Részletes keresés

A Szegedi Ítélőtábla ma, március 21-én elrendelte annak az eddig szökésben lévő, és február végén elfogott vádlottnak a letartóztatását, akit az L. S. és társai ellen emberölés és más bűncselekmények miatt indított, a sajtóban „Halálkamion-ügyként” említett bűntetűügyben távollétében ítélt el I. fokon a Kecskeméti Törvényszék. 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2019. június 24-én, távollétében hozott elsőfokú ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki az interneten hirdetett megvételre nem létező mobiltelefon-készülékeket. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a Dabasi Rendőrkapitányság. 

A Szekszárdi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 26-án tartott nyilvános ülésen – részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, leszállítva a büntetés mértékét – 5 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a hasonló bűncselekmények miatt már korábban büntetett, speciális bűnismétlőnek minősülő, harmincéves férfit, aki 2018. év eleje és 2018. augusztus 29-e közötti időben Tolnán és környékén kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő drogokkal kereskedett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. március 2-án előkészítő ülést tartott a tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás bűntette miatt B.B. I. rendű vádlott és 7 társa ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.

A Hatvani Járásbíróság az előzetes letartóztatásban lévő B. B. vádlottat felfegyverkezve és a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, magánlaksértés vétsége és garázdaság vétsége miatt hat év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 novemberében emberrablás, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt a vádlottat tíz év fegyházbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az 1985-ös születésű vádlott  2017. május 5-én autóval közlekedett, a hátsó ülésen biztonsági gyerekülésbe rögzítve utazott vele az 5 és fél éves gyermeke. A vádlott öngyilkossági szándéktól vezérelve elhatározta, hogy nekihajt egy szembejövő járműnek, ezért a 85. számú főútvonalon minimum 114 kilométer/óra sebességgel haladó járművével áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ezt a szemből érkező sértett észlelte, lassítani kezdett, ennek ellenére a vádlott fékezés nélkül nekiütközött a sértett autója bal oldalának. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította. Az elsőfokú bíróság részben megalapozott tényállást állapított meg, azonban kisebb felderítettlenség is tapasztalható volt az eljárás során. Ezeket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla orvosolta: bizonyítást vett fel és meghallgatta az orvosszakértőt. Ez alapján már megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság törvényesen következtetett a vádlott bűnösségére és helyes a vádlott cselekményeinek minősítése is.

I. A vádlott és társai 2012 májusában egy győri lakásból akartak vagyontárgyakat eltulajdonítani. A lakás ajtaját csavarhúzóval megpróbálták felfeszíteni, azonban a szemközti lépcsőházból észrevették őket, ezért a cselekményükkel felhagytak. A rongálással 8.000,- Ft kár keletkezett.
 

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa az első fokon eljáró Veszprémi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottak szabadságvesztés büntetését enyhítette: az I. rendű vádlott büntetését 6 év 6 hónapra, a II. rendű vádlottét 6 évre. A vádlottak által megvalósított bűncselekmény vonatkozásában mellőzte a társtetteskénti elkövetői minőség megállapítását, mivel azt a bűncselekmény minősítése (azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette) már tartalmazta.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés