Részletes keresés

Több száz széna- és szalmabála lobbant lángra, miután a terhelt dühében kezdett gyújtogatásba. Ellene az ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat, a Ceglédi Járásbíróság pedig 2021. szeptember 23-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hozott ítéletet az ügyben.

Több céghez hatolt be az a két terhelt, akik néhány nap alatt több millió forint értékű kárt okoztak a sértetteknek.  2022. szeptember 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a két férfit, akik ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Év
2013
Közlöny
Fájl

Útonálló módszerekkel akartak pénzt szerezni a gyanúsítottak. Késsel fenyegették meg a járókelőket, akiket értékeik átadására szólítottak fel. Felfegyverkezve, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. április 19-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a terheltekkel szemben.

Munkagépeket és ezüst evőeszközkészletet is magával vitt a terhelt. Egy alkalommal a megszólaló riasztó vetett véget az akciójának. Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. február 7-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Megfélemlített egy idős asszonyt a társaival a gyanúsított, azt állították, hogy a sértett fia letartóztatásban van, a kényszerintézkedést pedig csak óvadék fejében szűntetik meg. Az asszony több mint 1.000.000 forintot fizetett, az összeget pedig a terhelt vette át. Az ügyben a Gödöllői Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt nyomoz, a bíróság letartóztatta a gyanúsítottat.

Ittasan ült a sértett kocsijába, majd okozott halálos balesetet a terhelt. 2022. október 7-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben.

Cipőt cserélt ismerősével, majd behatolt a sértett otthonába a gyanúsított. Végül számos tárggyal távozott a lakásból. Ellene a Nagykőrösi Rendőrkapitányság kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. szeptember 20-án elrendelte a terhelt letartóztatását.

Rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság azt a férfit, aki 2014-ben több alkalommal megtámadott és kirabolt nőket Budapesten és Dunaharasztiban.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 13. napján F. L. Cs. vádlott ellen szemérem elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 44 éves, egy 38 éves, valamint egy 41 éves férfinak, akiket költségvetési csalással, hűtlen kezeléssel, valamint hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítanak. 

Év
2016
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI PÁLYÁZATOK

A Fővárosi Törvényszék elnöke

a Fővárosi Törvényszéken             10

a Balassagyarmati Törvényszék elnöke

a Salgótarjáni Járásbíróságon            1