Részletes keresés

Előkészítő üléssel vette kezdetét a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egykori feltételezett tagjával szemben indult.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a csalónak az ügyében, aki szomszédja lefotózott bankkártya adataival vásárolt.

A Győri Törvényszék a futball-játékvezető által indított személyiségi jogi perben tartott első tárgyaláson meghallgatta a felek indítványait, valamint meghatározta az eljárás további irányát a bizonyítási teherről való tájékoztatással. 
 
A Debreceni Törvényszék a mai nyilvános ülésen kihirdetett végzésében helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság tavaly novemberben hozott ítéletét, melyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek S.J. vádlottat. 
 

A Nyíregyházi Törvényszék a 2023. január 10-én megtartott előkészítő ülésen emberölés bűntette miatt T.L. vádlottat 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, s kimondta, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 24-én megtartott ülésén elutasította az ügyész M. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló indítványát és elrendelte a gyanúsított házi őrizetét, melynek betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával kell ellenőrizni. A bíróság 50 ezer forint rendbírság megfizetésére kötelezte a gyanúsítottat a házi őrizet szabályainak megszegése miatt.
 
Ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék a SZENTES SPA & MEDICAL INGATLANBERUHÁZÓ, ÜZEMELTETŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. felperesnek SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA alperes ellen kártérítés iránt indult perében. A bíróság a felperes keresetét alaptalannak találta, így azt elutasította. 
 

Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2019 tavaszán a perei ingatlanában foganatosított kutatás alkalmával a garázsból nyíló mosókonyhában a gázüzemű járművek töltésére szolgáló tartály töltőpisztolyából körülbelül tizenöt másodpercen át engedte ki a gázt. A helyiségben akkor két rendőr tartózkodott, akik felszólították a vádlottat, hogy hagyjon fel cselekményével, illetve egyikük próbálta kivenni a kezéből a töltőpisztolyt, de a férfi azt csak akkor tette le, amikor kifogyott a gáz.

A Debreceni Járásbíróság három vádlottat mondott ki bűnösnek társtettesként elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében. A bíróság ezért R.Z. I.r. vádlottat 5 év 6 hónap, R.I. II. r. vádlottat 2 év 4 hónap letöltendő, T.I. III. r. vádlottat pedig halmazati büntetésül – egy korábban elkövetett lopás bűntette miatt kiszabott próbára bocsátást megszüntetve – 2 évi, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az I. r. vádlottat 6 évre, a II. r.

A Pécsi Törvényszék előkészítő ülést tartott a mai napon a B. A. ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben.

A vád szerint a sértett – aki kromoszóma rendellenesség következtében Down-szindrómával született – a vádlott testvére volt, súlyos fokú gyengeelméjűségben szenvedett, folyamatos gondozásra, ellátásra szorult és miután szülei meghaltak, a vádlott lett a gondnoka.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt T. A. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék II. fokú ítéletét. A vádlottat – egyezően a Békéscsabai Járásbírósággal - rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a vádlottat 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Szekszárdi Járásbíróság 105 rendbeli gondatlanságból, közvetett tettesként elkövetett közokirat-hamisítás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a vádlottat és - nem jogerősen - 1 évre próbára bocsátotta, mely intézkedés alkalmazásával a büntetés kiszabását halasztotta el próbaidőre. 
 
Helybenhagyva a megismételt eljárásban hozott járásbírósági ítéletet, jogerősen is felmentette a Balassagyarmati Törvényszék azt a férfit, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy az élettársa tulajdonában lévő szurdokpüspöki házban 2012. július 11-ig egy Dragunov hadipuskát és több mint száz lőszert rejtett el; továbbá ugyanebben az időszakban megszerzett még két puskát, valamint 12 lőszert, melyeket a testvére később az ő megbízásából egy Mátraszőlőshöz közeli erdőbe vitt. F.

Egymással szövetkezve értékesítették a kábítószert a dílerek. Egyikük megpróbált elmenekülni a tettenéréskor, azonban a rendőrök elfogták a férfit. Négy vádlott ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészég. Két terheltre vonatkozóan 2022. április 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 24-én ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Sajóládon kapával támadtak az intézkedő rendőrökre.

Az ítélet szerint 2017 augusztus 3-án a kora délutáni órákban az I. rendű vádlott férfi felesége értesítette a rendőröket, mert a férje napok óta erőszakosan viselkedett vele. Ahhoz kérte a hatóság segítségét, hogy otthonukból ki tudjon pakolni és gyermekével el tudjon menni. Miközben a rendőrök ezt felügyelték, az I. rendű vádlott édesanyja, a II. rendű vádlott megöléssel fenyegette a rendőröket. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 24-én kihirdetett ítéletében elutasította a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az abban foglalt valamennyi elv érvényesülését vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket a mai napon a bíróság ügyészi indítványra 2017. október 8-ig előzetes letartóztatásba helyezett.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 46 éves Veszprém megyei nőnek, akivel szemben előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folyik a nyomozás.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.