Részletes keresés

A Magyar Igazságügyi Akadémia 2013. március 26. napján Pécsett rendezte meg a régió (Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye) bírái, bírósági titkárai és vezető igazságügyi alkalmazottai részére „A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében” megnevezésű ÁROP pályázat keretében megvalósuló képzését.

Társtettesként elkövetett rablás és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek a Szentesi Járásbírság 2015. február 17-én R. Gy. I. rendű, F. I. II. rendű és F. R. III. rendű vádlottakat. Ezért a járásbíróság az I. rendű vádlottat 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 11 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 8 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Pécsi Ítélőtábla kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében jár el.
 
A Fővárosi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt K.-né K. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A vádlott és a Sz. J. sértett 20 évig élettársak voltak, közös gyermekük is született. 2014. nyarán hajléktalanná váltak és italozó életmódot folytattak. 2014. októberében a sértett megszakította az élettársi kapcsolatot a vádlottal és kapcsolatot létesített P.I. sértettel, akihez be is költözött. A vádlott nem akarta elfogadni, hogy a sértett őt elhagyta. Rendszeresen azzal fenyegette Sz. J. sértettet, valamint a P. I. sértett ingatlanában éppen jelen lévőket, hogy ha Sz. J. sértett nem költözik vissza hozzá, úgy felgyújtja a házat és mindenkit megöl. Sz. J.
A felperes okleveles vőfély, betyár, előadóművész, produkcióját az országban a mulatós zenét kedvelők körében adja elő. Az alperes vendéglátóegysége arculatában a magyar betyár motívumokat demonstrálja. Ennek megjelenítésére 2007-2008. körüli időben a vendéglő homlokzatán, belső falán, internetes honlapján és itallapján a felperes arcképéről készült grafikát és festett ábrázolást helyezett el.

Az ítélőtábla bankszámla számai:

Számlaszám megnevezése:

1. 10032000-00285661-00000000 Fővárosi Ítélőtábla előirányzat-felhasználási keretszámla

2. 10032000-00285661-21000005 Bírói letéti számla

3. 10032000-01012530-00000000 Eljárási illeték számla

A peres felek között munkaviszony állt fenn, melyben a felperes mozdonyvezető munkakört töltött be. A munkáltató alperes tevékenysége megszakítás nélküli volt, ezért a felperest egyhavi munkaidő-keretben foglalkoztatta, munkaideje egyenlőtlenül került beosztásra. A felperest huszonnégy órás időszakonként megszakítás nélkül legalább tizenkét óra lakóhelyi pihenőidő illette meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően.

E.J. vádlott házastársa évek óta pszichiátriai betegségben szenvedett, 2017-ben két hónapon át egy kórház pszichiátriai osztályán kezelték, ezt követően azonban a gyógyszereit rendszertelenül szedte, kontrollra nem járt. 2018 elejére depressziós állapotba került, folyamatosan hangoztatta, hogy öngyilkos akar lenni, és rendszeresen veszekedést kezdeményezett a vádlottal. 2018 májusára a viták, kiabálások napi rendszerességűvé váltak, néha tettlegességig fajultak. A vádlott a helyzetet alkoholfogyasztással próbálta kompenzálni. 2018.

A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 427 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hűtlen kezelés bűntette miatt dr. Cz. Mihály és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ez alapján Kunszentmárton három vezető tisztségviselőjét felmentette a hűtlen kezelés vádja alól.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. B. S. és öccse fk. B. D. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét.
 

Mivel a vádlott a tárgyaláson új ügyvéd kirendelését kérte, a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa 2014. április 1-ére elnapolta az emberölés és más bűncselekmények miatt T. Sándor ellen indított büntetőügy tárgyalását.

A bűncselekményről

Az ügy érdemi részét tekintve helybenhagyta, a minősítést pontosította, a büntetést egy ponton módosította a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt dr. K. L. ellen indított büntetőügyben Az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.

A jogerős tényállás szerint a II.r. és a III.r. vádlottak élettársakként éltek együtt. 2012 szeptemberében a II.r. vádlott eladta lakóházát, ezt követően lakhatásukat egy tanya biztosította. 2012. október 17-én a II.r. és a III.r. vádlott Szekszárdon egy segélyosztáson voltak, amikor a III.r. vádlott meglátta az általa korábbról ismert – kisebbségi önkormányzati képviselő – I.r. vádlottat. Beszélgetésbe elegyedtek, mely során a III.r. vádlott elmondta, hogy szeretnének a városban lakáshoz jutni és a bankban 200.000 Ft áll rendelkezésükre. Az I.r.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (42 éves férfi) édesanyjával lakott egy lakásban és 1996-tól rendszeresen pszichiátriai kezelés alatt állt. Kóros elmeállapota miatt gyakran bántalmazta édesanyját, ordítozott vele. 2013. november 4. napját megelőzően a vádlott ismét bántalmazta őt, ököllel nagy erővel ütlegelte a fején.