Részletes keresés

Illegális bekötéssel több tízmillió forintnyi áramot, földgázt, vizet használt el az I. rendű vádlott – cselekményében további 8 terhelt is közreműködött. Ellenük az ügyészség gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A hat éve tartó büntetőeljárást követően, elsőfokon az ügyben a Budaörsi Járásbíróság 2021. szeptember 15-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet.

Kép

Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján. Az OBH elnöke szerint a XXI. századi bíróság küldetése az erős és egységes bírósági szervezet, amely Magyarország szuverenitásának az őre.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet. Az idei pályázat mottója:

Az igazság mentsvára – 150 év bírói függetlenség

 „…a bíró függetlensége nem a bírónak adott kedvezmény és tulajdonság, hanem a társadalomnak oltalma….”
(Csemegi Károly)

A pályázatok beérkezési határideje: 2019. szeptember 27.

Kép

A „Digitális Bíróság” projekt keretében a bírósági szervezet sikeresen csatlakozott a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) szolgáltatáshoz, amellyel számos közhiteles nyilvántartás automatikus információátadáson alapuló elérhetősége valósult meg.

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. március 02. napján.
Kép

A Miskolci Törvényszék lelkes dolgozói már évek óta részt vesznek az adventi időszakban a Szeretet Sütigyár programjában, ínycsiklandó illatú süteményekkel csalogatták idén is az adakozó kedvű miskolciakat. 

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

szechenyi 2020"Üzenő" projekt

A korszerű, hatékony és gyors igazságszolgáltatás mindenki érdeke. Ahhoz, hogy a bíróságok magas szakmai színvonalon és a jogszabályi határidőket betartva tudjanak dolgozni, szükséges a megfelelő informatikai infrastruktúra biztosítása és korszerű szoftverek rendelkezésre bocsátása.

Szervezet megnevezése: Országos Bírói Tanács

Cím:   1055 Budapest, Szalay u. 16.

Levelezési címe:   1363 Budapest, Pf. 24.

Központi telefonszám: +36-1/354-4100

Telefax: +36-1/312-4453

E-mail cím: obt@obt.birosag.hu

Kép

1. Az OBT a jogkörét túllépve a kirendelések megszüntetésére hívta fel az OBH elnökét. A vonatkozó törvények értelmében az OBT nem rendelkezik utasítási jogkörrel az OBH elnöke felé. Az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetők esetében jelenleg nem áll fenn összeférhetetlenségi helyzet. Minden ezzel ellentétes álláspont a zavarkeltésre irányul.

Kép

2020. januárjával jelentős bírói béremelésre kerül sor, amelynek előkészítésével a kormány az Országos Bírósági Hivatalt, az Igazságügyi Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot bízta meg. Az ezzel kapcsolatos feladatokról egyeztetett az OBH elnöke Trócsányi László igazságügyi miniszterrel.

Az emberölés bűntette miatt M. G. és társa ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2022. június 16-án kihirdetett ítéletével csak annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlottak terhén megállapított életelleni bűncselekményt az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény szerint minősítette, melyet az elsőrendű vádlott nem tettesként, hanem bűnségedként valósított meg. Az elsőfokon kiszabott 15-15 év fegyházbüntetésüket nem érintette. A másodfokú ítélet kihirdetésével az eljárás jogerősen befejeződött.

Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés