Részletes keresés

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett a sajtóban „Cukros-ügy” néven ismertté vált adócsalási ügyben. A bíróság az ügyben 39 tárgyalási napot tartott, mintegy 200 tanúvallomást szerzett be. A nyomozati iratok között 320 kötet lefoglalt könyvelési anyag szerepelt. Az ügy bonyolultságára tekintettel a bíróság két hivatásos bíróból és három ülnökből álló 5 fős tanácsban járt el.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012
A Battonyai Járásbíróságon 2017. október 3-án bíróság elé állítás során megtartott tárgyaláson az alábbi jogerős ítélet született N. A. R. iráni állampolgárságú vádlottal szemben: a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat embercsempészés bűntettében. A bíróság ezért a vádlottat két év börtönbüntetésre, valamint Magyarország területéről 3 év időtartamú kiutasításra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Sopron Bank Burgenland Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.

A Szombathelyi Járásbíróság – dr. Csik Attila tanácsa – bíróság elé állításos eljárás keretében hozott ítéletet 2016. július 25-én embercsempészés ügyében. Az afgán állampolgárságú vádlott bűnösségét a bíróság vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében állapította meg. 
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint a napokban a győri vasútállomáson megvertek és kiraboltak egy férfit.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2017. december 4-én kezdte meg a bicskei K. Zs. Gyermekotthon és Általános Iskola  volt igazgatójának és volt gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensének büntetőperét. A bíróság a vádirat ismertetését követően a vádlottak kihallgatásával kezdte meg a bizonyítási eljárást, majd azt a mai tárgyalási napon a tanúk kihallgatásával folytatta.
 

A pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt E.-S. O. H. és társai ellen indított büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2022. június 15-én kihirdetett ítéletével 18 vádlott tekintetében megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Nem látott lehetőséget az elsőfokon elítélt vádlottak felmentésére, ugyanakkor a felmentett vádlottak bűnösségének kimondására sem. Az ellentétes irányú védelmi és ügyészi fellebbezéseket nem találta megalapozottnak, a bűnösség kérdésében a törvényszék álláspontját osztotta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 15-én a bizonyítás meghiúsításának, és megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélye miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte V. János gyanúsítottat.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja és V. Jánost több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. július 8-án gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítás során megszüntette Sz. L-lel szemben a rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárást. 
 
A BRFK azért tett feljelentést Sz. L. ellen, mert 2014. július 5-i  Budapest Pride rendezvényén felmászott egy lassan haladó kamion tetejére és az eseményről véleményt nyilvánító papírlapot mutatott fel.
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon  – az ügyészi indítványt elutasítva – megszüntette a bűnügyi őrizetét és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el annak a gyanúsítottnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2016. május 9-én 1 óra 55 perc körüli időben Miskolc, Csermőkei úton elütötte a forgalmi sávban gyalogosan közlekedő sértettet, majd segítségnyújtás nélkül továbbhaladt. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 25-én tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével megrovásban részesítette Sz. T. vádlottat rémhírterjesztés bűntette miatt, amellyel a bíróság helytelenítését fejezte ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólította a férfit, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. A bíróság határozatával szemben a vádlott és védője tárgyalás tartása iránt terjesztett elő kérelmet, azzal az indokkal, hogy a vádlott nem követett el bűncselekményt. A 2020. október 6.

A Miskolci Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki gondatlanságból két ember halálával járó balesetet okozott a Cigánd felől Sárospatak irányába vezető útszakaszon.

Becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a vádlottat, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

A Tatabányai Törvényszéken 2018. március 5-én újra kezdődött a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt férfi ügyének tárgyalása. Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla 2017 év végén hatályon kívül helyezte.
 
A Fővárosi Törvényszék a mai tárgyaláson 2018. október 18-án 8.30 órára napolta a Sándor palota 2017. áprilisi rongálása miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalását.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett végzésében felfüggesztette az Eger és Környéke Takarékszövetkezet felperes Magyar Állam alperes ellen indított perének tárgyalását és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvény ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve. A bíróság indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 20. napján B. Á. F. és társa vádlottak ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 
Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék B. Á. F. I. r. és Z. A. L. II.r. vádlottakat az ellenük a társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el.