Részletes keresés

Hat vádlottat ítélt el a Gyulai Törvényszék 2016. február 19-én az áru hamis megjelölése és más bűncselekmények miatt V. V. és társai ellen indított büntetőügyben. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik felmentés, a büntetés enyhítése és új eljárás lefolytatása eljárása érdekében is nyújtottak be fellebbezést így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki G.J. vádlottat akit ezért 7 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.  
 

A Veszprémi Törvényszéken a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőügyben 2014. április 14. és 18. közötti tárgyalási időszakban szakértői bizonyítással folytatódott az eljárás. Ennek keretében a nyomozás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértőt hallgatta meg a bíróság. A meghallgatás 5 napján az addig elhangzottak alapján védők és vádlottak indítványt tettek a szakértő kizárására.

A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt múlt hét csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. december 25-ig tart.
 

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli 14 életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és egy rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettében. A vádlottat halmazati büntetésül 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte és kötelezte 301.712 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Fővárosi Ítélőtábla kirendelése alapján a Debreceni Ítélőtábla Dr Elek Balázs vezette tanácsa ma megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott cselekményét 1 rb. vesztegetés vétségének, II.r. vádlott cselekményét 2 rb vesztegetés vétségének minősítette. Az ítélőtábla a vádlottak szabadságvesztését fogházbüntetésre módosította és II.r. vádlott büntetését 1 évre súlyosította. A bíróság mindkét vádlott esetében a foglalkozástól eltiltást mellőzte. Az ítélet jogerős.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. április 22-én kihirdetett elsőfokú ítéletében önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt N. L. első rendű vádlottat mint felbujtót 2 évre, P. Z. másodrendű vádlottat társtettesként 3 évre, H. Á. harmadrendű vádlottat szintén társtettesként 4 évre eltiltotta, a Magyar Labdarúgó Szövetség és tagszervezetei versenyrendezésében megrendezett sportrendezvények látogatásától. 
 

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban.  Az I. rendű vádlottat ezért 220 napi tétel pénzbüntetés – 330.000 forint -, a III. rendű vádlottat 300 napi tétel pénzbüntetés – 600.000 forint -, a III. rendű vádlottat pedig 260 napi tétel pénzbüntetés – 520.000 forint – megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlottat a bíróság 2 év próbára bocsátotta.

A Fővárosi Törvényszék próbaidőre bocsátotta azt a két időskorú vádlottat, akiket választás rendje elleni bűntett elkövetésével vádolt az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 3 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit emberölés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.   

Először életveszélyesen megfenyegette, majd megölte a sértettet az idős férfi, aki ellen az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat és indítványozta, hogy a bíróság 13 év fegyházbüntetést szabjon ki a vádlottra. Mivel a vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a Budapest Környéki Törvényszék az ügy 2022. február 1-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet az ügyben.

A Pécsi Járásbíróság 2020. október 2-án egy hónapra elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását társtettesként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és aljas indokból elkövetett testi sértés vétsége alapos gyanúja miatt.

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. július 16-án emberölés bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértésének bűntette, kifosztás bűntette, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérlete és okirattal visszaélés vétsége miatt I. rendű M.L.Z. és II. rendű B.Zs. vádlottakat 10-10 év börtönbüntetésre és 10-10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.  

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2022. június 17-én azt a vádlottat, aki tégladarabokkal teli hátizsákkal támadt meg egy eladót Mezőpeterden.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

A Hatvani Járásbíróságon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folyamatban lévő büntető eljárásban 2022. november 10-én előkészítő ülést tartott a bíróság, amelyen ítéletet hirdetett.

A negyvenes éveiben járó vádlott 2018 tavaszán a munkahelyén ismerkedett meg a nála 18 évvel fiatalabb sértettel, aki ekkor élettársával és közös gyermekükkel élt. A vádlott gyakran hazavitte gépkocsival a sértettet, így köztük előbb bizalmi, majd szerelmi kapcsolat alakult ki. Amikor a sértett élettársa erről tudomást szerzett, elköltözött közös otthonukból. Ezt követően a vádlott rövid időn belül a sértettekhez költözött, akikkel hosszú távú közös életet tervezett.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon előre kitervelten, aljas indokból, hivatalos személy és több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit többek között a Teréz körúti robbantás elkövetésével vádoltak meg. Az elsőfokú ítélet rendelkezése alapján a vádlott leghamarabb 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket. A megismételt eljárást a törvényszék egy másik tanácsának kell lefolytatnia. Az ítélőtábla I., II., III., IV., XXVI., XXVII., XXVIII., XXIX., XXX., XXXI., és XXXII., r. vádlottaknak megszüntette az előzetes letartoztatását.

Halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 5-én azt a férfit, aki Budapest VIII. kerületében 2017. január 2-án ittas állapotban felhajtott személygépkocsijával a járdára és elütött két gyalogost.