Részletes keresés

A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít.
 
A rendelkezésre álló nyomozási adatok szerint az alábbiak állapíthatók meg:
 

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet.

A pályázatok postára adási határideje: 2021. október 7.

A pályázatokat postán vagy személyesen az 1055 Budapest, Szalay utca 16. szám alatt lehet benyújtani.

 

2021-ben az alábbi témákban várunk pályamunkákat:

logo"Hírvivő" projekt

A bíróságok könnyű és kényelmes elérhetősége olyan kívánalom, amely jogosan merül fel az állampolgárokban. Annak érdekében, hogy mindenki gyorsan és kényelmesen tájékozódhasson bírósági ügyeinek állásáról az OBH által megvalósított projekt korszerű, elektronikus megoldásokat tesz elérhetővé az állampolgárok számára.

 

E projekt során az alábbi három fő célt valósítottuk meg:

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ÁLTALÁNOS

Burián László: „A modern magyar nemzetközi magánjog elméleti megalapozása Szászy István munkásságában” Iustum Aequum Salutare, 2021/3, 5 – 21 http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20213sz/01_BurianL_IAS_2021_3.pdf

A különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. augusztus 28-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2012. április 22-től 2012. április 24-ig őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő K.A. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, 2 rb. kifosztás bűntettében, folytatólagosan elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettében, jármű önkényes elvételének bűntettében és csalás bűntettében.
Tárgyalás ideje: szeptember 12. csütörtök 
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa
Emberölés Gádoroson (Békés megye)
 
A Zalaegerszegi Törvényszék 2014. július 8-án enyhítette annak a vádlottnak a büntetését, aki prostituáltakat közvetített egy Rédics melletti bárba.
 
Folytatólagosan elkövetett zsarolás, garázdaság és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a három fiatalkorú vádlottat, akik egy berettyóújfalui középiskolában pénzt kértek több diáktól cserében azért, hogy ne bántsák őket.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa rablás és kifosztás bűntette miatt folyamatban volt büntető ügyben helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság által a vádlottal szemben kiszabott 9 év fegyházbüntetésről szóló ítéletét. 
 
A Fővárosi Törvényszéken első fokon folyamatban volt utolsó vörösiszap-kártérítési perben hirdetett ítéletet a bíróság 2016. január 19-én, amelyben kártérítés megfizetésére kötelezte a MAL Zrt-t.
 
A felperesek pontosított keresetükben azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes a vörösiszap-katasztrófa által megsértette a felperesek személyhez fűződő jogai közül az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez való jogát.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. Mihály ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás lett.
A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
A vádlott (1987) 2014. január 6-án élettársi kapcsolatot létesített Gy.Cs-néval, és Budapesten lakott a bérleményében. Anyagi gondjaik voltak. A sértett korábban elszenvedett agyi infarktusa következtében fizikálisan legyengült, gyakran elesett, járókerettel közlekedett. Egyedül lakott tatabányai lakásában, ahol szokása volt, hogy nem zárta be, illetve nyitva hagyta a bejárati ajtót.
A Nagykanizsai Zsidó Hitközség zsinagógájának udvarán található emlékmű egy elemét is elvitték azok a fémtolvajok, akik ügyében 2015. április 21. napján született jogerős másodfokú ítélet.
 
Év
2011
Közlöny
Fájl
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt S. I. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
 
Kép

Interjú sorozatunkban bírósági fogalmazókat kérdezünk szakmai tapasztalataikról, jövőbeli terveikről, és arról, hogy az Új Generáció tagjaként milyen a benyomásuk a képzési rendszerről, milyen fejlődési lehetőségek állnak nyitva előttük.

A Zalaegerszegi Törvényszék, mint elsőfokú bíróság 2015. június 29-én hozott nem jogerős ítéletet azzal a nővel szemben, aki egy 7 cm pengehosszúságú késsel halálos sebet ejtett a férjén.
 
Három tárgyalási nap alatt (február 10. - 12. – 17.) befejeződött az 57 vádlottas, N. S. és társai ellen hivatali vesztegetés miatt indult ügynek a tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A határozathirdetésre február 19-én, pénteken délelőtt került sor a táblabíróság dísztermében.
 
Év
2022
Közlöny
Fájl