Részletes keresés

A vádlott és a Sz. J. sértett 20 évig élettársak voltak, közös gyermekük is született. 2014. nyarán hajléktalanná váltak és italozó életmódot folytattak. 2014. októberében a sértett megszakította az élettársi kapcsolatot a vádlottal és kapcsolatot létesített P.I. sértettel, akihez be is költözött. A vádlott nem akarta elfogadni, hogy a sértett őt elhagyta. Rendszeresen azzal fenyegette Sz. J. sértettet, valamint a P. I. sértett ingatlanában éppen jelen lévőket, hogy ha Sz. J. sértett nem költözik vissza hozzá, úgy felgyújtja a házat és mindenkit megöl. Sz. J.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett annak a két férfinak az ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy értékeinek megszerzése érdekében meg akartak ölni egy taxisofőrt Csehországban. A Törvényszék az I. rendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt, mint bűnsegédet 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt N. T. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
Az ítélőtábla a csalás bűntettének folytatólagosan elkövetett minősítését és a vagyonelkobzást mellőzte, a szabadságvesztés időtartamát 4 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra enyhítette. 
A vádlott és társa, J. L. 2011. szeptember 1-jén Szlovákiából érkeztek Magyarországra, ahol egy kaszinóban a náluk lévő összes pénzt eljátszották. Ezt követően elhatározták, hogy rablás útján fognak pénzt szerezni. A vádlott ezért a gépkocsiból magához vett egy pisztolyt, valamint egy símaszkot magának, egyet pedig társának. A símaszkot a fejükre húzva egy ékszerboltba mentek be, ahol a két alkalmazottat a lőfegyverrel megfenyegetve az ékszerek átadására szólították fel.

Az1994-es születésű II. rendű vádlott 2021. október 11-én este munka után betért egy presszóba, ahol találkozott a negyvenes évei eléjén járó I. rendű vádlottal, akit meghívott egy italra. A presszóban tartózkodott még három ukrán vendégmunkás is. A pultos 21 órakor zárta be a sörözőt, azonban a három ukrán férfi még szeretett volna tovább inni, ezért megkérdezték a vádlottaktól, hogy a faluban hol lehet még szeszesitalt kapni. Így öten átmentek egy pizzériába, ahol folytatták az italozást, majd 22 óra körül távoztak.

A Fővárosi Törvényszék 14 vádlott vonatkozásában elsőfokú ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt indult V. L. és 21 társa ellen. A vádlottak közül 8 fő egykori rendőr, illetve 6 fő polgári személy volt. A bíróság az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdette ki, míg az indokolás – a minősített adatok védelme érdekében – zárt ajtók mögött hangzik el.  

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen 3 év fegyházbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy férfit egy büntetőügyben, amelyben egy nőt 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg egy férfit és egy nőt bűnszervezetben való részvétel bűntettével vádolnak.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2023 szeptemberében K. G. elsőrendű vádlottat emberölés bűntette és társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. S. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett bűnpártolás bűntette, felbújtóként elkövetett lopás vétsége, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt, mint különös visszaesőt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. M.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a 37 éves, büntetett előéletű, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező férfinak a büntetőügye, aki 2021. február 17-én éjjel extasy és mefedron kábítószerek hatása alatt, a koronavírus járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat megszegve, lekapcsolt lámpákkal 140 kilométer per órás sebességgel száguldott az őt üldöző rendőrautók elől a 32-es számú főúton, Szolnok és Újszász között. Hajmeresztő manővereivel két rendőr és az egyik szembejövő autós életét is veszélybe sodorta.  

A Fővárosi Törvényszék 2025. március 11-én elsőfokú, nem jogerős ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelyben három testvért életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség annak okán, hogy egy házfelújítás során kollégáikra támadtak.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 5-én jogerős ítéletet hirdetett O. Ferenc és társai ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben.

Az ítéleti tényállás szerint 2010 szeptemberében O. Ferenc vádlott a Budapest X. Kerület Kozma utcai IMEI orvosi várójában fogvatartott társaival a szintén ellátásra váró dr. A. I. volt ügyész fogvatartott sértettet az eljárás során ismeretlenül maradt társaival bántalmazta, valamint a sértettnél
lévő értékeket eltulajdonították.

Elnapolta a nyilvános ülést a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés bűntette bűntette miatt B. Károly ellen indított büntetőügyben. A az táblabíróság bizonyítást rendelt és tárgyalást tűzött ki 2016. március 1-re, amikor szakértőket hallgatnak meg.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt O. Norbert és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A II. rendű vádlott testi épség elleni cselekményét nem halált, hanem bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértést okozó cselekménynek minősítette, és ehhez igazodva az I. fokon kiszabott 4 év börtön és 4 év közügyektől eltiltás büntetést 2 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra enyhítette.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat.
 
Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság igen színvonalas munkát végzett. Olyan részletes bizonyítást vett fel, ami a nyomozóhatóság feladata lett volna. Felismerte ugyanis, hogy a nyomozás során olyan hiányosságok keletkeztek, amelyek tisztázása perdöntő jelentőséggel bírhat.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott fegyházbüntetését illetve a közügyektől eltiltás büntetését 6-6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményét előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként.

A Budaörsi Járásbíróság 2015. március hó 18. napján bűnösnek mondta ki Z. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, ezért őt a bíróság, - mint különös visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
 

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. november hó 20. napján tartott nyilvános ülésen - megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, részben leszállítva a büntetés mértékét – 2 év fogház fokozatú szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az autóbuszsofőrt, aki két éve halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Tolna térségében a 6-os úton. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. január hó 15. napján tartott nyilvános tárgyaláson - megváltoztatva a Dombóvári Járásbíróság elsőfokú ítéletét, részben enyhítve a büntetésen – 1 év 10 hónap fogház fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az autóbuszsofőrt, aki két éve halálra gázolt Dombóváron egy buszmegállóban várakozó idős asszonyt. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a 2017. május 11. napján kelt jogerős ítéletében az elsőfokon eljáró Pápai Járásbíróság ítéletét súlyosította, és az S. D. B. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az elsőfokon meghatározott fogház helyett szigorúbb, börtön fokozatban rendelte el, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 
 
Az ügy előzménye:

A Pécsi Törvényszék a 2020. december 2-án megtartott tárgyaláson M. Zs. vádlott férfit két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év 2 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.