Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. július 4-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson  bűnösnek mondta ki D. Zs.-ot garázdaság vétségében, ezért 10 hónap - végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék 2017. március 22-én felmentette T. A. és M. J. vádlottakat az ellenük hivatali vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés és folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól. 
 

A bírósági tisztviselők olyan – bírósági titkárokon és fogalmazókon kívüli - igazságügyi alkalmazottak, akik a bíróságokon az érdemi és az ügydöntő feladatokat ellátják.

Bírósági tisztviselők:

  • a főtanácsadó,
  • a bírósági ügyintéző,
  • a végrehajtási ügyintéző.

A bírósági tisztviselőnek középfokú vagy felsőfokú iskolai végzettséggel kell rendelkeznie.

 

Bírósági tisztviselői kinevezést az kaphat, aki

A Miskolci Törvényszék 2019. szeptember 12-én hozott ítéletet annak a négy vezető beosztásban dolgozó pénzügyőrnek és két vállalkozónak az ügyében, akik ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás.  

2023. 03. 09.

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket részben eltérően minősítette, ugyanakkor a bűnszervezeti elkövetést nem érintette. Egyes vádlottaknál további bűnösséget állapított meg, az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket azonban az ő esetükben is alaposnak találta, az ügyészség súlyosításra irányuló indítványával nem értett egyet. B. Gy. elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 6 évre enyhítette, a másod- és harmadrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 5 és fél évre, a negyed-, ötöd-, nyolcad- és kilencedrendű vádlottét 5 évre, egy vádlottét pedig 2 évre enyhítette. Négy vádlott kivételével az ítélőtábla ítélete jogerőre emelkedett. A bűnszervezeti elkövetésre tekintettel az ítélőtábla a törvény kötelező rendelkezése folytán a mai napon elrendelte a jogerős szabadságvesztés büntetések azonnali foganatbavételét.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégium tanácselnöki (47. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Zalaegerszegi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (7. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatályba lépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által 2022. december 14-én az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban. A Fővárosi Törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium tanácselnöki (23. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) 2015. június 3-5. napjai között Hágában tartotta meg éves közgyűlését, melyen a résztvevő delegációkat a Holland Bírói Tanács látta vendégül.

Az Ajkai Járásbíróság az előkészítő ülésen meghozott ítéletével veszélyes és különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év 3 hónap, végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt a devecseri férfit, akivel szemben gépjárművek engedély nélküli bontása miatt indult büntetőeljárás. A bíróság a vádlottal szemben 423.330 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá az eljárás során felmerült 177.849 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. 

A Budapest Környéki Törvényszéken, mint fiatalkorúak bíróságán 2017. szeptember 29. napján a bíróság nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a 7 vádlottnak az ügyében, akik többek között kerítés és gyermekprostitúció vádjával álltak bíróság elé.
 
Két év – öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E.C.F.-t a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek.
 
Kép

2018-ban 132.560 polgári és gazdasági ügy érkezett a bíróságokra, amelyből 101.000 tartozott az új Pp. hatálya alá.  Az év második felében (július 1. - december 31.) 57.000 keresetlevelet nyújtottak be az állampolgárok az új Pp. alapján, amely 30%-os növekedést jelent az év első feléhez képest. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. március 18-án egy hónapra elrendelte B. János gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt.
 

Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság abban az ügyben, amelyben az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta azzal a terhelttel szemben, aki tavaly novemberben az interneten vásárolt cannabis magokat. A férfi 600 ezer forintért vásárolt olyan berendezéseket, amelyekkel 42 darab cannabis növényt nevelt pincéjében. Vallomásában azt állította, azért kezdett a termesztésbe, hogy saját felhasználásra olajat állítson elő, mivel a kereskedelemben kapható CBD termékek árát drágának találta.

A Kúria hatályában fenntartotta a cafeteria megfizetése iránt a Markhot Ferenc Oktató Kórház ellen folyamatban volt ügyben született ítéletet.
 
Kép

Megkezdődött a 2019. évi Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny Bordeaux-ban rendezett négynapos döntője.