Részletes keresés

A Pécsi Ítélőtábla kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében jár el.
 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a rudabányai férfinak az ügyében, aki 2019 április elején ittasan, egy járművel ámokfutásba kezdett Debrecen belvárosában.

Kép

Egészen új szakmai szerepben találta magát, ám sikerült fölvennie a Eurojust munkatempóját dr. Balogh Mártának. A Tatabányai Törvényszék büntető bírája az EJTN long term csereprogramja keretében, szeptemberben utazott Hágába, négy hónapot tölt el az uniós szervezetnél. Beszélgetésünkből az eddig szerzett szakmai tapasztalatairól tudhatunk meg néhány érdekességet.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. május 22-én tartott nyilvános ülésen - helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 1 év 6 hónap fogház fokozatú szabadságvesztésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a gépjárművezetőt, aki kb. három éve halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Tolna megyében a 6-os úton. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés fele részének letöltését követően bocsátható feltételesen szabadságra.

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Tahin Szabolcs, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája a „Bírói jog a magyar bíróságokon, avagy az ítélkezési gyakorlatra történő közvetlen hivatkozások a polgári bíróságok határozataiban” című dolgozatával.
  2. helyezett: Császárné dr. Mucsi Brigitta, a Mohácsi Járásbíróság bírósági titkára „A gyermek meghallgatásakor érvényesülő gyermekközpontúság a családjogi perek során” című dolgozatával.
A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a 2017. június 20. napján kelt jogerős ítéletében az elsőfokon eljáró Pápai Járásbíróság ítéletét enyhítette, és az I. L. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát 5 évre csökkentette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 15 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit terrorcselekmény és több mint 100 rendbeli információs rendszer felhasználásával – részben folytatólagosan, részben üzletszerűen – elkövetett csalás bűntette miatt. Az ügy II. rendű vádlottját a bíróság 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a VI. rendű vádlottat pedig pénzmosás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A bíróság az I.

A Pécsi Járásbíróság a napokban kihirdetett ítéletével a fiatalkorú G. Zs. elsőrendű vádlott férfit 2 rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt – melyből 1 rendbeli társtettesként elkövetett – és egy korábbi ítélettel alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése folytán társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 3 hónap fiatalkorúak fogházára, míg T. Z. S. másodrendű vádlott férfit 2 rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt – melyből 1 rendbeli társtettesként, 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett – halmazati büntetésül 2 év börtönre ítélte.

A vádlott (2002) önmagával szemben maximalista, a szakgimnáziumban is folyamatosan tartotta a 4,5 fölötti tanulmányi átlagot. 

2019. december 5-én a második órában a tanárnő kiosztotta a matematika dolgozatokat, melyre a vádlott hármas osztályzatot kapott. Mivel átbeszélésükre már nem jutott idő, kérte a diákokat, hogy nézzék át, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán megbeszélik. Elmondta továbbá, hogy lehetőséget ad javító dolgozat írására, ezért még az osztályozó füzetbe sem írja be a jegyeket. 

I. A vádlott (1972) Németországban dolgozott, azonban 2020. augusztus 23-án éjszaka váratlanul megjelent lakóhelyén, ahol a hálószobában az ágyban a barátnőjét egy férfivel találta. A vádlott magához vett egy kalapácsot, és az alvó férfit a fején és a testén az eszközzel és kézzel is ütlegelni kezdte. A sértett menekülni kezdett, azonban a vádlott utánament, még eközben is a sértettet testszerte és a fején többször megütötte és meg is rúgta. A sértett fejsérülései erősen vérezni kezdtek, ezért amikor visszament a házba, a vádlott a konyhában leültette és a vért gézlappal törölgetni kezdte.

A Gödöllői Járásbíróság a mai napon hirdetett ítéletet V. E. ügyében, akit több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolt meg a Budakörnyéki Járási Ügyészség.

A Gödöllői Járásbíróság ítélete szerint

V. E. vádlott
bűnös
több ember halálát okozó ittas járművezetés bűntettében,
ezért őt a bíróság
6 év fogházbüntetésre és 5 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Az alkotmányjognak asztalánál: az Alkotmánybíróság belülnézetben. / Holló András. – Budapest: HVG-ORAC, 2015. - 250 p. — Lelőhelyinformáció

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2023. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Év
2014
Közlöny
Fájl
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
Az ügyről
 

A Pécsi Törvényszék 2018. november 14-én kihirdetett ítéletével J.I. I. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, T.L. II. r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettében, R.J. III. r. és O.T. IV. r. vádlottakat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében és társtettesként elkövetett lopás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság az I. r. vádlottat 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, a II. r.

A Debreceni Járásbíróság 2015. július 6-án ítéletet hozott I.r Sz. Sándor és II.r. Sz. Sándorné ellen indult büntetőügyben. A bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli, felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, melyet társtettesként követtek el, valamint 1 rendbeli aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, melyet a II.r. vádlott bűnsegédként követett el. A bíróság az I.r. vádlottra halmazati büntetésül 9 év 6 hónap, míg a II.r.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt R. M. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
A vádlott cselekményét a táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát 10 évről 5 évre enyhítette.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében megváltoztatta. I. és II.r. vádlottak cselekményeit egységesen, kizárólag társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként és 2 rb. társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette. III., IV. és V.r. vádlottak 2 rb. testi sértés bűntettének kísérletét társtettesként követték el. Az ítélőtábla az élet és a köznyugalom elleni bűncselekmények egy rendbeli voltára utalást mellőzte.