Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszéken 2018. január 18-án és 22-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása.
 

Súlyosította a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés, 2 rendbeli személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt F. Gy. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. A büntetett előéletű, különös visszaeső vádlott jogerős halmazati büntetése így - a törvényszék által kiszabott 10 év helyett - 12 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. március 10-én ítéletet hirdetett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felperes és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet alperes között haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség megállapítása iránt folyamatban volt polgári perben. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, valamint közel egymillió forint perköltséget.
 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 16-án megtartott ülésén elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a fiatalkorúnak, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A vádirat szerint B.L.T. vádlott – aki egy részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, és több kft. is üzleti érdekeltségébe tartozik - 2006-2007-től üzleti kapcsolatban állt cégein keresztül egy vegyiáru nagykereskedelemmel is foglalkozó kft. ügyvezetőjével. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. november 18-én jogerős végzésével nem állapította azon határozatok semmisségét, amelyek B. A-t csoportosan, felfegyverkezve, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnösnek mondták ki és ezért 2008. október 21. napján jogerősen egy év börtönbüntetésre, végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 
 
A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. október 20-án Dr. Oláh Gaszton bírói tanácsa az utolsó szó jogán hallgatta meg azokat a vádlottakat, akik  halálosan bántalmaztak egy idős férfit csemői otthonában. I. r. vádlottat és vádlottársait nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekményekkel vádoltak meg.
 
Ítéletet hirdetett a Balassagyarmati Törvényszék 2015. szeptember 2-án szexuális erőszak miatt indult ügyben.
 
A vádlott és felesége 2011-ben kötött házasságot, majd együtt nevelték a nő korábbi házasságából származó négy, a vádlott két saját és az időközben született két közös gyermeket is. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék 2018. április 6-án megtartott  folytatólagos nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyeletére bízott személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolt a Pest Megyei Főügyészség.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság rablás bűntette miatt bíróság elé állítás keretében 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte I. T. Z. vádlottat.
 
Két év – öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E.C.F.-t a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek.
 
A Pécsi Járásbíróság 2017. december 19-én öt fiatalkorú fiúval szemben hozott ítéletet. Az I.r., II.r., III.r. és IV.r. vádlottakat 2 rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 2 év 10 hónaptól 3 év 6 hat hónapig tartó fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül közügyektől eltiltásra, az V.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett 2 rendbeli rablás bűntette miatt 2 év fiatalkorúak fogházára ítélte, azonban a végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és megállapította, hogy az V.r.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2018. szeptember 20-án hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja 2017 őszén elütött egy motoros-kerékpárt vezető férfit Nádudvar és Kaba között.

Az elsőfokú bíróság M. K.-t halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 3 év 6 hónap börtönbüntetéssel, valamint 4 év közügyektől eltiltással sújtotta, továbbá végleges hatállyal eltiltotta a járművezetéstől.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a súlyos testi sértés kísérlete miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztés lett.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. március 6-án meghozott ítéletével tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 13 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a karcagi nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint 2014. január 7-én este - otthona fürdőszobájában - megszülte gyermekét, majd végzett az újszülöttel. Az ítélet nem jogerős.
A Hajdúböszörményi Járásbíróság ma hozott ítéletében bűnösnek mondta ki két rendbeli csalás bűntettében T. A. vádlottat, ezért őt halmazati büntetésül 500 napi tétel pénz-büntetésre ítélte. Egy napi tétel összegét 2.500 forintban állapította meg a bíróság, így a vádlottnak összesen 1 millió 250 ezer forintot kell megfizetnie.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Sz. F. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A táblabíróság a vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, és a vádlott büntetését 2 év 6 hónap börtönről 7 év börtönre, a közügyektől eltiltás tartamát 3 évről 5 évre súlyosította. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság hat év fegyházbüntetésre ítélt egy salgótarjáni férfit rablás bűntette, lopás bűntette és lopás vétsége miatt.