Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította az FHB Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján a felmondhatóság, a szimmetria az arányosság és az átláthatóság elveit vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
A Kaposvári Törvényszék a mai napon kihirdetett másodfokú ítéletével helybenhagyta a Kaposvári Járásbíróság ítéletét, amelyben az 53 éves vádlottat, aki korábban önkormányzati képviselő volt, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 évi közügyektől eltiltásra, és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 
 
A Székesfehérvári Járásbíróság 2014. október 13-án befejezte első fokon annak a hét vádlottnak az ügyét, akiket az ügyészség részben kábítószerkereskedelemmel, kábítószer tartással illetve fogyasztással vádolt meg.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. T. vádlottat 2 rb. rablás bűntettében, súlyos testi sértés bűntettében, önbíráskodás bűntettében és 3 rb. lopás vétségében, ezért őt - halmazati büntetésül - 9 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A középmértéknél súlyosabb, 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki a nyílt utcán késelte halálra feleségét 2012 októberében, Ebesen.

Az 57 éves vádlottat a Fonyódi Járásbíróság nem jogerős ítéletében kuruzslás vétsége és testi sértés bűntette miatt marasztalta, őt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
Az irányadó tényállás szerint a vádlott sem orvosi, sem egészségügyi végzettséggel nem rendelkezett, azonban magát orvosként, kiropraktőrként (csontkovács) és természetgyógyászként hirdette, rendeléseket tartott, ahol alkalmanként 8-10 személyt fogadott és őket „kezelte”.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte az emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsított D.S. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapi időtartamra, 2015. január 2-ig.

A Pécsi Járásbíróság 2018. október 12-én elrendelte egy fiatalkorú pécsi fiú letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

Folytatólagosan elkövetett zsarolás, garázdaság és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a három fiatalkorú vádlottat, akik egy berettyóújfalui középiskolában pénzt kértek több diáktól cserében azért, hogy ne bántsák őket.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, akik a rendelkezésre álló adatok szerint egy gyermeket rabolt ki Miskolcon.
 

A Pécsi Járásbíróság 2015. január 12-én elrendelte egy 17 éves fiatalkorú fiú előzetes letartóztatását rablás bűntettének alapos gyanúja miatt 1 hónapra.
 
A Porsche Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. január 30-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III. 316.).
 
A Pécsi Járásbíróság 2015. február 8-án elrendelte egy 45 éves szedresi férfi előzetes letartóztatását kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki J. H. K. új-zélandi állampolgár vádlottat nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettében és könnyű testi sértés vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 150.000,- forint pénzbüntetésre ítélte. 
 

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 20-án kihirdetett ítéletében elutasította a Sopron Bank Burgenland Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság , valamint az egyértelmű  és érthető megfogalmazás alapelveinek.

Budapest, 2015. február 20.

A vádlottak bűnszövetséget alkotva és összejátszva a biodízelt előállító komáromi R. B. Zrt. sértett alkalmazottaival összejátszva, az általuk kamionokkal beszállított és leadott repceolaj mennyisége tekintetében a 2011. április-május hónapokban megtévesztették a sértettet – lelógatásos mérlegeléssel – és ezért neki 168.259.372,- Ft kárt okoztak.
 
A Tatabányai Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását 2015. április 8-án, akit emberölés bűntette miatt 2015. április 6-án vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a vádlott előzetes letartóztatása 30 napig tart. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2015. április 8-án elrendelte egy 47 éves, pécsi férfi előzetes letartóztatását közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
Az Egri Törvényszék 2015. június 3-án ítéletet hozott a Cs. P. vádlott ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntető ügyben.
 
A Heves Megyei Főügyészség Cs. P. vádlottat 1 rendbeli emberölés bűntettével, 1 rendbeli kifosztás bűntettével és 1 rendbeli kábítószer birtoklása bűntettével vádolta.
 
Távollétükben 1 év 8 hónap – 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a hat vádlottat, akik még 2014 augusztusában rátámadtak a fegyveres őrökre a Debreceni Menekülttáborban. A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, a szabadságvesztés végrehajtását pedig minden vádlott esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette.