Részletes keresés

A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja visszavonta az elfogatóparancsot B. S. ellen 
 
2024. 04. 10.

A Tatabányai Járásbíróság közérdekű üzem működésének megzavarása vétsége és a közlekedés biztonsága elleni vétség miatt indult ügyben, tárgyalás mellőzésével, ügyiratok alapján hozott döntést azzal a szabálytalanul közlekedő férfivel szemben, akinek a gépjárműve a vasúti vágányon elakadt.

A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 8-án megtartott tárgyaláson az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit helybenhagyta, és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert a felperes által kért közérdekű adatok kiadására kötelezte.

Egy Zala megyei hajléktalan szálló II. emeletén közösen használt egy szobát a vádlott és a sértett. 2013. március 21-én délután az erősen ittas állapotú vádlott ismeretlen okból mellkason szúrta magát, majd azt állította, hogy szobatársa késelte meg. A vádlott a helyszínre érkező rendőr előtt, illetve később, tanúként történő kihallgatása során is fenntartotta állítását. Ettől csak 2013. május 13-án tért el, amikor elismerte, hogy önmagának okozta a sérülést.

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Török Dániel Viktor, a Szekszárdi Járásbíróság bírósági titkára „Az új Polgár Perrendtartás a bírósághoz fordulás jogának tükrében” című dolgozatával.
  2. helyezett: dr. Lukácsi Krisztina Irén, a Békéscsabai Járásbíróság bírósági titkára „Változás a felek személyében a végrehajtási eljárásban”című dolgozatával.

Polgári Jogi szekció – Bírósági Tagozat

1. helyezett: Dr. Tahin Szabolcs bíró Zalaegerszegi Járásbíróság: Az alapvető jogok dogmatikai értelmezési gyakorlata a bírósági döntésekben

2. helyezett: Dr. Szigeti István bíró Országos Bírósági Hivatal: A felróhatóság vizsgálata a kapcsolattartás végrehajtása iránti eljárásokban

3. helyezett: Dr. Király Kornélia bíró Kaposvári Törvényszék: Kógencia és diszpozitivitás a Polgári Törvénykönyv jogi személyekre vonatkozó szabályozásában a bírói gyakorlat tükrében

 

 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 8-án kihirdetett elsőfokú ítéletével elutasította a Magyar Helsinki Bizottság felperes keresetét, amelyben azt kérte megállapítani, hogy az alperesek - a józsefvárosi önkormányzat és polgármestere - egy 2015. augusztusi, a polgármester hivatalos facebook-oldalán megjelent bejegyzéssel megsértették az egyenlő bánásmód követelményét és zaklatást követtek el a Magyarországra érkező migránsokkal szemben, megsértve ezzel emberi méltósághoz fűződő jogukat.
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt K. K.  vádlottat, mint különös visszaesőt három év három hónap – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztés büntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra és rendelkezett a közel forint százezer forint bűnügyi költség viseléséről is.

Kép

Február végéig látogatható a győri bíróságtörténeti kiállítás, amely az elmúlt 150 év igazgatási, ítélkezési történetét mutatja be, valamint egyes büntetőügyek hátterét is megismerhetik az érdeklődők – mondta dr. Bagossyné Körtvélyesi Mária az Inforádiónak.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 27-én Sz. G. vádlott és társa ellen szexuális erőszak  bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. vádlottal szemben megváltoztatta.
 
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – amellyel foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt az I. r. vádlottat egy év tíz hónap, végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a II. r. vádlottat kettőszáz napi tétel pénzbüntetésre ítélte – helybenhagyta.
 
Különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett elkövetésével gyanúsítják azt a szerencsi férfit, akinek a bíróság a mai napon az előzetes letartóztatásáról döntött. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. január 3-án megtartott ülésén az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a gyanúsított letartóztatását rendelte el.

Az Országgyűlés 2015. szeptember 15. napjától három új, a határzárral kapcsolatos bűncselekményt rendelt büntetni a Büntető Törvénykönyvben: a határzár tiltott átlépését, a határzár megrongálását, illetve a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozását. Ezidáig ilyen jellegű tárgyalásra nem került sor Zala megyében.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 45 éves bajai férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy nagykorú nőt Angliába vitt és ott prostitúcióra kényszerített.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy metróvezetőt és egy forgalmi menetirányítót – a 2016 decemberében történt Pillangó utcai metróbaleset kapcsán – vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének, valamint különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolnak.

 

Típus: Ajánlás Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2013
A Szegedi Járásbíróság tegnap ismét gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. Á. vádlottat jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében, ezért őt 220 óra fizikai munkakörben végrehajtandó közérdekű munkára ítélte.