Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
Egy vádlottat részben felmentett, egynél pedig enyhített a büntetéseken a Balassagyarmati Törvényszék a medveügyként elhíresült büntetőperben. Az ítélet jogerős.
 
A felülbírálat mindössze három terheltet érintett, a többieknél a Salgótarjáni Járásbíróság tavaly júniusban kihirdetett ügydöntő határozata már első fokon jogerőre emelkedett.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt B. S. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének a büntetési tételekre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetést szabott ki, ezért annak lényeges enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott semmilyen indokot.

A vádlott fiatal kora óta rendszeresen fogyasztott szeszes italt, alkoholizálása életmóddá vált, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett. A vádlottnak egy tónál volt horgászbódéja, amely M.Zs. sértett horgászbódéja közelében volt. A vádlott és a sértett a rendszeres horgászat folytán 15 éve ismerték egymást, több alkalommal együtt italoztak. A vádlott 2017. szeptember 2-án ittas állapotban érkezett a sértett horgász stégéhez, és italt kért tőle. A sértett megengedte, hogy az asztalra kihelyezett többféle szeszes italból is fogyasszon.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. szeptember 9. napján ítéletet hirdettet annak a férfinek az ügyében, akivel szemben a Fejér Megyei Hírlapban megjelent miniszterelnöki interjú meghamisítása miatt emelt vádat az ügyészség.

Az ügyészség vádirata szerint a vádlott egy több megyei napilapot is kiadó gazdasági társaság munkavállalója volt. A kiadó a hozzá tartozó lapokban miniszterelnöki interjút kívánt leközölni. A vádlott feladata a lapszámok koordinálása volt, így ő nem szerkesztésre, hanem tájékoztatásul kapta meg a cikk nyers változatát.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó esti sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét. A vádlott börtönbüntetését és a közügyektől eltiltás tartamát egyezően 7-7 évről 5-5 évre enyhítette az ítélőtábla. 

Az Ajkai Járásbíróság 2019. november 13-án ítéletet hirdetett két huszonéves vádlott és egy fiatalkorú vádlottársuk ügyében.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 4-én egy hónapra elrendelte K. P. gyanúsított letartóztatását 2 rendbeli garázdaság vétségének és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly októberben rátámadt egy fiatal nőre Debrecenben, a Bem téren. A bíróság V. J-t erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a vádlottat, akinek csaknem 1 millió 800 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Kilenc év, börtönben letöltendő szabadságveszésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék 2017. május 2-án azt a férfit, aki 2015 októberében megvert egy prostituáltat.
 

A vádlott a szülei házában élt, számítógépes grafikák készítésével foglalkozott. Naponta 14-15 üveg sört megivott, esetenként nyugtató kíséretében. Emiatt néha hallucinált, hangokat hallott, képeket, számokat látott, amelyek őt cselekvésre utasították. 2019. március 25-én a vádlott szomszédságában egy láncra kötött kutya hangosan vonyított, emiatt a vádlott az ablakon keresztül átkiabált a sértettnek, hogy engedje el a kutyát, mert ha nem, akkor pórul jár, megöli őt. A sértett másnap zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 49 éves enyingi férfinak, akivel szemben különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt van folyamatban büntetőeljárás.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2021. március 3-án tartott nyilvános ülésen – megváltoztatva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét, felemelve a büntetések mértékét – 4 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a jogosítvánnyal nem rendelkező gépjárművezetőt, aki 2018 decemberében ittasan halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Iregszemcse közelében a 65-ös úton. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés 2/3 részének letöltését.

A harmincas éveiben járó büntetett előéletű vádlott munkavégzés közben észrevette, hogy a sértett az engedélye nélkül hordja az ő Adidas pulóverét, amit nem sokkal azelőtt 38.000 Ft-ért vásárolt. Mondta neki, hogy használtan már nem kell a pulóver, fizesse ki, mire a sértett bocsánatot kért, és megígérte, hogy az interneten utánanéz, hátha kapható még a pulóver. A vádlott 3 nappal később a fizetése átvétele miatt gépkocsijával a főnökéhez hajtott, aki egy kocsmában volt ismerőseivel, köztük a sértettel.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt K. A-né és társa, D. P. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlottak jogerős büntetése egyezően 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogház lett. A bíróság mindkettőjük előzetes mentesítésben részesítette.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt C. A. O. I. rendű és V. N. II. rendű vádlottak ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott büntetéseken enyhített a Szegedi Ítélőtábla. Az I. rendű vádlottat így jogerősen 2 év 3 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a II. rendű vádlottat - enyhítő szakasz alkalmazásával - 1 év 3 hónap tartamú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A Nyírbátori Járásbíróság 2021. december 16-án V.S. I. rendű vádlottat 2 rendbeli társtettesként elkövetett állatkínzás bűntette, garázdaság és zaklatás vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg M.I.M. II. rendű vádlottat 2 rendbeli társtettesként elkövetett állatkínzás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

Megtartotta a Fővárosi Törvényszék az első előkészítő ülést egy 70 vádlottas büntetőeljárásban, amely műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatban elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt indult.

A Székesfehérvári Törvényszék 11 tényállási pontban állapította meg a vádlottak és ismeretlen társaik által elkövetett cselekményeket. 2012. október és 2013. február között több rablási cselekményt követtek el a vádlottak, amelyek közül némely bűnszövetségben és csoportosan valósult meg. Magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettében is bűnösnek találta a vádlottakat a bíróság.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. március 8-án kihirdetett ítéletével O. K. vádlottat, rablás bűntette és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, vele szemben 35.959 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el és kötelezte 1.162.030 forint bűnügyi költség megfizetésére.