Részletes keresés

A Szekszárdi Járásbíróság a 2025. március 4-i tárgyaláson ítéletet hozott a faddi rablás ügyében. 

Négy hónapra elrendelte a bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit az ún. „csepeli droglabor” ügyében jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsít a nyomozó hatóság. A Budapest területére korlátozott bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a bíróság a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel rendelte ellenőrizni.

Rendszeresen zaklatta volt élettársát és annak édesapját a nyílt utcán bántalmazta az a 32 éves ajkai férfi, akit folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt az Ajkai Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt és 2 évre eltiltott a közügyek gyakorlásától. A bíróság elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott 1 év 9 hónap és 1 év 6 hónap tartamú szabadságvesztés büntetések utólagos végrehajtását is.

Zentai-Plajner Zsolt helyi választási bizottság Esztergom 10. számú választókerülete választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezését a Komárom-Esztergom Megyei Területi  Választási Bizottság elutasította.
 
Két olyan gabonakereskedéssel foglalkozó férfit ítélt börtönbüntetésre január 3-án, kedden a Szegedi Ítélőtábla, akik hamis számlákkal több mint 200 milliós kárt okoztak az állami költségvetésnek.
 
Az I. rendű vádlott H. L. jogerős ítélete 3 év 6 hónap börtön, 4 év közügyektől eltiltás és 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltás, míg K. G. II. rendű vádlotté 3 év 3 hónap börtön, 4 év közügyektől eltiltás lett.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a három férfinak a büntetőügye, akik 4 db korábban ismeretlen személy által ellopott furgont rejtettek el azért, hogy azokat alkatrészeikre bontva értékesítsék. Tették ezt annak ellenére, hogy tudták, hogy lopottak.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a két férfinak a büntetését, akik 2015 márciusában olyan súlyosan bántalmazták a nőt, akivel együtt italoztak, hogy belehalt sérüléseibe.

Az I. r. vádlott az ügyvezetése alatt működő Kft. keretében szállodát üzemeltetett. A II. r. vádlottat az I. r. vádlott alkalmazta gazdasági igazgatóként. A Kft. számára a szálloda fogyasztási hely tekintetében az E.ON Kft. kedvezőtlenebb díjtételeket számlázott ki. Az ez irányú kifogást az E.ON Kft. elfogadta, közölték, hogy alapos a Kft. által bejelentett elszámolási igény, ezért intézkedni fognak a téves és helyes díjszabás különbözetének visszafizetése iránt. Tájékoztatta az E.ON Kft.

A sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt S. I. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2025. május 3-án kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú bíróság részben eltérően minősítette a vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket és túlnyomórészt enyhítette az elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetéseiket, ugyanakkor az I. és II. rendű vádlottakat foglalkozástól eltiltásra is ítélte.

A Szigetvári Járásbíróság 2020. július 2-án kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki három rendbeli kifosztás és egy rendbeli lopás bűntettében, valamint egy rendbeli közokirattal visszaélés vétségében, ezért a 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a vádlottat a sértettek részére kártérítés, és az eljárás során felmerült 5.000 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Érdemét tekintve – a vádlottal szemben kiszabott büntetések vonatkozásában - helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt B. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Annak megváltoztatását csupán az eljárás során a vádlottól lefoglalt egyik bűnjelet érintő rendelkezés indokolta.

A Siklósi Járásbíróság 2018. április 19-én kihirdetett ítéletével K. Z. vádlottat, mint többszörös és különös visszaesőt, 3 rendbeli csalás bűntette, 12 rendbeli csalás vétsége és 5 rendbeli csalás  vétségének kísérlete miatt 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 66.000 forint vagyonelkobzásra ítélte.
 
A bíróság elbírálta a sértettek polgári jogi igényét is.
 

A Veszprémi Törvényszék 2014. május 15. napján kelt - nem jogerős - ítéletével L.L. vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint erőszakos közösülés bűntettének kísérlete miatt, halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. június hó 5. napján egy hónapra elrendelte a Recsken elhunyt kisfiú édesapjának előzetes letartóztatását.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint kábítószerrel visszaélés vétsége miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. április 5-ig tart. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kapcsolati erőszak, magánlaksértés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. május 1-jéig tart. 
 
A Balassagyarmati Törvényszék a 2015. április 22-én kihirdetett elsőfokú ítéletében B. T. vádlottat bűnösnek mondotta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében, amiért – mint visszaesőt – 2 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte; a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb, börtön fokozatban határozta meg és kizárta a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből. 
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. szeptember 18-ig tart. 
 
A Tatabányai Járásbíróság 2015. november 27-én meghozott végzésével elutasította R.K.I. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2003. október 13. és 14. napja között az eltitkolt terhességből élve született, életképes fiú gyermekét megfojtotta, majd Tatabányán egy parkos területen elrejtette a csecsemő ruhákba csavart és egy Tesco feliratú nejlonzacskóba elhelyezett holttestét.
 
A Szolnoki Járásbíróság a Mezőtúri Járási Ügyészség előzetes letartóztatásra irányuló indítványától eltérve 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a rákóczifalvai testvérpárnak a házi őrizetét, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy egy kétpói tanyán a hatályos jogszabályok szerint kábítószernek minősülő indiai kendert, ún. cannabist termesztettek.