Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a nigériai állampolgárságú N. U. C. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát a törvényi minimumra, 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottal szemben kiszabott kiutasítást pedig a megváltozott családi körülményeire tekintettel mellőzte. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt I-V. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottak közül az I. és II. rendű vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztést egyaránt súlyosította és a végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte. A IV.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt T. M.  és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. rendű vádlott T. M-et az ellene a hűtlen kezelés bűntettének kísérlete és a II. rendű vádlott dr. Cs. Zs-t az ellene bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének kísérlete és a magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A táblabíróság a III. és a IV. rendű vádlott I.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa az ún. „Szeviép”-ügyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

* * *

Előzmény:

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. T. Gy. vádlottat lopás bűntettében és 2. rb. lopás vétségében, melyből 1 rb. kísérlet, ezért őt 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte egy korábban kiszabott 1 év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt T. H. E. T. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék a maximális 10 évben állapított meg.

Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte azon kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. július hó 15. napjáig tart.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a folytatólagosan, nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt V. Cs. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
Így a vádlott jogerős büntetése 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt J. György ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét. Így a szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és személyes szabadság megsértése bűntettével vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.

A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a három gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket sanyargatással, súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és más bűncselekménynek a megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. december hó 26. napjáig tart. 
 

We hereby notify the press workers that their and the public’s presence on criminal trials at, and in the building of the District Court of Szeged will only be allowed upon preliminary registration from 15 September 2015, the entry into force of Act CXL of 2015 On Amending Certain Acts Related to Mass Migration, because of the supposedly increasing number of clients and the use of courtrooms; the limited space of courtrooms; and to minimize security risk. Registration works as follows:

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt Á. J. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 3 év 6 hónap szabadságvesztés tartamát 4 év 3 hónapra súlyosította. A közügyektől eltiltás tartamát és a fogházat, mint a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát nem változtatta meg a másodfokú bíróság.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt M. E. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 9 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 9 év közügyektől eltiltás lett. Jelen bűncselekményt érintő büntetőjogi szigorítás értelmében a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elítélt vonatkozásában mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást az életfogytig tartó fegyházbüntetésből. 
 

A Szegedi Törvényszék a 2014. március hó 7. napján kihirdetett ítéletében a felperesi pénzintézet – az I-IV. r. alperesek ellen kötvényből fakadó jogok és kötelezettségek, mint a víziközmű vagyon tulajdonjogához kötődő jogok és kötelezettségek I., III. és IV. r. alperesekre történő átszállásának megállapítása iránti keresetét elutasította.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája 2021. január 23. napjáig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Négy év és 1 év 6 hónap közötti időtartamú szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla az adócsalás és más bűncselekmények miatt E. Z. és társai ellen indított büntetőügyben érintett 6 vádlottat. A legsúlyosabb büntetéseket (4-4 év börtön) az I. és a II. rendű vádlott kapta, emellett mindkettőjükkel szemben 87,9 millió forint összegre vagyonelkobzást rendelt el, illetve a IV. rendű vádlott esetében az 1 év 6 hónap szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette az ítélőtábla.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap éjjel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november 20-ig tart.