Részletes keresés

Bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt a Debreceni Járásbíróság H. Zoltán, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A bíróság a vádlottat 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Debreceni Törvényszék ítéletet hirdetett a T.A. I. r. és K.J. II. r. vádlott ellen indított büntetőügyben. Az elsőfokú bíróság mindkét vádlottat bűnösnek találta társtettesként, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettében, ezért az I.r. vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat halmazati bünetetésül -  egy korábbi próbára bocsátás megszünetése miatti cselekményét is beszámítva – 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság H. Zs. és társa vádlottakkal szemben társtettességben elkövetett garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy Gy. L. II.r. vádlott büntetését 100.000,- forint pénzbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 22-én és 23-án megtartott tizenkét tárgyalásán hozott végzéseivel 10 esetben elrendelte a magyar állampolgárságú terheltek átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a francia hatóságoknak. A terhelteket 2016. március 21-én Magyarország területén vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 15-én 2016. március 29-éig meghosszabbította T. Csaba I. és M. Zs. gyanúsítottak előzetes letartóztatását, T-né R. E. gyanúsított előzetes letartóztatását pedig megszüntette és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen nagy kárt okozó bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a gyanúsítottakkal szemben.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A 2 év felfüggesztett szabadságvesztés büntetést 2 év letöltendő szabadságvesztésre súlyosította, és a vádlottat Magyarország területéről 4 évre kiutasította a táblabíróság. 
 

A Tamási Járásbíróság a 2020. szeptember 16. napján megtartott előkészítő ülésén  végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett, 1 év fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a cégvezetőt, akinek alkalmazottja egy acél tartószerkezetű épület bontási munkálatai közben 6,5 méter magasságból leesett és meghalt. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

A Debreceni Törvényszék 2020. november 3-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy 20 centiméteres pengéjű késsel házuk teraszán megölte a feleségét. A törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a D. L. és M. I. ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
A Békés megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény volt vezetői és több pedagógusa a vádlott abban a büntetőügyben, amelyet március 21-én délelőtt tárgyalt a Szegedi Ítélőtábla. Mivel az elmúlt napokban is több vádlott visszavonta fellebbezését - ezért esetükben az I. fokon meghozott ítélete jogerőre emelkedett – így a mai nyilvános ülésen már csak 7 vádlott ügyét tárgyalta a táblabíróság. 
 

Az I. r. vádlott (1990), a II. r. vádlott (1984), III. r. vádlott (1995), a sértett és X.Y. tanú 2017. április 24. napján egy zárkában került elhelyezésre a büntetésvégrehajtási intézetben. II. r. vádlott rövid idő elteltével több alkalommal elvette a sértett ételét. Mivel a sértett ez ellen nem tiltakozott, I-II. r. vádlott elkezdték a sértettet „csicskáztatni”. Kimosatták vele ruháikat, vizet hozattak maguknak, és ha ezt a sértett nem azonnal teljesítette, pofont kapott tőlük. 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében Á. G. I. r., A. G. II. r., és H. F. IV. r. vádlottak bűnösségét kimondta társtettesként, több ember sérelmére, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt K. A. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék elsőfokon kiszabott ítéletét. 

Így az elsőrendű vádlott K. A. jogerős büntetése 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett, míg a II., III. és IV. rendű vádlottak segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt 10-8-8 hónap, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kaptak. 

Kép

Mindig betartottam a törvényeket, állok bármilyen vizsgálat elé, mert azt fogja visszaigazolni, hogy tisztességesen végeztem a munkámat - fogalmazott dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a miskolci összbírói értekezleten az OBT tegnapi lépésére reagálva. Az Országos Bírói Tanács szerdán úgy döntött: az országgyűléshez fordul, hogy a parlament mentse fel hivatalából az OBH elnökét.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 6-án nyilvános tárgyalássorozatot követően Cs. A. vádlottat bűnösnek mondta  ki előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint lőszerrel való visszaélés bűntettében. Ezért a törvényszék elsőfokú ítéletében – halmazati büntetésül – életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Járásbíróság 2022. január 28-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a négy férfinak az ügyében, akik tiltott teljesítményfokozó szerekkel éltek vissza, illetve illegális potencianövelő szereket értékesítettek, valamint használtak.

Nem enyhített a Pécsi Ítélőtábla annak az anyának és lányának a büntetésén, akik közösen törtek az apa életére.

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és 13 év fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki 2008-ban ölte meg idős rokonát a többmilliós örökségért, Debrecenben. A törvényszék Kné M. K-t 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte a 8,3 milliós bűnügyi költségből 4,7 millió forint megfizetésére, illetve 3,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. március 08. napján L. G. vádlott és társa ellen testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabása körében megváltoztatta.