Részletes keresés

Év
2017
Közlöny
Fájl

Az Európai Bizottság és Svájc 2006-ban aláírt kétoldalú megállapodása értelmében Svájc a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországoknak egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként 5 éven keresztül összesen 1 milliárd svájci frank hozzájárulást biztosított.

Év
2015
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

az európai jogi szaktanácsadói titkári hálózat koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére

Projekteket azóta terveznek és hajtanak végre emberek, amióta közösségi célokat tűznek ki. Maga a projektmenedzsment pedig nem más, mint a rendelkezésre álló erőforrások szervezésével és irányításával foglalkozó szakterület, amelynek az a célja, hogy

  • adott időkereten belül,
  • adott költségkereten belül,
  • egy meghatározott egyedi terméket vagy szolgáltatást
  • megfelelő minőségben

hozzon létre.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Pályázási határidő

528.E/2018. (VII. 6.) OBHE 

határozat 

a Szolnoki Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának 

pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szolnoki Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 47 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020

Az Egri Törvényszék Sz. A. I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette és 54 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt négy év hat hónap börtönbüntetésre, négy év civil szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, és négy év közügyektől eltiltásra, K. V. II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette és 95 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt két év, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, B. R. III.

A vesztegetési pénzek átvétele tilalmának kijátszását célzó kapcsolati hálót épített ki orvosokkal a terhelt, aki pénzért cserébe intézett el soron kívüli egészségügyi ellátást az őt felkereső személyeknek. Gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. szeptember 5-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Év
2016
Dokumentum
Pályázási határidő

Pályázat az európai jogi szaktanácsadók koordinátori tisztségének betöltésére

                                                                        

Pályázási határidő

96.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

97.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

342.E/2019. (VI. 20.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

400.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.