Részletes keresés

A 22 éves I. r. vádlott a 49 éves II. r. vádlott fia. A II. r. vádlott felesége -  aki az I. r. vádlott édesanyja - és a sértett pedig testvérek voltak. 2018. április 24-én a II. r. vádlott felesége és a sértett összevesztek valami apróságon, melynek hevében a sértett egy pofont adott a húgának. A II. r. vádlott ezt telefonon elpanaszolta a fiának, az I.r. vádlottnak, aki autóval a sértett házához hajtott, majd szidalmazta és fenyegette a sértettet, azonban édesanyja kérésére felhagyott ezzel és hazament.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. április 20-án Miskolc belvárosában hasba szúrta alkalmi ismerősét.

 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt B. Cs. és társai ellen indított büntetőügyben az ügy III. és VIII. rendű vádlottjára vonatkozó ítéletét. Így a vádlottak jogerős büntetése 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtön lett.

Az Egri Törvényszék társtettesként és bűnszövetségben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Gy. I. I. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, B. J. II. rendű vádlottat öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra, K. M. G. III. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg K. K. IV. rendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.

A Szegedi Törvényszék előkészítő ülésen bűnösnek mondta ki K. I. A. vádlottat bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Ezért a vádlottat 2 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közügyektől eltiltásra, 3 év gazdálkodó szervezet vezetői tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Újabb három tárgyalási napot tartott a héten a Debreceni Járásbíróság a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette ügyében, dr. G. E. ellen indított büntetőeljárásban. A bíróság kedden kihallgatta többek között a vádlott földszomszédját, aki gazdálkodó és lepkeszakértő: kutatásokat végzett a keleti lápibagoly lepkét érintően is. A szakértő tanú elmondta: a lepkét a saját területén észlelte, a Kék-Kálló völgyében.
A Pécsi Törvényszék 2017. június 2-án - a Mohácsi Járásbíróság 2017. február 14-én kihirdetett ítéletét felülbírálva, - kifosztás bűntette és testi sértés bűntette miatt T. F. vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.
 

A Veszprémi Járásbíróság egy, a közelmúltban elbírált bűncselekmény áldozata édesanyjának a kereseti kérelméről döntött és több millió forint sérelemdíjat, valamint egyösszegű és járadék formájában megállapított kártérítést ítélt meg.

A Tatabányai Törvényszék a június 21-én meghozott és kihirdetett elsőfokú ítéletében a különös visszaeső vádlottat rablás bűntette, többrendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és többrendbeli lopás bűntette miatt – halmazati büntetésül – tizenkét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Szekszárdi Járásbíróság 2021. augusztus 30-án első fokon ítéletet hirdetett abban az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban, melyben egy osztrák állampolgárságú férfi illegális bevándorlókat szállított Magyarország területén, ezáltal pedig segítséget nyújtott a horvát-magyar államhatár magyar oldalára már embercsempész segítségével eljutott személyeknek az Ausztriába történő átjutáshoz.

A Szekszárdi Törvényszék a 2021. szeptember 15-én tartott előkészítő ülésen különös visszaesőként 7 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei végén járó férfit, aki 2019. február és 2019. június 21. között Szekszárdon különféle fajtájú kábítószerrel kereskedett. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A mai napon az ún. „Parndorfi ügy” tárgyalása két tanú kihallgatásával és a meg nem jelent tanúk vallomásainak felolvasásával folytatódott.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 20 éves, budapesti nőnek, akivel szemben felfegyverkezve, bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. május 30-án elrendelte azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatását, akiket aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
 

A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülésen a más ügyben szabadságvesztését töltő vádlottat folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 7 év fegyházra ítélte. Vele szemben 1.271.510 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Az I. rendű vádlott (1960) és a II. rendű vádlott (1966) testvérek. Az 54 éves férfi – II. rendű vádlott és 84 éves édesanyja kettesben éltek egy családi házban. Ugyanezen a településen élt a sértett 60 éves lánya – I. rendű vádlott is, aki 2019 év végétől a sértett ápolására kiemelt összegű ápolási díjat kapott. A sértett állapota 2020 év elejére már olyan mértékben leromlott fizikálisan és mentálisan, hogy magát ellátni egyáltalán nem tudta. Lakókörnyezete rendkívül elhanyagolt volt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 28-án kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondott ki két férfit, akiket csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolt az ügyészség.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. május 27-én tartott tárgyalásán 2 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2023 őszén életveszélyesen bántalmazta az édesanyját. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Tekintettel arra, hogy a vádlott az erőszakos cselekményét hozzátartozója sérelmére követte el, a szabadságvesztés esetleges végrehajtása esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége törvényileg kizárt.

Apa és fia ügyében hozott ítéletet a Szekszárdi Járásbíróság 2025. június 13-án. A két férfi még 2023 szeptemberében a szekszárdi szüreti fesztiválon erőszakkal vették el a sértettől pénzét és mobiltelefonját. 

Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék dr. Ficsór József vezette büntető tanácsa a rágalmazás vétsége miatt F.N.Zs. és társai ellen ellen indított büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét.