Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott cselekményét egységesen, kizárólag testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette és megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 
Helybenhagyva az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszéknek a vádlott büntetésére vonatkozó döntését 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt az asszonyt, aki 2015 szeptemberében megölte élettársát. 
 

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott a 2010-es években a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, majd később a Külgazdasági- és Külügyminisztérium főkonzulátusának állományában szolgált Ukrajnában. A férfi 2019-ben került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állományába, mint vám- és pénzügyőr referens. A pénzügyőr hadnagy a korábbi munkaköreiből adódóan széleskörű kapcsolati és információs tőkére tett szert.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa I.r. vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidejét 2 évre mérsékelte. II.r. vádlott esetében a pénzbüntetést 50.000.-Ft-ra csökkentette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

felperes: dr. Csernavölgyi István

alperes: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

A vádlott már ittasan, egy kisebb baráti társasággal jelent meg egy Pápához közeli falu csárdájában 2019. november 9-én a késő esti órákban, ahol tovább ivott, majd összeszólalkozott a sértettel, akit szidott és megöléssel fenyegetett. A csárda tulajdonosa rászólt a vádlottra, de ez hatástalannak bizonyult, ugyanis a férfi egyre hangosabban kiabált, miközben többször a sértett tarkóját és pólóját is megfogta. A sértett a vádlottól elfordulva másokkal kezdett beszélgetni, mire a vádlott egy tele sörösüveggel úgy fejbe ütötte őt, hogy az üveg darabokra tört.

A vádlott (1974) és a 29 éves férfi sértett négy éven át szerelmi viszonyt folytattak, melynek időtartama alatt a vádlott a férfi szomszédságában lakott a szüleivel. A sértett együtt élt az élettársával és két kiskorú gyermekükkel. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 809 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka –  büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

A Fővárosi Törvényszék 2017. november 28-án másodfokú ítéletet hirdetett az Sz. M. Z. ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőügyben.
 
2025. 07. 11.

A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 11-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Dr. K. J. VIII. rendű vádlott szabadságvesztés büntetését 1 évre, annak próbaidejét 2 évre enyhítette, egyúttal azonban a közszolgálati tisztviselői szolgálati foglalkozástól 6 év eltiltásra is ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ezzel az eljárás dr. K. J. VIII. rendű vádlottal szemben jogerősen befejeződött.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 14 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.



Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2021 februárjában H. N. vádlottat emberölés bűntette miatt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság döntése értelmében a vádlott a jövőben nem gyakorolhatja szülői felügyeleti jogát kiskorú gyermekei tekintetében. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

A megállapított tényállás szerint az enyhén értelmi fogyatékos vádlott és élettársa két gyermeket nevelt egy Somogy vármegyei településen egy fürdőszoba és mellékhelyiség nélküli lakóházban. 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 októberében a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért, enyhítésért fellebbezett. 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 júliusában a vádlott alkoholt fogyasztott és arra nyugtatót vett be, majd főzni kezdett.  Amikor a válófélben lévő felesége hazaért újfehértói otthonukba, kérdőre vonta őt ittassága, illetve az otthagyott, elmosatlan kés miatt. A férfi ekkor a vita hevében kivette felesége kezéből a konyhakést és azzal több alkalommal, testszerte megszúrta az asszonyt. A vádlott a helyszínről elmenekült. A később hazaérkező fiatalkorú gyermek találta meg édesanyja holttestét.

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék 2015. december 29-én ítéletet hirdetett a K. A. és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben.
 
A bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a vádlottak közül:
 
Év
2017
Közlöny
Fájl