napján megjelent lapszámaiban a televíziós műsorvezető felperes és volt élettársának kapcsolatáról, az élettársától származó gyermekeivel való kapcsolattartásáról, illetve a felperes élettársa temetésén való részvételéről jelentetett meg cikkeket, valamint képfelvételeket. 
 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta.

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet 2019. április 17-én a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki több betörést követően, az egyik alkalommal rá is támadt az otthon tartózkodó idős sértettre.

A férfi több betörést is elkövetett 2018. február és április között Zemplénagárdon. Általában könnyen értékesíthető tárgyakat, mint karórát és mobiltelefont hozott el a családi házakból.

A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal felperesnek Érpatak Község Önkormányzata alperes ellen önkormányzati határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében 2016. november 30-án ítéletet hozott.