Részletes keresés

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. október 31-én megtartott tárgyaláson emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott kettő vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság a vádlott távollétében hozott marasztaló döntést a tavaly nyáron Mosonmagyaróvár felől Rajka irányába közlekedő, akkor 8 hónapos várandós, román állampolgárságú nő ügyében, aki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állt bíróság elé.

A vádlott 2018. november 16-án kora este éjszakai látási viszonyok között Tatán autózott Újhegy irányából a városközpont felé, száraz aszfalton. A férfi utolérte az előtte szabályosan haladó kerékpáros sértettet, akit meg akart előzni. A manőver során a sofőr nem tartott megfelelő oldaltávolságot a kerékpáros mellett, ezért az autó jobb oldalával a biciklinek ütközött, a sértett pedig az úttest melletti füves területre esett.

A Szolnoki Járásbíróság pénzbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű középkorú férfit, aki másfél éve, egy szakszerűtlenül végrehajtott gázpalackcsere során gázrobbanást okozott egy szolnoki garázsban, melyben két ismerősével együtt maga is súlyosan megsérült.

 

Az eset 2018. november 29-én reggel 9 óra körül Szolnokon történt. A férfi a garázsában volt az egyik ismerősével, amikor betoppant hozzá egy másik ismerős egy propán-bután gázkeverékkel töltött turista gázpalackkal. Cserélni szerette volna, ezért azt kérte, hogy segítsen neki. 

A Pécsi Járásbíróság a 2019. december 17. napján megtartott nyilvános tárgyaláson B. V. vádlottat kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt – halmazati büntetésül – 1 év 8 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá a vádlottal szemben 90.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. március 6-án meghozott ítéletével 105.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki ellen az ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította a III. rendű vádlott fellebbezését abban az ügyben, amelyben az első fokon ítélkező Pesti Központi Kerületi Bíróság társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett kilenc rendbeli szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek egy négyfős, fiatalkorúakból álló társaság tagjait.

Tizenhárom, illetve 10 év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen a gyermekeit elhanyagoló és bántalmazó szülőkre. 
 
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletében 3 millió forint és kamatai sérelemdíj megfizetésére kötelezte azt a munkáltatót, akinek fiatal munkavállalója munkavégzés közben Miskolcon balesetet szenvedett és a tésztagyúró gép leszakította a jobb alkarját.
 
Kép

Amikor egy-egy tekintélyes nemzetközi szervezet jelentéseit olvassuk, azt feltételezzük, hogy azok alapos és körültekintő vizsgálatok alapján készülnek. Különösen így állunk hozzá a bírói részvétellel készülő jelentésekhez. Feltételezzük, hogy a bírók képesek és készek pártalanul eljárni egy-egy vitás ügyben.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kábítószer birtoklás bűntette miatt Z. B. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év 6 hónap fegyház és 8 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 30-án további három hónappal – 2017. március 1-ig - meghosszabbította annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két, ingatlanközvetítéssel és -értékesítéssel foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként az ügyfelei sérelmére sorozatjelleggel követett el jelentős kárt okozó csalásokat.
 
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal első alkalommal hirdette meg idén az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulálásával a szakmai hallgatóság és a zsűri előtt. A regionális elődöntők után 6 csapat jutott az országos döntőbe, ahol szerepkártyákat kellett húzniuk, melynek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el. 

Az Ajkai Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 46 éves devecseri nőt, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa súlyosította a Veszprémi Járásbíróság által kiszabott ítéletet és az elsőfokon kiszabott büntetés mellett egy évre eltiltotta a vádlottat az orvosi foglalkozás gyakorlásától. Egyebekben helybenhagyta a járásbíróság döntését, így a vádlottat a bíróság tíz hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta, továbbá előzetesen mentesítette őt az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Év
2014
Közlöny
Fájl
Típus: Szabályzat Sorszám: 16 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2012

A Hatvani Járásbíróságon megkezdődött annak a három vádlottnak a büntetőügye, akiket az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádol. A vád szerint a fiatalkorú I. rendű vádlott a társával, a fiatalkorú II. rendű vádlottal 2017 májusában Hatvanban az egyik gimnázium előtt megvárták a kiskorú sértettet, mert megegyeztek abban, hogy egy korábbi, az I. rendű vádlott és a sértett közötti nézeteltérést úgy fognak rendezni, hogy az iskola előtt az iskolások szeme láttára megverik a kiskorú sértettet. Az I. rendű és a II.

Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

 

a Miskolci Törvényszék csoportvezető bírói (büntetés-végrehajtás) álláshelyének (20. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.