Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság 2021. szeptember 27-én hirdetett ítéletet Álmosd volt polgármesterének és jegyzőjének a büntetőügyében. Az elsőrendű vádlott az önkormányzat pénzén plakátokat csináltatott nem létező rendezvényekről, kezdeményezésére polgármesteri jutalmat kapott és háztartási eszközöket is vásárolt magának. A hűtlen kezelésben a község akkori jegyzője részben segédkezett.

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 11-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben négy vádlott átvert öt sértettet, akik a pénzükért cserébe nem kaptak semmit.

A Győri Ítélőtábla a mai napon nyilvános ülésen meghozott végzésével az emberölés bűntette miatt indult eljárás során meghozott elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 

Ítéletet hozott a Balassagyarmati Járásbíróság a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezett 10 tagjának az ügyében, akik az értékesítést lakóhelyükön kívül többek között iskolák környezetében és játszótereken is végezték. A bíróság a vádlottakat végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte, akiket az ítélet kihirdetését követően nyomban átszállítottak a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe.

A mai napon folytatódott az úgynevezett „Parndorfi ügy” tárgyalása a Kecskeméti Törvényszék dísztermében.
 
Az ügyész ismertette a „Parndorfi ügyhöz” egyesített vádiratát, amelyben a 26 éves afgán XII. r. vádlottat, a 34 éves bolgár XIII. r. vádlottat és a 33 éves bolgár XIV. r. vádlottat a csempészett személyek sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettének elkövetésével vádolja.

A most 31 éves I. rendű vádlott pultosként dolgozott egy Fejér megyei kocsmában, ahol a II. III. és IV. rendű vádlottak és a sértett is rendszeres vendégek voltak. A társaság 2019 nyarától az ittas sértettet több alkalommal megszégyenítette, megalázta, erről a pultosnő fénykép- és videofelvételeket készített, amit ismerőseinek is megküldött. 2019. november 28-án mindannyian a kocsmában tartózkodtak, mikor megjelent a már ittas állapotban lévő sértett. Az I. rendű vádlottól vásárolt alkohollal a II., III. és IV. rendű vádlottak leitatták. A sértett a kocsma teraszán egy széken ülve elaludt.

Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt J. M. vádlottal szemben indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A törvényszékkel ellentétben bizonyítottnak látta, hogy a vádlott készítette és helyezte el a távvezérlés hiányában emberi élet kioltására alkalmatlan csőbombát a sértett gépkocsijának alvázán. Ezért őt robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt 2 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre - felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntettében, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségében azt a férfit, aki nem gondoskodott megfelelően édesanyjáról. Az asszony halálához a rossz lakhatási és higiénés körülmények, valamint az elmaradt gyógykezelés vezetett.

Adócsalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt állt három vádlott a Zalaegerszegi Törvényszék előtt 2014. március 12-én.
 

A bíróság elsőfokú ítéletében a hét vádlottat bűnösnek mondta ki, közülük négy vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az I. és II. rendű vádlottakat a bíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettében látta bűnösnek, ezért B. Balázs I. rendű vádlottat 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra, K. Lóránt II. rendű vádlottat pedig 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Másodfokon súlyosabb ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék azzal a vádlottal szemben, aki társaival egy idős asszonyhoz tört be 2014 februárjában. 
 
A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt B. J. és társa ellen indult büntetőügyben. 
 
A Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Törvényszék 2016. január 12-én kelt nem jogerős végzésével ideiglenes intézkedésként eltiltotta az alperest a felperes által a szerződés alapján kihelyezett valamennyi utcabútor bontásától és az eredeti állapot helyreállításától.
A vádbeli napon az úszni tudó I. r. vádlott és az úszni nem tudó II. r. vádlott, akik egyébként élettársak voltak, elhatározták, hogy fürdeni mennek. Magukkal vitték a III. r. vádlott úszni tudó 13 éves gyermekét, majd unszolásra és a III. r. vádlott beleegyezésével az úszni nem tudó két kisebbik gyermekét és unokáját is, a II.-IV. r. sértettet. A III. r. vádlott megkérte az I. és II. r. vádlottat, hogy vigyázzanak a gyerekekre. A tónál az I. r. vádlott és az I. r. sértett úszni ment. A II., III., IV. r. sértettek a II. r.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. március 10-én ítéletet hirdetett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felperes és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet alperes között haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség megállapítása iránt folyamatban volt polgári perben. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, valamint közel egymillió forint perköltséget.
 
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéltét abban az ügyben, amelyben szegedi rendőröket vádoltak meg két, Egyesült Arab Emírségekből Szegedre érkező férfi megverésével. 
Az I. fokú bíróság az I. rendű vádlott és a rendőrök segítségére siető III. rendű vádlott taxis bűnösségét a váddal ellentétben közúti veszélyeztetésben állapította meg, míg a II. rendű vádlottat felmentette minden vád alól. 
A vádlott (1976) és házastársa házuk udvarán 2 pitbull típusú, a C terrierek közé sorolható staffordshire-keverék „harci kutyát” tartott törzskönyv, veszettség elleni oltás és mikrochip nélkül. K.G.M., a vádlott házastársa a kan kutyát szakszerűtlenül házőrzőnek képezte ki, naponta csibészeltette. A vádlott és házastársa a vádbeli napon egy másik családnál voltak vendégségben, ahol a vádlott és férje is italoztak. A kerti partin a 9 éves N.J., 7 éves N.N. és 6 éves N.K. sértetteken kívül szüleik voltak jelen.
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 19-én K.B. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A közelmúltban másodfokon jogerősen lezárult annak a középkorú férfinak a büntetőügye, aki alig három hónap leforgása alatt három embert, köztük egy mentőápolót és egy nőt is bántalmazott. A férfival szemben elsőfokon kiszabott büntetést a másodfokú bíróság csaknem kétszeresére súlyosította. 
 

Emberrablás és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt az a négy férfi, akiknek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék; a Pest Megyei Főügyészség vádirata szerint a négy férfi, miközben P. Attilát keresték, több ismerősét is fenyegették, bántalmazták, hogy azok elárulják, hol tartózkodik a férfi. Végül elrabolták a testvérét, akit bántalmaztak, megöléssel fenyegettek, hogy elárulja, hol van a bátyja.


ELŐZMÉNYEK: