Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a vád szerint 2018 októberében megtámadott és szexuálisan bántalmazott egy nőt Budapesten.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 23-án egy hónapra elrendelte annak a kínai házaspárnak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztályának Bűnszervezetek Elleni Osztálya folytat eljárást bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt. A gyanú szerint a kínai házaspár egy XIX.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 105 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Borsodban értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek a letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. október 21-ét megelőzően többször adott el marihuánát Miskolc környékén élő ismerőseinek. A gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Központi telefonhálózati meghibásodás miatt jelenleg nem érhető el telefonon a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság. A működés helyreállítása esetén jelen hírt frissítjük.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 30-án további három hónappal – 2017. március 1-ig - meghosszabbította annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két, ingatlanközvetítéssel és -értékesítéssel foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként az ügyfelei sérelmére sorozatjelleggel követett el jelentős kárt okozó csalásokat.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében 1 rendbeli lőfegyverrel visszaélés bűntettében, 5 rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében és 1 rendbeli garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt 8 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 6-án egy hónapra elrendelte H.H.A. szír állampolgár gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben négy férfit  azzal vádoltak, hogy 2015 nyarán egy külföldi nővel szemben szexuális erőszakot követtek el a Népligetben.