Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság a 2016. október 24-én kihirdetett ítéletével H.B. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 8 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A tényállás röviden: A vádlott 2015. október 28-án munkavégzés közben Pécs belvárosában, szabálytalanul hajtott be egy utcába és állt meg áruszállítás céljából úgy, hogy az egyik utcából teljesen akadályozta a kihajtást.

A Monori Járásbíróság nyomozási bírója 2019. január 25-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a Monori Rendőrkapitányság. 

A Szolnoki Járásbíróság 2016. július 8-án a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. augusztus 8. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a három szolnoki fiatalnak, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. július 4-én éjjel Szolnokon, a Vegyiművek lakótelepen kiraboltak egy nőt.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit lopás vétségének és kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. február hó 20. napjáig tart. 
 

A Szombathelyi Törvényszék bíróság elé állítás keretében folytatta a 2019. április 16-án megtartott tárgyalást az ostffyasszonyfai kutyatámadások miatt indult büntetőügyben.

A Szolnoki Járásbíróság 2021. január 14-én egy hónapra letartóztatta azt a fiatal férfit, és ugyanennyi időre bűnügyi felügyelet alá helyezte azt a fiatal nőt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2021.

A Pécsi Járásbíróság 2020. február 18-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit 23 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. Emellett vele szemben 369.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 78.410 forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint két sértett részére az okozott kár megtérítésére.

A Szombathelyi Járásbíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a gersekaráti testvérpárt, akik társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt álltak bíróság elé.

A Debreceni Járásbíróság 2021. március 2-án hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet a 471-es számú főúton.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében. Ezért a férfit 4 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől is.

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa 2021. május 28. napján jogerős ítéletet hozott azon két férfi ügyében, akik megfenyegettek, majd bántalmaztak egy férfit, mert nem zenélt az egyikük barátnőjének a születésnapján.

A Szegedi Járásbíróság március 8-án elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. április 08-ig tart.
 

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében M. M. vádlottat jelentős értékre elkövetett rablás bűntette miatt hét év hat hónap – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a vádlottat a sértett közel tizenhatmillió forintos polgári jogi igényének megfizetésére is.

A Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én dr.F. I. vádlottat felbujtóként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 25.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 

A húszas éveiben járó vádlott és a 62 éves sértett együtt laktak a munkaközvetítő által bérelt lakásban, köztük gyakoriak voltak a konfliktusok, mert a vádlott sajátjaként használta a sértett holmijait. A vádlott 2021. február 4-én azzal vádolta meg a sértettet, hogy valamilyen szerrel elbódította, és az éjszaka szexuálisan zaklatta őt. A sértett a munkáltatójának jelezte a vádlott alaptalan vádaskodását. A vádlott február 5-én éjjel 3 óra körüli időben felébredt, ekkor ismét eszébe jutott a lakótársával szembeni alaptalan vádja.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. március 28-án dr. S.D. vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. 

A bíróság emellett végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről a román állampolgárságú elkövetőt és rendelkezett arról is, hogy a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 17-én egy hónapra elrendelte N. G. gyanúsított letartóztatását rablás bűntettének és kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint N. G. gyanúsított férfi 2020. február 13. napján 17.00 óra körüli időben egy pécsi utcán meglökte az éppen telefonáló, 81 éves sértett asszony vállát és rákiáltott: „Hány óra?”. Ezt követően kirántotta a sértett két kezéből a mobiltelefonját, és elmenekült. A lopással okozott kár kb. 40.000 forint.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. június 25-én társtettesként elkövetett rablás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt T.I. I. rendű vádlottat – halmazati büntetésül – 12 év fegyházbüntetésre és 12 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, L.R. II. rendű vádlottat 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg R.I. III. rendű vádlottat  bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. május 9-én meghozott ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 41 éves férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint egy mentőápolót ütésre emelt, ökölbe szorított kézzel megöléssel fenyegetett egy mentőautóban Szolnokon.
 

Az 54 éves női vádlott hat alkalommal volt büntetve többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbb a Veszprémi Törvényszék 2016. március 8-án jogerőre emelkedett ítéletével kifosztás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, mely büntetést kitöltve 2019. február 20-án szabadult.

A Soproni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt elrendelte mind a négy, külön időpontokban elfogott gyanúsított letartóztatását, akik a soproni Várkerültben 2020. szeptember 6-án, a sértettek lakásába fegyverrel behatoltak, és onnan ékszereket, készpénzt és mobiltelefonokat tulajdonítottak el, majd menekülés közben a támadók nyomába késsel eredő sértettek irányába lövést adtak le.