Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 302 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014

2023 októberében több szervezet közös rendezésében tudományos konferencia zajlott a Zalaegerszegi Törvényszéken. Az akkor elhangzottak immár kötet formájában is olvashatóak „Szokatlan hódolat ez...” címmel. 

A 2023. október 18-án tartott konferencia a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára, a Zalaegerszegi Törvényszék és a Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete közös szervezésének eredménye, megvalósításához hozzájárult többek között az Országos Bírósági Hivatal Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat is.

A kiadvány révén Deák életéből olyan aspektusokat ismerhetünk meg, mint az árvízkárosultak megsegítése, a frankfurti küldetés, rávilágít továbbá a „haza bölcse” és Deák Antal, Széll Kálmán, valamint Oszterhueber József kapcsolatára, de kitér többek között a család örökösödési pereire is. 

A kötetbemutatóra 2025. március 13-án került sor a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, a könyv egy tiszteletpéldánya a Zalaegerszegi Törvényszék könyvtárának állományát gazdagítja. 

 

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

         sajtószóvivő


A Bíróságok Napján, július 15-én a bírósági szervezet elismerésben részesítette azon dolgozókat, akik az egyre nehezedő körülmények között is kiemelkedő teljesítményt nyújtva látták el feladatukat.

A központi ünnepségre Budapesten, az Országos Bírósági Hivatal épületében került sor, melyen a Nyíregyházi Törvényszék területén működő bíróságok dolgozói is rangos elismeréseket vehettek át az Országos Bírói Tanács nevében dr. Pecsenye Csaba elnöktől. A díjazottakat dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke köszöntötte.

A „Juhász Andor Díj” ezüst fokozatában részesült Kostyákné dr. Vass Ágnes, a Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke. 
A „Juhász Andor Díj” bronz fokozatát vehette át Ujjné Tamás Ilona, a Nyíregyházi Törvényszék tisztviselője.


Nyíregyháza, 2025. július 16.

Kép

Komoly helytállásról tett tanúbizonyságot a bírósági szervezet 2018-ban – emelte ki beszédében az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletén. Ez volt az év első összbírói értekezlete, a következő hónapokban valamennyi törvényszék és ítélőtábla értékeli a tavalyi esztendőt szerte az országban.

Zalai bírói archontológia, 1872-2024 : a Zalai bírói archontológia, 1872-2020 átdolgozott kiadása / [az anyaggyűjtést végezte, a kötetet szerk. Horváth Zsolt] ; [kiad. a Zalaegerszegi Törvényszék]. - Átdolg. kiad.. - Zalaegerszeg : Zalaegerszegi Törvényszék, 2024.zala

A 22 éves I. r. vádlott a 49 éves II. r. vádlott fia. A II. r. vádlott felesége -  aki az I. r. vádlott édesanyja - és a sértett pedig testvérek voltak. 2018. április 24-én a II. r. vádlott felesége és a sértett összevesztek valami apróságon, melynek hevében a sértett egy pofont adott a húgának. A II. r. vádlott ezt telefonon elpanaszolta a fiának, az I.r. vádlottnak, aki autóval a sértett házához hajtott, majd szidalmazta és fenyegette a sértettet, azonban édesanyja kérésére felhagyott ezzel és hazament.

Tájékoztató az Országos Bírói Tanácsról

Mivel az egyik vádlott ügyvédje a szabályszerű idézés ellenére a nyilvános ülésen nem jelent meg, távolmaradását előzetesen nem indokolta, a Szegedi Ítélőtábla – tekintettel arra, hogy jelen eljárásban a védő jelenléte kötelező – a tárgyalást 2017. január 13-a 9 órára elnapolta. Egyben végzésében az ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az ügyvédet 150 ezer forint rendbírsággal sújtotta.
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. február 21-én folytatta az előkészítő ülést abban a büntetőügyben, amelyben 22 személlyel szemben emeltek vádat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa az ún. „Szeviép”-ügyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

* * *

Előzmény:

A Pécsi Járásbíróság 2019. augusztus 6-án elrendelte egy férfi letartóztatását kétrendbeli erőszakkal, fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntette, aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kétrendbeli könnyű testi sértés vétsége alapos gyanúja miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2024. február 27. napján tartott előkészítő ülésen, gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal az Esztergomi Járásban lakó férfivel szemben, aki pornográf fotókat szerzett meg kiskorú ismerőséről.

A Fővárosi Törvényszék felmentett egy férfit, akivel szemben alkalmatlan eszközzel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla polgári ügyszakos tanácselnöki (11. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – tényleges működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Kép

A civil szervezetek beszámolói papír alapon kizárólag az Országos Bírósági Hivatal által rendszeresített nyomtatványok legfrissebb közzétett verzióján terjeszthetők elő. 

Kép

Mi, akik a 2012-2018 között működő OBT tagjai voltunk, és a jogszabályoknak megfelelően, a magyar bírósági szervezet érdekeit szem előtt tartva láttuk el tevékenységünket, már egy ideje aggodalommal figyeljük azt, hogy a 6 év alatt elért eredményeink az új testület működése óta miként kerülnek veszélybe.

A Fővárosi Törvényszék ma megtartotta a harmadik előkészítő ülést abban a büntetőügyben, amelyben 22 személlyel szemben emeltek vádat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Győri Törvényszéken működő alapítványok, társadalmi szervezetek kezelőirodáján az ügyfélfogadás technikai okok miatt 2015. január 10. napjáig szünetel.   Beadványaikat postai úton juttathatják el, vagy a Törvényszék Győr, Szent István út 6. számú épületében elhelyezett gyűjtőládában helyezhetik el.

A civil szervezetek kezelőirodája ügyfélfogadást 2015. január 12-én hétfőn 9-11 óra között tart.

Győr, 2015. január 5.

A Gyulai Törvényszék Sajtóosztálya

Kép

2022. január 1. napjával megkezdte működését a Balatonfüredi Törvénykezési Hely. Az új intézmény létesítésének célja az ügyfelek bírósági ügyintézésének megkönnyítése.

A Zalaegerszegi Törvényszék a 2022. április 28-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki „drogbulikat” szervezett.