Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 11-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte S. Péter gyanúsítottat, aki nem a vele szemben más ügyben elrendelt házi őrizet szabályainak a megszegése, hanem újabb büntető ügyben, lőfegyverrel visszaélés előkészületének bűntette és egyéb bűncselekmény elkövetése miatt került ismét előzetes letartóztatásba.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja.

A Nyíregyházi Járásbíróság mai napon meghozott nem jogerős határozatával lopás bűntette és más bűncselekmények miatt T. M. vádlottat, mint többszörös visszaesőt  2 év fegyházbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt gyorsított eljárásban 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság egy vádlottal szemben. A vádlott és a sértett korábban élettársak voltak, de kapcsolatuk megszakadt. A tényállás szerint a vádlott 2016. június 8-től július 29-ig összesen 41 esetben zaklatta a sértettet és családját telefonon és személyesen is, őket megöléssel fenyegette. Az ítélet jogerős.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 3-án, bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson  kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt jogerősen egy év – két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte azt a nőt, aki rendőrnek kiadva magát csalt ki ékszereket a sértettől.
 
A vádlottat a Budapesti VIII. kerületi Ügyészség állította bíróság elé.
 

A Siófoki Járásbíróság két nap alatt két ügyben is embercsempészet bűntette miatt hozott ítéletet.

A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal – 2020. november 5-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a kanadai állampolgárságú nőnek, illetve szlovák-kanadai állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akikkel szemben a Kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. június 25-én hozott jogerős döntést azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik úgy dolgoztatták a sértettet egy meghibásodott tésztadagasztó géppel, hogy tudtak annak hibás állapotáról. 

 

A Győri Ítélőtábla a vádlott és védője fellebbezése alapján enyhítette annak a 45 éves tatabányai férfinak a büntetését, akit az elsőfokú bíróság nevelt lánya sérelmére elkövetett szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette miatt 14 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélt. A jogerős ítélet tényállása szerint a vádlott 2004 év végétől 2012 novemberéig élettársa idősebbik leánygyermekével több alkalommal végzett szexuális cselekményt, illetőleg ilyen cselekmények eltűrésére bírta rá az 1999-ben született sértettet. 

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án elsőfokon hirdetett ítéletet a Quaestor-ügyben, amelyben az ügyészség T. Cs. I.-t és társait az alábbi bűncselekmények elkövetésével vádolta.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, súlyos testi sértés és kifosztás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szolnoki Törvényszék 2016. február 11. napján meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2016. január 29. napján kelt végzése, amelyben 1 hónapra elrendelte annak a 14 éves lánynak és 16 éves fiú társának az előzetes letartóztatását, akik az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. január 25. napján 21.30 óra körüli időben a lány zagyvarékasi otthonában többszöri késszúrással kioltották a lány gyanúsított édesanyjának életét.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon hivatali visszaélés bűntette miatt 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy volt fellebbviteli főügyészt.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. október 11. napjáig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

 

A bíróság az ügyész indítványának helyt adott, a határozat indokolása szerint a legsúlyosabb, bírói engedélyes kényszerintézkedés fenntartását megalapozó indokok változatlanul fennállnak. 

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében ítélettel döntött annak a férfinak a büntetőjogi felelősségéről, aki egy alvó utastól vette el a mobiltelefonját.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett a sajtóban „Cukros-ügy” néven ismertté vált adócsalási ügyben. A bíróság az ügyben 39 tárgyalási napot tartott, mintegy 200 tanúvallomást szerzett be. A nyomozati iratok között 320 kötet lefoglalt könyvelési anyag szerepelt. Az ügy bonyolultságára tekintettel a bíróság két hivatásos bíróból és három ülnökből álló 5 fős tanácsban járt el.
 

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. március 31-én, tanácsülésen bírálta felül a  Pécsi Járásbíróság a 2019. szeptember 16. napján kihirdetett ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki M.J. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, M.Z. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében és lopás bűntettében, míg K.J. harmadrendű vádlottat lopás bűntettében.

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 28-án másodfokú határozatot hozott a hamis tanúzás és zugírászat bűntette miatt G. T. és társa ellen indult büntetőügyben.
 
A vádlottakkal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 2014 januárjában emelt vádat, majd az ügyészség az eljárás során benyújtott vádkiterjesztésekkel a zugírászattal kapcsolatban további, a vádemelést követően történt cselekményekkel egészítette ki a vádat.
 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Sopron Bank Burgenland Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.