Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 7-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben három férfit csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádol az ügyészség.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróságnak egy szenegáli embercsempész és társai ügyében hozott elsőfokú ítéletét.

A Győri Törvényszék ma hirdetett elsőfokú ítéletet K. R. vádlott büntetőügyében.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. szeptember 26-án halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a dunai hajóbaleset ügyében megvádolt hajóskapitányt. Ezen felül a terheltet a bíróság 6 évre eltiltotta a vízi járművezetéstől is.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 20-án ítéletet hirdetett a K. R. R. és K. A. R. ellen testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a bűncselekmény elkövetésének megváltozott minősítése folytán az első fokon kiszabott büntetések mértékét súlyosította. 
 
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében megállapította a vádlott bűnösségét és ezért a vádlottat 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és előzetesen mentesítette a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
 

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt négy év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a több mint kettőszázezer forint bűnügyi költség viselésére is. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. március 11. napjáig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. március hó 20. napjáig tart.

A Pécsi Törvényszék 2016. június 3. napján kelt – két különböző ügyben hozott - ítéletével kötelezte az alperest a PecsMa.hu internetes oldalon megjelent cikkeivel kapcsolatosan helyreigazítás közzétételére.
 
A Pécsi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság mindkét ügyben megváltoztatta a törvényszék ítéletét, és a kereseteket elutasította. 
 

A Debreceni Járásbíróság 2023. március 3-án, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatig, de legfeljebb 2023. április 3-áig elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben a Polgáron történt gyermekbántalmazás miatt halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban.

Az ügyvédi fellebbezés folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa 2023. március 14-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így a gyanúsítottnak a büntetés-végrehajtási intézetben kell maradnia.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. augusztus 15-i ítéletében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte James A. C-t hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2018. április 26-i nyilvános ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Gödöllői Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében marasztalt el. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. november 28-án másodfokú ítéletet hirdetett az Sz. M. Z. ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőügyben.
 

Az Egri Járásbíróság a 2017. október 30-án kihirdetett elsőfokú ítéletével N. B. vádlottat állatkínzás vétsége és rongálás vétsége miatt tíz hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, az ellen a vádlott felmentés, míg a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezéssel élt. A főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. május 19-én megváltoztatta a Székesfehérvári Járásbíróság 2016. május 5-én kelt végzését, mellyel azon gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, aki az alapos gyanú szerint egy székesfehérvári, Lövölde úti társasházban okozott sérülést két lakónak.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 190.000 forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, aki 2016-ban az október 23-i megemlékezésen ütötte meg a sértettet a Kossuth téren.

A bíróság a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 12 év fegyházban letöltendő szabadságveszésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte 380.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.  

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 180 ezer, illetve 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit és nőt, akiket folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. A bíróság összesen 44 500 Ft-ra vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottakkal szemben.

Ittasan támadt az intézkedő rendőrökre az a férfi, akinek büntetőügyében az Encsi Járásbíróság szerdán hozott ítéletet bíróság elé állítás keretében.