Részletes keresés

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe.

Az elektronikus kapcsolattartásra köteles fél az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton, a kérelem benyújtását megelőzően köteles megfizetni.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt L. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a II. rendű vádlott szabadságvesztés büntetését 7 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerőssé vált ítélet értelmében az I. rendű terhelt a 20 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. január 12-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság 2015. január 9-én kelt ítéletét, amelyben R. L. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzhamisítás bűntettében. Ezért 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésbe beleszámította az I. rendű vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt. 
 

Az elsőrendű és a másodrendű vádlott 2015-től 2018. június 28-ig élettársként éltek együtt az elsőrendű vádlott tatabányai házában. 2018-ban az elsőrendű vádlott összesen átlagosan kb. 170.000.- forint jövedelemmel rendelkezett havonta, a másodrendű vádlottnak legális jövedelme nem volt. Elfogásukig a vádlottak kábítószer fogyasztók voltak, az elsőrendű vádlott amfetamint és kokaint, a másodrendű vádlott marihuánát, amfetamint és kokaint fogyasztott.

A Nyíregyházi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége és folytatólagosan elkövetett személyes adattal visszaélés vétsége miatt T.I. I. rendű vádlottat 2 év - végrehajtásában öt évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés büntetésre, T.P. II. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás büntetésre ítélte. Az elsőfokú bíróság az I. és II. rendű vádlottakat 5.622.000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte a sértett pénzintézet részére. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 17-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra a jövedéki adózásról szóló törvényben előírt feltétel hiányában jövedéki termék megszerzésével, forgalomba hozatalával üzletszerűen elkövetett, nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Kiskőrösi Járásbíróság egy 41 éves nőt, egy 49 éves és egy 24 éves, valamint két fiatalkorú férfit ítélt el pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében. A vádlottakkal szemben a Kiskőrösi Járási Ügyészség emelt vádat. 

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Elvi döntések Dokumentum: Letöltés
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2016. május 12. napján ítéletet hirdetett a 2013. április 14-én elhunyt agárdi kisgyermek halála kapcsán indult büntetőügyben.
 

Az emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen indult perújított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2025. április 10-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Gy. T. elsőrendű vádlott élet elleni cselekményét – az elsőfokon megállapított bűnsegédi alakzat helyett, az ügyészi fellebbezést ebben a körben alaposnak találva – felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének minősítette, és a szabadságvesztést eggyel enyhébb fokozatban, börtönben állapította meg.

Meghosszabbították a kiskunhalasi bíróságon lövöldöző férfi előzetes letartóztatását 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 15-én két hónappal meghosszabbította B. J. gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság tanácsa 2014. november 4-én hozott nem jogerős elsőfokú ítéletet azokkal a fiatalokkal szemben, akik a magukat rendőrnek kiadva léptek fel egy kiskorú sértettel szemben. 
 

A Tapolcai Járásbíróság a 2019. június 28-án tartott előkészítő ülésen a fiatalkorú I. rendű vádlottat rablás bűntettében, míg a II. rendű vádlottat rablás és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért az I. rendű vádlottat 2 év javítóintézeti nevelésre, a II. rendű vádlottat 4 év fegyházbüntetésre ítélte. A bíróság rendelkezett a vádlottak által őrizetben, letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyelet alatt töltött idő beszámításáról.

Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. február hó 22. és 2016. február hó 28. napjai között) összesen 344 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. március 18-án egy hónapra elrendelte B. János gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a hivatali vesztegetés bűntette miatt M. Z. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 9 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtön és 2 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. május hó 27. napjáig tart.
 
Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

európai jogi szaktanácsadó tisztség betöltésére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke

a Fővárosi Ítélőtábla (a Fővárosi Törvényszék nélküli) illetékességi területén

- 1 polgári-gazdasági ügyszakos

- 1 munkaügyi ügyszakos

- 2 büntető ügyszakos

a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén

- 2 polgári-gazdasági ügyszakos

- 1 munkaügyi ügyszakos

A vádlott és volt élettársa között szóváltás alakult ki, mivel a sértett obszcén tartalmú üzeneteket írogatott a vádlott nevében női ismerőseinek. A vita odáig fajult, hogy a vádlott a nyílt utcán egy késsel többször megszúrta a sértettet a nyakán és a karján, életveszélyes sérüléseket okozva volt élettársának. A Balassagyarmati Törvényszék az ügyben tartott előkészítő ülésen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat.