Részletes keresés

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2017. május 16. napján gyermekprostitúció kihasználásának büntette és gyermekpornográfia bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2014. év elejétől 2015. májusáig társával együtt Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán úton bordélyházat üzemeltetett.
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott 2013. óta ismeretlen forrásból ún. designer drogokat szerzett be, melyeket különböző honlapokon keresztül hirdetett eladásra. A hirdetésekben kihangsúlyozta, hogy azok az anyagok, amelyeket árul legálisak, vagyis büntetőjogi jogkövetkezmények nélkül megvásárolhatók és fogyaszthatók, nem szerepelnek semmilyen jogszabályban meghatározott tiltólistán.

Gyermekotthonban élő, kiskorú társait félemlítette meg a fiatalkorú vádlott, aki bűncselekmények elkövetésére kényszerítette a sértetteket. A terhelt ellen emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 2022. július 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.

A Pécsi Járásbíróság 2018. június 13-án elrendelte egy mohácsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének kísérlete és kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. június 11-én a hajnali órákban egy pécsi Nemzeti Dohányboltban, az eladót fenyegetve pénzt követelt, majd miután ezt nem kapta meg, verekedésre hívta fel az ott dolgozó sértettet.
2015. január 12. napján a Békéscsabai Járásbíróságon Sz.Z. vádlott és társa ellen a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben az alábbiakban röviden összefoglalt nem jogerős ítélet született.
 
A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el. A jogerősen megállapított tényállás szerint P.Gy. vádlott (39 éves, büntetlen előéletű, Pest megyei férfi) nem tudta feldolgozni, hogy felesége elhagyta és más férfival létesített élettársi kapcsolatot. Több alkalommal megfenyegette tőle különváltan élő feleségét, hogy öngyilkos lesz. A vádlott engedéllyel tartott pisztolyát egy alkalommal a gyerekek láthatásával kapcsolatban kialakult szóváltás során ráfogta K.T. sértettre, felesége élettársára.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt L. D. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap fegyház és Magyarország területéről történő 6 év kiutasítás lett.
 
A Veszprémi Törvényszék a 2015. március 18-án kihirdetett ítéletével Gy.K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős kárt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte őt több, mint 1,3 millió forint bűnügyi költség viselésére.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett.
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 19-én megtartott tárgyalásán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletét és bűnösnek mondta J. F. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, illetve dr. F. L. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket.
 
A Tatabányai Járásbíróság 2016. május 4-én egy hónap időtartamra elrendelte annak a 31 éves tatabányai férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. március 19. és március 26. között három alkalommal, majd 2016. január 26. és március 7. között ugyancsak három alkalommal e-mailen azzal fenyegette meg a tatabányai Bárdos László Gimnáziumot, hogy bomba fog robbanni az épületben.
 

A Székesfehérvári Törvényszék 2018. november 21-én hirdetett ítéletet a szexuális erőszak bűntette és további bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

 

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 1990-től kezdődően 26 éven át volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója és egyben az ott elhelyezett kiskorú gyermekek gyámja. A II. rendű vádlott 2015. augusztustól 2016. márciusig gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensként dolgozott az intézményben.

A Szolnoki Törvényszék csaknem kétszeresére súlyosította annak a fiatal férfinak a börtönbüntetését, aki egy mezőtúri szórakozóhelyen előbb lökdöste a vendégeket, majd amikor az egyikük ingét el is szakította, és emiatt a biztonsági őr kivezette a szórakozóhelyről, őt is megpróbálta megütni, majd vele, és a kiérkező rendőrökkel is kiabált. 

 

Tárgyalás: január 17. csütörtök
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa
Lopás Pécsett

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - ma hirdetett ítéletet Sch. L. emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.
 
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 1 rb. emberölés bűntettében, 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és 1 rb. közúti veszélyeztetés bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fogházbüntetésre, mellékbüntetésül 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
 

Bűnösnek mondta ki előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében Fk. Á. Lajost a Debreceni Törvényszék, ezért 12 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet értelmében a most 17 éves fiút a törvényszék 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte 417 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint a jogerős ítéletet követően a sértettnek kártérítésként 268 ezer forintot is meg kell fizetnie.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt G. D. koszovói állampolgár ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott bűnösségét kábítószer-kereskedelem helyett kábítószer birtoklásában mondta ki, míg büntetését 8 év fegyházról 6 év börtönre enyhítette. 

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét – amelyben a vádlottal szemben maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 8 hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki – helybenhagyta. 
 

Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 2 év börtön lett, melynek végrehajtását a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette.