Részletes keresés

A Székesfehérvári Törvényszék a tárgyalás előkészítése iránti intézkedéseket tesz annak a vádlottnak az ügyében, akit a 2017. december 8-án a törvényszékre benyújtott vádiratában 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádol a Fejér Megyei Főügyészség. 
 
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselek miatt. P. Zs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokú ítéletét, és a törvényszéket új eljárás lebonyolítására utasította.
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
 
A fellebbezéseket alaptalannak találta, így a bűnösség megállapítása és a a kiszabott büntetés tekintetében is helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. A. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Változott az I.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2016. május 12. napján ítéletet hirdetett a 2013. április 14-én elhunyt agárdi kisgyermek halála kapcsán indult büntetőügyben.
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt H. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az ítélőtábla 3 napos tárgyalássorozat után ítéletében kimondta: az I. fokú bíróság helyesen foglalt állást, amikor úgy ítélte meg, a bűnösnek talált vádlottak részt vettek a BKV számára szükségtelen szerződések megkötésében. Így másokat, különböző vállalkozásokat úgy juttattak pénzösszegekhez, hogy ezzel a BKV-nak több százmilliós kárt okoztak. 
2017. április 14-ig előzetes letartóztatásba helyezte az Encsi Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint március 11-én próbálta meg kirabolni a korláti idős asszonyt otthonában.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. február 9-én jogerős ítéletet hozott G. L. vádlottal szemben 39 rendbeli csalás vétsége miatt. A másodfokú bíróság helybenhagyta a vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 1 év 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, a felfüggesztés próbaidejét azonban 2 évről 3 évre felemelte.
 
A Budaörsi Járásbíróság 2015. szeptember 24. napján nem jogerősen elrendelte G.L., CS.CS. és G.B. gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akiket vesztegetés és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 2015. szeptember 24-én vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. október 24-ig tart. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be. 
 
A Fejér Megyei Főügyészség 2016. szeptember 23. napján előzetes letartóztatását indítványozta annak a rácalmási illetőségű gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint 2015. júniusától kezdődően több alkalommal két kiskorú gyermeket – akik az édesapjukkal nála szívességből laktak -, valamint egy, a közelben lakó, szintén kiskorú gyermeket szexuális cselekmény végzésére vett rá nemi vágya kielégítése végett.
 

Nemrégiben visszavonta az ítélőtábla mellett eljáró fellebbviteli főügyészség a Tolna Vármegyei Főügyészség által bejelentett fellebbezést, így már elsőfokon jogerős és végrehajtható lett a Szekszárdi Törvényszék tavaly év végén különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének tárgyában hozott marasztaló ítélete. 

Megváltoztatva az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét a Szegedi Ítélőtábla F. Gy. vádlottat 3 rendbeli életveszélyt okozó testi sértésért, amelyből kettő kísérletnek minősül, 7 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék dr. Ficsór József vezette büntető tanácsa a rágalmazás vétsége miatt F.N.Zs. és társai ellen ellen indított büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. június 24-i végzésével 3 hónappal meghosszabbította V. L. gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Ügyészség jár el a bűnszervezetben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt V. L. és társai ellen. A bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsítása, a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, hogy a V. L.
A bíróság H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében, és a vádlottat 4 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett a bíróság véglegesen eltiltotta a vádlottat a futballedzői tevékenységtől. 
 
A Mohácsi Járásbíróság 2017. március 21-én O. K. vádlottat bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt, ezért 8 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.
 
A Szolnoki Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt több mint kétszázezer forint pénzbírságot szabott ki azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki két héttel ezelőtt Törökszentmiklóson, annak ellenére ült volán mögé, hogy korábban eltiltották a közúti járművezetéstől. A döntés jogerős. 
 
Az eset 2018. február 9-én az esti órákban Jász-Nagykun-Szolnok Megye harmadik legnagyobb településén, Törökszentmiklóson történt. 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. március 12-én 7-7 évre súlyosbította L. K. vádlottal szemben az elsőfokú bíróság ítéletében kiszabott 6 év fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 24-én másodfokú, jogerős határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a P. L. ellen garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben.
 

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 11-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben négy vádlott átvert öt sértettet, akik a pénzükért cserébe nem kaptak semmit.