Részletes keresés

Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vett őrizetbe kedden a Szegedi Rendőrkapitányság. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2013. október 4. napjáig előzetes letartóztatásban marad.
 
Az utolsó pillanatban tett az előzőtől gyökeresen eltérő vallomást az a fiatalkorú vádlott, aki a vád szerint megölt két hajléktalant Tatabányán. Az eddigi teljes körű beismerő vallomás helyett most azt állítja, hogy a bűncselekményeket részben fenyegetés hatására követte el.
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. december 11-én elsőfokú ítéletet hirdetett az őssejt-ügyben. A P. I. és társai ellen indult büntetőügyben a bíróság a vádlottakat az emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntette mellett többrendbeli csalás bűntettében mondta ki bűnösnek.
 

A sértett szóvá tette a gyanúsított nem megfelelő munkavégzését, mire a férfi halálosan megfenegette és egy késsel próbálta megtámadni a lakhatását is biztosító munkaadóját. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat nyomozást.

Közel 20 év után került bíróság elé az a vádlott, akit azzal vádolnak, hogy 1996-ban megölt egy férfit a Zala megyei Csapi településen.  A vádlott és társa ügyét 2016. január 5-én kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróságon 2017. november 29-én megkezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség a vádlottat bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja. 
 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt M. E. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 9 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 9 év közügyektől eltiltás lett. Jelen bűncselekményt érintő büntetőjogi szigorítás értelmében a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. 

Emberölés bűntette miatt T. B. vádlottal szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban tartott tárgyalást a Nyíregyházi Törvényszék 2018. december 14-én.

A Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében jogerős ítéletet hozott V. Sz. N. ügyében kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését a vádlott idős korára és több betegségére tekintettel 4 évre mérsékelte, a közügyektől eltiltását is 4 évre enyhítette és mindezek mellett I.r. vádlottat 1 millió forint pénzbüntetésre is ítélte. A szabadságvesztést a vádlottnak fogházban kell letöltenie. Az ítélőtábla XXV. r.

Egy Zala megyei hajléktalan szálló II. emeletén közösen használt egy szobát a vádlott és a sértett. 2013. március 21-én délután az erősen ittas állapotú vádlott ismeretlen okból mellkason szúrta magát, majd azt állította, hogy szobatársa késelte meg. A vádlott a helyszínre érkező rendőr előtt, illetve később, tanúként történő kihallgatása során is fenntartotta állítását. Ettől csak 2013. május 13-án tért el, amikor elismerte, hogy önmagának okozta a sérülést.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinek, aki karácsonykor a nagymamájára támadt.

Az Egri Törvényszék az előzetes letartóztatásban lévő M. G. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt, mint többszörös visszaesőt tizenegy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 18-án meghozott, aznap jogerős ítéletével garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt 144.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű fiatal nőt, aki 2017. augusztus 20-án hajnalban az egyik kengyeli szórakozóhely kerthelyiségében rátámadott, majd test szerte bántalmazott egy másik nőt. Az ítélet jogerős.
 

Az I. és a II. rendű vádlottak tanúként történt kihallgatásuk során egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a II. rendű vádlott volt barátja és az I. rendű vádlott között, utóbbi személy lakóhelyén szóváltás alakult ki, majd volt barátja egy kést vett elő, amivel az I. rendű vádlott irányába hadonászni kezdett és karján többször megvágta.

A Fővárosi Törvényszék az előkészítő ülést követően tárgyalásra utalta annak a terheltnek az ügyét, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 januárjában L. F. vádlottat szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
 
Jogerősen 13 év fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki másfél éves kislányát késsel annyira megsebesítette, hogy a gyermek életét csak műtéttel tudták megmenteni. Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék kellő alapossággal tárta fel a bűnösségi körülményeket, megalapozott ítéletet hozott, és a kiszabott büntetés is arányos az elkövetett cselekmény súlyával, valamint a vádlott társadalomra veszélyességével.