Részletes keresés

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. május 17-én megtartott tanácsülésen hozott jogerős határozatot annak a többszörös visszaeső vádlottnak az ügyében, aki társaival több idős embertől is pénzt csalt ki.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a többszörösen minősített (több ember sérelmére, aljas indokból elkövetett) emberölés bűntettének kísérlete miatt R. R. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor fiatal felnőttkorú (kis híján fiatalkorú) vádlott jogerős büntetése így 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt K. Józsefné ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.
A jogerős döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. július 5-én az új Büntetőeljárási törvény (Be.) szerint tárgyalást tartott és a vádlott beismerő vallomásának elfogadását követően ítéletet is hozott annak a nőnek az ügyében, aki halálosan bántalmazta gyermekét.

 

A Szegedi Törvényszék a 2014. március hó 7. napján kihirdetett ítéletében a felperesi pénzintézet – az I-IV. r. alperesek ellen kötvényből fakadó jogok és kötelezettségek, mint a víziközmű vagyon tulajdonjogához kötődő jogok és kötelezettségek I., III. és IV. r. alperesekre történő átszállásának megállapítása iránti keresetét elutasította.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt F. Illés ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 6 év közügyektől eltiltás lett.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

Az ügyészség jogos védelmi helyzet túllépésével elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen az akkor 19 éves fiatalember ellen, aki a vád szerint 2013. május 25-én több alkalommal megszúrta az édesapját; a Budapest Környéki Törvényszék az első tárgyalást tartotta ma az ügyben.
 
Minden főbb pontjában helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a testi sértés és más bűncselekmények miatt N. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 4 év börtön és 4 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott büntetése 200 ezer forint pénzbüntetés lett, amit meg nem fizetés esetén 200 nap szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Az ítélőtábla kimondta: az I. rendű vádlottat, mint visszaesőt, a II.
Az ukrán állampolgárságú vádlottak 2016. június 1-jén éjjel indultak el a budapesti Keleti pályaudvar környékéről két autóval, egy Mercedes Vitoval és egy Citroën Jumperrel az osztrák-magyar határ felé. A járművek egymás mögött haladtak azonos távolságra és azonos ütemben. A II. r. vádlott által vezetett Citroën gépjármű 11 m3 légterű rakterében 5 fő pakisztáni és 22 fő afgán nemzetiségű, korábban már Magyarországon nyilvántartásba vett és kötelező tartózkodási helyre kijelölt, onnan engedély nélkül eltávozott menekült személy tartózkodott.

Az emberölés bűntette miatt M. G. és társa ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott végzésével a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, ezzel egyidejűleg a vádlottak letartóztatását megszüntette és bűnügyi felügyeletüket rendelte el.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 28-án ítéletet hirdetett a P. G. és társa ellen, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottakat az 1997-ben felbujtóként elkövetett emberölésért 6 év fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A vád- és védőbeszédek hangzottak el, valamint a vádlottak is kifejtették véleményüket az utolsó szó jogán azon a tárgyaláson, amelyen a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az L. D. T vietnami állampolgár I. rendű vádlott és 15 társa ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indított büntetőügyben tartott Szegeden.
Ezt követően a tárgyalás zárásakor a tanácselnök bejelentette, hogy a tárgyalás pénteken 9 órától a határozat kihirdetésével folytatódik.

Az I. fokú ítéletről

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik 2015 őszén egy utcai verekedésben életveszélyes sérülést okoztak egyik társuknak.

 

Az ítélet szerint két, fiatalokból álló társaság az utcán vitatkozott, majd összeverekedtek, melybe beavatkozott a fiatalkorú I. r. vádlott édesapja és testvére is (II. r. és III. r. vádlottak). Az I. r. vádlott magához vett egy szögkihúzót, mellyel nagy erővel mellkason, majd hátba szúrta a IV. r. vádlottat. A szúrás következtében a férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A Pécsi Járásbíróság a 2019. április 9-én megtartott tárgyaláson T. R. vádlottat a házastársa sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és 2 rendbeli zaklatás vétsége miatt halmazati büntetésül 50 nap elzárásra ítélte.

A mai napon a Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 43 éves -büntetett előéletű - csávolyi férfinek az előzetes letartóztatását, akit a rendőrség kábítószer birtoklásának bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe 2016. október 4-én, a lakóhelyén. A gyanúsítottól lefoglalásra került 143 tő cannabis növény, továbbá 590 gramm nettó tömegű növényi származék, amely jelentős mennyiségnek minősül. Lefoglalásra került továbbá egy lőfegyvernek látszó pisztoly, a hozzá tartozó hangtompítóval és 10 db lőszerrel.

A húszas éveiben járó vádlott és a sértett féltestvérek, édesapjukkal 2018 januárjában együtt éltek egy családi házban. A vádlott és a sértett alkoholista életmódot folytatott, ittas állapotukban rendszeresen veszekedtek és bántalmazták egymást. 2018. január 12-én a testvérek jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és 17-18 óra közötti időben összevesztek, majd I. r. vádlott megütötte a sértettet, akinek arca vérezni kezdett. Ezt követően az erősen ittas sértett a ház több részében is megfordult, mindenhol vérnyomot hagyva maga után.

A Nyíregyházi Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2012-től élettársi kapcsolatban éltek, mely azonban a köztük lévő elszámolási viták, valamint kiskorú gyermekük nevelésével kapcsolatos nézeteltérések miatt megromlott.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt P. Jenő és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlottakat bizonyítottság hiánya miatt az összes vád alól felmentette.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt K. J.-né ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetettnek minősítette a táblabíróság. Nem változott a büntetés mértéke: a vádlott jogerős büntetése 4 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés lett.

A Salgótarjáni Járásbíróság önbíráskodás bűntette miatt 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt egy 35 éves férfit. 

A megállapított tényállás szerint a férfi 2018 áprilisában egy Nógrád megyei településen meglátta áldozatát egy kb. 200.000,- Ft értékű 316-os BMW típusú gépkocsival, majd a jármű mellett megállva a sértettet arra kérte, hogy adja oda neki a kocsit . A sértett a vádlott szándékát kölcsönkérésként értelmezte, és arra nemet mondott, majd a járművével elhajtott.