Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 28-án ítéletet hirdetett a P. G. és társa ellen, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottakat az 1997-ben felbujtóként elkövetett emberölésért 6 év fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Budapest Környéki Törvényszék 2016. július 26. napján tartott tanácsülésén fenntartotta a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt S. I. I. r. vádlott és K. L-né II. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 
 
A Pest Megyei Főügyészség 2016. július 22-én emelt vádat S. I. és 5 társa ellen.
 
Nem jogerősen 5 év fegyházat kapott az a férfi, aki egy 18. életévét még be nem töltött lányt vett rá prostitúcióra, majd 150.000 Ft ellenében megpróbálta „továbbadni” a sértettet. 
 
A Nógrád Megyei Főügyészség vádemelését követően 2018. március 1-jén a vádirat ismertetésével, a vádlott, valamint a tanúk és szakértők kihallgatásával vette kezdetét a Sz. F. vádlott ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége, továbbá segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult büntető eljárás a Balassagyarmati Törvényszéken.
 

Rendszeresen, sokszor ittas állapotban bántalmazta a sértettet a terhelt. Az asszony komoly sérüléseket szenvedett a verések következtében. 2025. április 11-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság testi sértés vétségével, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

CCBE-útmutató: Hogyan használja az ügyvédség az online jogi szolgáltatást kínáló platformokat?. – In: Ügyvédek Lapja ISSN 1216-9102. – 60. évf., 3. sz. (2021 május - június) p. 36-46.

A Fővárosi Törvényszék 2016. június 2-án ítéletet hirdetett B. J. és társai ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés, felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés és befolyás vásárlásának bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság B. J. I. rendű, dr. R. L. II. rendű és Sz. I. III. rendű vádlottakat felmentette.
 

„A vádlottak különösen kegyetlen módszerrel, a barátnője előtt végezték ki a sértettet„ –hangzott el a Miskolci Törvényszéken, a dövényi emberölési ügyként ismertté vált büntetőper ítélethirdetésén.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 30-án további három hónappal – 2017. március 1-ig - meghosszabbította annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két, ingatlanközvetítéssel és -értékesítéssel foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként az ügyfelei sérelmére sorozatjelleggel követett el jelentős kárt okozó csalásokat.
 

Két év börtönbüntetésre ítélte – 3 évre felfüggesztve – a Debreceni Törvényszék megismételt eljárásában azt a felszámolót, aki 2008 – 2009 között ajándékokat adott és egyéb szívességeket tett egy nyíregyházi bírónőnek. Dr. Kné dr. J. J. idén februárban elhunyt, az eljárást az ő vonatkozásában a bíróság megszüntette, így H. A. most egyedül ült a vádlottak padján. H. A.-t a törvényszék folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében marasztalta el, 3 évre eltiltotta a felszámolói tevékenység gyakorlásától, H. A.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. február 9-én tartott előkészítő ülést azon vádlottak ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy megölték a szállásadójukat.  Az előkészítő ülésen sem a nő, sem a férfi nem tett vallomást, így az ügy tárgyaláson folytatódott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. október 30-án nem jogerősen 6 év börtönre ítélte azt a férfit, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat emberektől.  

Folytatólagosan elkövetett zsarolás, garázdaság és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a három fiatalkorú vádlottat, akik egy berettyóújfalui középiskolában pénzt kértek több diáktól cserében azért, hogy ne bántsák őket.
 

A Debreceni Törvényszék 2018. október 25-én hirdetett határozatot annak a román állampolgárságú vádlottnak a büntetőügyében, aki Mezőpeterd közelében, a 42-es számú főúton Angliából jövet elaludt a volánnál és nekiment egy várakozó kamionnak. A baleset során hárman életüket vesztették.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. március 10-én 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 
Kép

A törvényszék elnökhelyettese 2020. március 10-én megtartott összbírói értekezlet keretében tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét és a megye bíráit a törvényszék és az illetékességéhez tartozó bíróságok előző évi működéséről, az időszerű működés érdekében kitűzött célokról és azok eléréséről. 

Bűnösnek mondta ki – a vádlott távollétében - a Berettyóújfalui Járásbíróság bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt T. J-nét. A vádlott által képviselt társaság még 2008-ban több szerződés után valós teljesítés nélkül vett fel csaknem 14 millió forint megbízási díjat, több püspökladányi projekthez kapcsolódóan. A bíróság ezért a vádlottat 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve.
Év
2016
Közlöny
Fájl
Év
2016
Közlöny
Fájl