Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. N. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 4-én ítéletet hirdetett a Honvédelmi Minisztérium és társa felpereseknek az index.hu alperes ellen indított perében. A bíróság a felperesek keresetét elutasította.
 

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év 11 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 42 éves, többszörösen büntetett lakitelki férfit, aki egy jogtalanul elvett gépkocsival árokba borult.

A Szolnoki Törvényszék 2016. február 11. napján meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2016. január 29. napján kelt végzése, amelyben 1 hónapra elrendelte annak a 14 éves lánynak és 16 éves fiú társának az előzetes letartóztatását, akik az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. január 25. napján 21.30 óra körüli időben a lány zagyvarékasi otthonában többszöri késszúrással kioltották a lány gyanúsított édesanyjának életét.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 16-án ítéletet hirdetett a Klubrádió Szolgáltató Zrt. felperes - Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa alperes között kártérítés iránt folyamatban volt perben.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016. március 11-én a Szolnoki Járásbíróságon vádat emelt T.E. I. r., S.O.V. II. r., SZ.K.Gy. III. r. és K.P.S. IV. r. vádlottakkal szemben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 297.§ (1) bekezdésébe ütköző tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt, amit a vádhatóság álláspontja szerint T.E. I. r. vádlott, mint tettes, S.O.V. II. r. vádlott, mint felbujtó, míg SZ.K.Gy. III. r. és K.P.S. IV. r. vádlottak bűnsegédként követtek el. 
 
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság gyorsított bírsági eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki a többszörösen büntetett előéletű Sz. M. vádlottat 2. rb. folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül - 8 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Ítélet „Bundaügyben”- Felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés
 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 30-án 17 vádlottból, két terhelt kivételével valamennyi terhelt bűnösségét megállapította a sajtóban csak „bundaügyként” emlegetett büntetőügyben, amely a REAC 2007-2009 között játszott hét NB I-es, magyar bajnoki és Ligakupa meccseihez kapcsolódott.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével fenntartotta T. Cs. és M. Zs. vádlottak előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. E. vádlott házi őrizetét a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. április 11. és 2016. április 17. napjai között) összesen 42 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
1.) A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. június 21-ig.
 
 
A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a büntetett előéletű 36 éves férfit, aki 2016. június 4-én, Siófokon egy magatehetetlen, ittas állapotban lévő sértett értékeit tulajdonította el. 
 
Az ügy a bejelentett fellebbezések folytán a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.
 
Kaposvár, 2016. június 13.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 29-én meghozott, aznap jogerős ítéletével két 18 éves törökszentmiklósi fiatalt társtettesként elkövetett rongálás vétsége miatt 1-1 évi próbaidőre próbára bocsátott és az általuk okozott kár megtérítésére kötelezte őket.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 29-én meghozott ítéletével egy 18 éves békési fiatalembert hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 180 óra közérdekű munkára ítélt, amit a férfinak fizikai munka végzésével kell ledolgoznia. Amennyiben pedig a számára kijelölt munkát önhibájából nem végzi el, a kiszabott közérdekű munkát fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni, akként, hogy 4 óra közérdekű munkának 1 nap szabadságvesztés felel meg.
A Kaposvári Törvényszék ma kihirdetett másodfokú ítéletében helybenhagyta a Kaposvári Járásbíróság ítéletét, melyben a cselekmény elkövetésekor gyermekkorú I.r. vádlottat több rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 3 évi javítóintézeti  nevelésre, a fiatalkorú II. r. vádlottat rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelésre, míg a III. r. felnőttkorú vádlottat ugyancsak rablás bűntette miatt 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte.
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 29-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. áprilisában Ároktőn megerőszakolta az akkor 15 éves sértettet.
 
A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 06. napjáig tart. 
 
A mai napon a Budaörsi Járási Ügyészség indítványozta D. V. és L. L. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. Az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos ülés 2016. szeptember 02. napján 14.00 órakor lesz a Budaörsi Járásbíróságon. (Az egyik gyanúsított 1995-ben, a másik gyanúsított 1998-ban  született.)
 
A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 22 éves afgán férfinek az ügyében, akit súlyos testi sértés bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 
 
Az ítélet lényege szerint a vádlott engedély nélkül érkezett Magyarországra, ezért a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban őrzik.
 

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2019. március 21-én kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatva a K. D. vádlottal, mint különös visszaesővel szemben – négyrendbeli rongálás bűntette, melyből egy rendbeli folytatólagosan elkövetett – kiszabott, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést 4 évre enyhítette, egyebekben az ítéletet helybenhagyta, így a bíróság a vádlottat 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 575.702 forint bűnügyi költség megfizetésére.