Részletes keresés

Az Egri Törvényszék az előzetes letartóztatásban lévő R. J. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt négy év három hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a Gyöngyösi Járásbíróság korábbi ítéletével kiszabott egy év hat hónap börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. szeptember 20-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolt az ügyészség. A terhelt a vádirattal teljes mértékben egyezően elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

Jogerősen felmentette a Kecskeméti Törvényszék azt a három vádlottat, akiket a 2007. augusztus 2-án Bugacpusztán történt repülőgép szerencsétlenséggel összefüggésben vádolt meg az ügyészség.
 
Év
2024
Közlöny
File

Egy laptop miatt bántalmazta a sértettet a terhelt. Autójával elütötte a kerékpárost és elvitte a laptopját. Rablás bűntette és más bűncselekmény miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. július 12-én pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akikkel szemben csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A Szolnoki Járásbíróság a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a 16 éves fiúnak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Újszászon és Szolnokon is lopási cselekményeket követett el. A bíróság az előzetes letartóztatást a gyanúsított életkorára tekintettel javítóintézetben rendelte végrehajtani. A végzés a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. 
 

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 24-én ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik Sajóládon kapával támadtak az intézkedő rendőrökre.

Az ítélet szerint 2017 augusztus 3-án a kora délutáni órákban az I. rendű vádlott férfi felesége értesítette a rendőröket, mert a férje napok óta erőszakosan viselkedett vele. Ahhoz kérte a hatóság segítségét, hogy otthonukból ki tudjon pakolni és gyermekével el tudjon menni. Miközben a rendőrök ezt felügyelték, az I. rendű vádlott édesanyja, a II. rendű vádlott megöléssel fenyegette a rendőröket. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a  hétfőn, a VII. kerületben elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a többszörösen bűntett előéletű férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit az Érdi Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít. 
G. R. gyanúsított és társa 2019. június 8. napján 21 óra 20 perc körüli az ajtót befeszítve megkísérelt betörni egy érdi ingatlanba.  Azonban megzavarták őket, ezért a helyszínről elmenekültek.

A Jászberényi Járásbíróság rongálás, zaklatás, szeméremsértés és lopás vétsége miatt csaknem kétéves börtönbüntetésre ítélte azt a huszonéves fiatalembert, aki a nem jogerős ítélet szerint 2014 őszén egy 14 éves leányt zaklatott, 2015 januárjában két lakatlan nyaralót gyújtott fel, és egy idős asszonyt azzal fenyegetett, hogy rágyújtja a házát, 2016 augusztusában pedig egy családi házba próbált meg betörni a Jászberényhez tartozó Neszűr városrészben. 
 

Munkagépeket és ezüst evőeszközkészletet is magával vitt a terhelt. Egy alkalommal a megszólaló riasztó vetett véget az akciójának. Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. február 7-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Jászberényi Járásbíróság 2017. június 12-én meghozott, másnap jogerős ítéletében kapcsolati erőszak bűntettében és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, és mint többszörös visszaesőt 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 31 éves jászkiséri férfit, aki 2014 júniusától folyamatosan, szinte napi rendszerességgel bántalmazta, a nyilvánosság előtt szidalmazta és bántalmazással, megöléssel fenyegette a vele közös háztartásban élő élettársát és édesanyját. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. április 27-én tartott tanácsülést annak a vádlottnak az ügyében, aki rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrre egy Hajdú-Bihar megyei településen.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak a 46 éves győri férfinek a letartóztatását, akivel szemben jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt I-V. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottak közül az I. és II. rendű vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztést egyaránt súlyosította és a végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte. A IV.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, magánlaksértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kétrendbeli rongálás vétsége miatt L. Z. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. A másodfokú eljárás során a törvényszék által kiszabott büntetéseken azonban érdemben – 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 6 év közügyektől eltiltás – nem változtatott az ítélőtábla, ezen rendelkezéseket helybenhagyta.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt A. L. G. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet érdemén – a vádlottal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés és a végrehajtási fokozat vonatkozásában – azonban nem változtatott, így a vádlott jogerős büntetése 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. László ellen indult büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Változott a bűncselekmény minősítése.
A vádlott (1971) és P.J. sértett 2014. augusztustól élt együtt, közös állattartó gazdálkodást folytattak. 2015. május 22-én a lovászpatonai házban tartózkodott P.J., a lánya, O.V.A. és annak barátja K.T.G. sértett, mikor az esti órákban P.J. sértett és a vádlott között ismét vita tárgya lett a már korábban is felmerült tenyészmarha borjú eltűnése. Ekkor P.J. többszöri felszólítására a vádlott elhagyta a házat, és vele tartott a sértett is. O.V.A. és barátja a házban maradtak. A vádlott az udvaron a sértett mögé került, akit hirtelen fojtogatni kezdett.