Részletes keresés

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.
 
Az alapos gyanú szerint 2017. márciusa és szeptembere között a gyanúsított továbbértékesítés céljából 200 gramm amfetamint adott el egy etyeki lakosnak, akinek a lakóházában további, a gyanúsított által továbbértékesítés céljából megszerzett 1243,9 gramm amfetamin tartalmú anyagot helyezett el.
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. E. I.r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettében, míg P. A. C. II.r. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért V. E. I.r. vádlottat halmazati büntetésül 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú Magyarország területéről történő kiutasításra, míg P. A. C. II.r. vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság a 2014. november 11-én kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette N. T. vádlottat a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. felperesnek, a Magyar Állam alperes elleni keresetét. 
 
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az általa 2004. május 1. és 2014. július 19. között alkalmazott Általános Szerződési Feltételeknek és Általános Üzleti Feltételeknek az egyoldalú szerződés módosítást biztosító kikötései tisztességesek és érvényesek. 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. február 4-én meghozott végzésével hatályon kívül helyezte Budapest Rendőr-főkapitányának azt a döntését, mellyel egy 2016. március 15-ére a budapesti Nemzeti Múzeumnál tervezett rendezvény megtartását azért nem vette tudomásul, mert az  lehetetlen célra irányul.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. április 25-én hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt I. rendű B. P. vádlottat 250.000 forint pénzbüntetésre  ítélte, míg II., III. és IV. rendű vádlottat 1 évre próbára bocsátotta.
 
2018. május 11-én hatodik alkalommal tartottak „maratoni” bíróság elé állítást a Ceglédi Járásbíróságon. 
2013 óta minden év tavaszán közös összefogással szervezik meg az akciót és a bírák egy napon, nagyszámú bíróság elé állítási ügyet tárgyalnak. 
Volt olyan elkövető, akit egy napon kétszer is ittas vezetésen ért a rendőrség, és volt olyan is, aki nemcsak járművezetés mellett italozott, még a bíróságra is ittasan érkezett.
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett végzésében felfüggesztette az Eger és Környéke Takarékszövetkezet felperes Magyar Állam alperes ellen indított perének tárgyalását és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvény ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve. A bíróság indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. M. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletében és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért halmazati büntetésül 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 4 év gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 
 
Ítélet tárgyalásról való lemondás mellett
 
Bizonyos esetekben a vádlott lemondhat arról, hogy ügyében tárgyalást tartsanak. Egy ilyen esetre volt példa április második hetében a Zalaegerszegi Törvényszéken. 
 
Nem jogerősen összesen 27 év szabadságvesztést és közel 2 millió forint  pénzbüntetést szabott ki a vádlottakkal szemben a törvényszék
 

A Debreceni Járásbíróság 2025. április 10-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, majd az azt követő igazoltatás során hamis adatokat diktált be a rendőröknek, nem véletlenül, a járművezetéstől el volt tiltva. 

Az előkészítő ülésen az ügyészség ismertette a vádiratot és mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan. A vádlott a bíróság előtt beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. 

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. augusztus 11-ig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2017. december 6-án felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte H. Gy. vádlottat.
 
2013. január 1. napjától a jelenlegi munkaügyi bíróságok és a törvényszékeken működő közigazgatási kollégiumok egy szervezeti egységben, új elnevezéssel, közigazgatási- és munkaügyi bíróságként működnek tovább. 
A közigazgatási-és munkaügyi bíróságok a munkaügyi bíróságok jogutódai, melyek első fokon járnak el a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránti, a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó, valamint a törvény által hatáskörükbe utalt egyéb ügyekben. 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az UCB Ingatlanhitel Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. november 4-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.45; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 315.)
 
A Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt az 5 gyanúsítottat, akik a megalapozott gyanú szerint 2017. április 9-én nyéstai otthonában olyan súlyosan bántalmazták az idős sértettet, hogy belehalt sérüléseibe. 
 
A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság kisebb értékű nemesfémre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt 1 év 7 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki tavaly berúgta Szolnokon az egyik ékszerüzlet ablakát, és a kirakatból csaknem 300.000 Ft értékben vitt el ezüst és arany ékszereket.
 
Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.