Részletes keresés

Szexuális tevékenységet végzett a szomszéd udvarban játszó kislányok előtt a vádlott – szeméremsértés bűntette miatt emelt vádat ellene az ügyészség. Ügyében a Ceglédi Járásbíróság 2021. szeptember 23-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa határozatot hirdetett a „kémper”-ként híressé vált büntetőügyben
 

Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság abban az ügyben, amelyben az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta azzal a terhelttel szemben, aki tavaly novemberben az interneten vásárolt cannabis magokat. A férfi 600 ezer forintért vásárolt olyan berendezéseket, amelyekkel 42 darab cannabis növényt nevelt pincéjében. Vallomásában azt állította, azért kezdett a termesztésbe, hogy saját felhasználásra olajat állítson elő, mivel a kereskedelemben kapható CBD termékek árát drágának találta.

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a 12 éves sértett felé.

A háziállatokat tartó vádlott és az állattartás után érdeklődő gyermek 2021 áprilisában ismerkedtek meg egy borsodi kistelepülésen, majd 2022 januárjától a sértett – a szülei tudtával és beleegyezésével – rendszeresen eljárt segédkezni a terheltnek a ház körüli teendőkben, amelyért a felnőtt zsebpénzt fizetett a fiatal fiúnak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 30-án egy hónapra elrendelte annak a két olasz állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.
 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ÁLTALÁNOS JOG

Audiovizuális szakmai tagozat alakult a MISZK-ben / Bíró Péter. – In: Ügyvédek Lapja ISSN 1216-9102. – 57. évf., 1. sz. (2018. január-február) p. 43-46.

A MÜK közbenjárása alapvető ügyvédi érdekek érvényesítéséért. – In: Ügyvédek Lapja ISSN 1216-9102. – 57. évf., 1. sz. (2018. január-február) p. 36-42.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 19-én egy hónapra elrendelte D.A.Zs. gyanúsított letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi közelebbről nem tisztázható időponttól, de legalább 2019. január 16-tól kezdődően elfogásának napjáig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és azokat anyagi haszonszerzés céljából Pécsett továbbértékesítette. 

Az Országos Bírósági Hivatal együttműködő partnerként vesz részt a Miskolci Állami- és Jogtudományi Kar "Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelme” című projektjének megvalósításában.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 15-én elrendelte két fiatal férfi letartóztatását egy hónapra több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak az öt vádlottnak az ügyében, akik az alsónadrágjukban csempészett új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek Kazincbarcikán és környékén.

 

A Szegedi Törvényszék közigazgatási tanácsa nem jogerős végzésében megállapította, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szenátusának modellváltásról szóló döntésével szemben megindított per nem minősül közigazgatási jogvitának, amelyre tekintettel a felperes keresetlevelét visszautasította.

Állatkínzásért 6 hónap - végrehajtásában 1 évre felfüggesztett - börtönre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság egy 34 éves nőt és egy szintén 34 éves férfit.
 

A Győri Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki gyermekpornográfia bűntettében és őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltásra ítélte, amelynek keretében 18 életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna, továbbá 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

Kép

Az igazságszolgáltatás helyzetét leginkább a jó eredmények és az elért sikerek mutatják meg. Ebből pedig a magyar bírósági szervezet esetében - figyelemmel az Európai Bizottság legfrissebb igazságügyi eredménytáblájára is - nincs hiány, minden rendben van a magyar bíróságokon – emelte ki dr. Vajas Sándor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Debreceni Törvényszék és Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón.