Részletes keresés

Az előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. szeptember 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2011. szeptember 30. óta előzetes fogvatartásban lévő Z.L.P. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, mint bűnsegédet.
 
A mai napon ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akik brutális módon meggyilkolták, majd egyikük kertjében eltemették áldozatukat.
 
A bíróság bűnösnek mondta ki J.I. I. r. és D. B. II. r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettében, ezért I. r. vádlottat 11 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg II. r. vádlottat 7 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott (1997) 2014. karácsonyának közeledtével úgy döntött, hogy bűncselekmény útján szerez pénzt ajándék vásárlásra.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt M. Á. B. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 15 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3-ának letöltése után szabadulhat.
 

A Debreceni Törvényszék 2019. február 12-én hirdetett határozatot annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 áprilisában idős emberek sérelmére követtek el bűncselekményeket Debrecenben, a Thomas Mann utcai Nyugdíjasok házában. 

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottak terhén megállapított bűncselekményeket részben eltérően minősítette, ugyanakkor a bűnszervezeti elkövetést nem érintette. Egyes vádlottaknál további bűnösséget állapított meg, az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezéseket azonban az ő esetükben is alaposnak találta, az ügyészség súlyosításra irányuló indítványával nem értett egyet. B. Gy.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék 2022. február 25-én – részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, csalás helyett sikkasztást megállapítva – 2-2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte jogerősen azt a két férfit, akik a sértett által egy hajó megvásárlása végett adott pénz egy részét saját céljaikra költötték el. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3-3 év próbaidőre felfüggesztette.

 Két férfit (köztük egy szerb állampolgárt) letöltendő, egyet pedig végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla azért, mert nagyobb, illetve kisebb mennyiségű kábítószert adtak el, emellett kábítószer eladását tervezték Bács-Kiskun megyében.
 

Az emberölés bűntette miatt H. K. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a 2024. november 21-én kihirdetett ítéletével kisebb pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Kép

Interjú sorozatunkban bírósági fogalmazókat kérdezünk szakmai tapasztalataikról, jövőbeli terveikről, és arról, hogy az Új Generáció tagjaként milyen a benyomásuk a képzési rendszerről, milyen fejlődési lehetőségek állnak nyitva előttük.

A Veszprémi Törvényszék a 2015. szeptember 22. napján kelt ítéletében halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek Cs. T. vádlottat, és ezért őt 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 évi közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte 3.719.065,- Ft összegű bűnügyi költség viselésére is.
 
A megállapított tényállás lényege szerint:
 

logo"Hírvivő" projekt

A bíróságok könnyű és kényelmes elérhetősége olyan kívánalom, amely jogosan merül fel az állampolgárokban. Annak érdekében, hogy mindenki gyorsan és kényelmesen tájékozódhasson bírósági ügyeinek állásáról az OBH által megvalósított projekt korszerű, elektronikus megoldásokat tesz elérhetővé az állampolgárok számára.

 

E projekt során az alábbi három fő célt valósítottuk meg:

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt K.-né K. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
I. A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét.
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott és sértett szomszédos ingatlanban laktak Pécsett. Az egyedül élő sértettet a vádlott többször felkereste. Látogatásaira a sértett nem tartott igényt, azokat egy idő után terhesnek, zaklatónak érezte, ezt azonban a vádlottal nem közölte.
A Szegedi Járásbíróság 2016. június hó 29. napján folytatja K. M. K. és 9 társa ügyében tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatti büntetőügy tárgyalását a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében (6722 Szeged, Tábor u. 4.), a 402. számú tárgyalóteremben, amely ügyben három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. június hó 29. napjának 8 óra 00 perce (szerda), 2016. június hó 30. napjának 8 óra 00 perce (csütörtök) és 2016. július hó 01. napjának 8 óra 00 perce (péntek).
Ítélet „Bundaügyben”- Felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés
 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 30-án 17 vádlottból, két terhelt kivételével valamennyi terhelt bűnösségét megállapította a sajtóban csak „bundaügyként” emlegetett büntetőügyben, amely a REAC 2007-2009 között játszott hét NB I-es, magyar bajnoki és Ligakupa meccseihez kapcsolódott.
 

A Fővárosi Ítélőtábla annyiban változtatta meg az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. D. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, hogy a vádlottak emberölési cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette. Az elsőfokon kiszabott 9 és 6 év szabadságvesztéseket változatlanul hagyta, azonban a vádlottak életkorára figyelemmel azokat fegyház helyett börtönben rendelte végrehajtani. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a mai napon elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely a 2017 májusában a Dózsa György úton történt közlekedési baleset és egy 2015 júniusában elkövetett garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult. Az ügy I. rendű vádlottját a bíróság 4 év fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. A III. rendű vádlottat a bíróság 1 év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az emberölés bűntette miatt V. Cs.-A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a védelmi, sem az ügyészi fellebbezéseket, ezért a mai napon kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.