Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. július 2-án nem jogerős ítéletével, Sz. Zs. vádlottat élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 5 évre súlyosította és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztését mellőzte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 májusában Sz. Iné vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év fegyházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást R.R. gyanúsítottal szemben.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján R.R. 2015. július 11-én előzetes szóváltást követően – szerelemféltésből – testi erővel, illetve egy szerszámnyéllel tettleg bántalmazta élettársát, aki ennek következtében a kórházba szállítást követően elhalálozott.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2015 novemberében M. L. vádlottat az ellene testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki több zalai nagyvárosban is szeméremsértő módon viselkedett.

A vádlott 2017 júniusában Zalaegerszegen, augusztusban Keszthelyen és novemberben Hévízen zaklatott járókelőket. Zalaegerszegen egy kerékpáros nőnek mutogatta nemi szervét, Keszthelyen egy, a stop táblánál várakozó autó hölgy utasát inzultálta, Hévízen pedig egy bokorból előugorva végzett önkielégítést a járókelők előtt.

2013. június 17. napján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte H. A. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság nem jogerős döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig előzetes letartóztatásban marad.

A Győri Törvényszék megállapította, hogy a labdarúgó-játékos megsértette a játékvezető jó hírnévhez való jogát azzal, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsági tárgyalásán valótlanul híresztelte, hogy a játékvezető a 2017 áprilisi Diósgyőr-Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzésen rasszista kijelentést tett színesbőrű csapattársára. A bíróság a személyiségi jogsértés megállapítása mellett 400.000,- Ft összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest a játékvezető felperes részére.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést és a közügyektől eltiltást egyaránt 6 évre súlyosította. Az ítélőtábla szerint a cselekmények tényleges tárgyi súlyával a 6 év börtönbüntetés áll arányban. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 augusztusában Fné T. E. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pécsi Járásbíróság 2020. október 29-én  egy hónapra elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

Menekülteket próbált Ausztriába csempészni, de az M0-on  a rendőrség előtt lelepleződött a férfi, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított nyomozást, melynek végét a terhelt letartóztatásban várja.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította – az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónappal – annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a vele együtt élő sértetteket bántalmazta életveszélyesen.

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Berettyóújfalui Járásbíróság annak az 50 éves férfinak az ügyében, akit testi sértés bűntettének kísérlete miatt mondtak ki bűnösnek.

A büntetővégzésében a bíróság a vádlottra 1 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette, valamint a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést elkobozta.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa a vádlott börtönbüntetését 7 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 8 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartalmát, valamint a közügyektől eltiltás mértékét 5-5 évre mérsékelte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa annak a férfinak az ügyében, aki volt rabtársát hitegette egy jól jövedelmező üzlettel. 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon jogerős részítéletet hirdetett két kártérítési perben, amelyet a felperesek egy utazási iroda ellen indítottak a 2011-ben történt hurghadai buszbaleset miatt. A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság részítéleteit és feljogosította az alperest, hogy a felpereseket megillető tőke marasztalási összegekbe, illetve a lejárt és az ezt követően lejáró járadékokba az alperes partnerirodájának külföldi felelősségbiztosító társaságai által kifizetett kártérítések összegét beszámítsa.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. március 6-án meghozott ítéletével 105.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki ellen az ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította a III. rendű vádlott fellebbezését abban az ügyben, amelyben az első fokon ítélkező Pesti Központi Kerületi Bíróság társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett kilenc rendbeli szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek egy négyfős, fiatalkorúakból álló társaság tagjait.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának. Az ügyészség emberölés bűntettének kísérletében emelt vádat, a bíróság testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.