Részletes keresés

A Tapolcai Járásbíróság bűnösnek találta és 150.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta, valamint másfél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt a 61 éves tapolcai nőt, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2024. január 18-án nem jogerős ítéletet hozott az orosztonyi hajléktalan gyilkosságának ügyében.

Megromlott férjével a gyanúsított kapcsolata. Hónapokon át a sértett megöléséről beszélt és erre másokat is felszólított. 2023. január 25-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik a sértettet ütlegelték és rugdosták kerékpárjának megszerzése érdekében. 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2024. június 25-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki erőszakkal akarta elvenni az idős sértett szatyrát.Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves nőnek, akivel szemben kisebb értékre egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig a bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte élettársát. A bíróság előírta a férfinak, hogy a bűnügyi felügyelet alatt Nyíregyháza közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente köteles jelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon. Az elsőfokú bíróság döntését az ügyész nem vette tudomásul, a gyanúsított letartóztatása érdekében fellebbezést jelentett be. 

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a sajónémeti vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 3-án tartott előkészítő ülésén 1 év börtönbüntetésre ítélte azt az idős nőt, aki igazoltatása során megpróbált két rendőrt lefizetni a szondáztatás elkerülése érdekében. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés esetleges végrehajtása esetén a vádlott annak 2/3-ad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A Veszprémi Törvényszék a 2015. február 23. napján kihirdetett ítéletével H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki három rendbeli emberölés előkészületének bűntettében. A bíróság a vádlottat két év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, továbbá kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség viselésére.

A megállapított tényállás szerint:

A Fővárosi Törvényszék a 2015. április 9-én kihirdetett ítéletben 7 év börtönbüntetésre ítélte emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt H. Cs-t, aki szerelemféltésből akarta lelőni volt élettársát egy bevásárlóközpontban lévő autóparkolónál. 
 
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék B.Z. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (28 éves, büntetlen előéletű, Somogy megyei férfi) és a sértett gyermekkoruk óta ismerik egymást. Közöttük a korábbi jó viszony megromlott, mert a sértett szerelmi kapcsolatba került azzal a lánnyal, aki korábban a vádlott barátnője volt. 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. október 9-ig tart. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombat éjjel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november 27-ig tart. 
 
Az Esztergomi Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2015 novemberétől kezdődően az általa Dorogon bérelt ingatlanban AMB-FUBINACA hatóanyag tartalmú új pszichoaktív anyagot értékesített rendszeresen több személy részére.
A vádlott meghívta magához baráti beszélgetésre, italozásra Ny. L. Z. sértettet, valamint K. L.-nét, a vádlott korábbi élettársát és M. Gy.-t 2017. július 23-án. M. Gy. a vádlott kérésére 4 liter bort hozott a boltból. A társaság megebédelt, majd italozni kezdtek és kártyáztak. A sértett megemlítette, hogy K. L-né tőle terhes, amely a vádlottat érzékenyen érintette. Egy ideig magában emésztgette a hallottakat a vádlott, majd féltékenységében indulatba jött, így magához vett egy 8 cm pengehosszúságú bicskát.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. február 28-án kihirdetett ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette J. F-t és dr. F. L-t a hűtlen kezelés vádja alól.

A Központi Nyomozó Főügyészség a két vádlottat 43 millió forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta, melyet dr. F. L. felbujtóként követett el.

A Szegedi Járásbíróság pénteken elrendelte annak a 12 személynek az előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. február 23-ig tart. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt 2016. augusztus 26. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 29. napjáig tart.